Négy kortárs alkotó művein, a művészetüket és sorsukat meghatározó traumákon keresztül reflektál a két előd művészetére a Múzeumok éjszakája országos rendezvénysorozat keretében újra megnyitott szentendrei Ámos Imre–Anna Margit Emlékmúzeum. Más-más megközelítést, érzelmi alapállást képviselnek, a személyestől a tárgyilagosig: a zsidóság eltűnő emlékezetének (Bukta Imre), a holokausztnak (Flohr Zsuzsi), a korai özvegységnek (Fajgerné Dudás Andrea), a sikertelen házasságnak (Szabó Klára Petra) traumáját felidézve. Ugyanakkor közös pontnak tekinthető, hogy mind a négyen videómunkákkal és manuális módon készített (akvarell, rajz, festmény) alkotásokkal is megjelennek a tárlaton.
A kiállítás címe, az Angyal szállt el… utalás az Anna Margit művészetének védjegyévé vált babafigurákra, amelyet a múzeum kertjében található síremléke is megörökít. A bronzszobor Anna Margit második házasságából született fiának, az ötvösművész Péter Vladimirnak alkotása.
Ámos Imre és Anna Margit művészházaspárként Vajda Lajos köréhez csatlakozva került Szentendrére és kapcsolódott be a városka művészeti életébe. Szürreális világlátása és a zsidó hagyományokból építkező munkái miatt magyar Chagallnak is nevezett Ámos Imre (1907–1944) számos társával együtt munkaszolgálatosként lett a holokauszt áldozata.
A Bécsben és Budapesten élő Flohr Zsuzsit a bori tábort túlélő nagyapjának sorsa késztette szembenézésre. Harmadik generációs túlélőként 2016 óta foglalkoztatja nagyapja története. Művészetében az emlékezéspolitika egyszerre jelenik meg családi, társadalmi és politikai szinten. A tárlaton analitikus és személyes kutatási naplójába is betekintést nyerhetünk, amelyben fotók, rajzok, dokumentumok, családi legendák segítségével idézi meg nagyapja emlékét. Ennek a projektnek mozgóképes változata a 2024-ben készült Elmesélt és el nem mesélt történetek – kutatási napló című videómunkája, amely tovább tágítja a korábbi kézzel készült napló értelmezési lehetőségeit.
Ehhez a témához kapcsolódva Bukta Imre a zsidó emlékezet kérdését járja körül. A Mezőszemerén élő és alkotó művész munkáiban a régi és a mai paraszti élet ellentmondásaival, a hagyományok megszűnésével, illetve át- és leértékelődésével foglalkozva egy letűnt falusi világ örökségének megörökítője, mondhatni utolsó tanúja. A Falusi zsidó temető (2011) című vegyes technikájú munkája is személyes élményből táplálkozik: az elhagyott zsidó temető sírköveit az egyik helyi gazda disznóól építése céljából hordta el. Ezt a művet egy 2026-ban készült videómunkára átdolgozva is láthatjuk a kiállításon. Bukta, mint mindig, most sem ítélkezik, a nézőre bízza, miként vélekedik az emlékezetpolitika fontosságáról, egy letűnt közösség örökségének megőrzéséről. Az égen villódzó csillagok, mint az egykor élt emberek lelkének jelképei mégis kifejezik véleményét: ha a közösség testi valójában eltűnt is, a szelleme kitörölhetetlenül ott fog keringeni körülöttünk.
Anna Margit (1913–1991) ugyan túlélte a háborút, de szembesülnie kellett férje elvesztésével, akinek szellemi örökségét mindvégig hűségesen gondozta. Második házassága nem alakult szerencsésen, ahogy sokáig művészetét sem értékelte az akkori kultúrpolitika. Csak élete végén jutott elismeréshez, amelynek egyik példája az 1984-ben megnyílt szentendrei emlékmúzeum.
Fajgerné Dudás Andrea nőművészként saját testi állapotát (túlsúlyosságát), élethelyzeteit (gyermekvállalás nehézségei, láthatatlan női munka, a férfi- női szerepek változásai, egyenrangúság a házasságban) dolgozza fel műveiben. 2025-ben tragikus hirtelenséggel maradt özvegy, akárcsak Anna Margit, aki szintén fiatalon veszítette el férjét, így ezt a témát járja körül a tárlaton. A gyászfeldolgozást a Soha már, soha című videómunkában örökítette meg, amelyben Anna Margit Özvegy című képe alapján készült installációjában különböző korú, nemű emberek vallanak házastársuk elvesztéséről. A festményeken, a falra festett rajzokon, a kerámiatárgyakon megjelennek a művész jellegzetes motívumai: húsdaráló, agy, szív, nőt és férfit összekapcsoló vérkörök, olló, de most mindez a veszteséghez és annak feldolgozásához kapcsolódik. Művein, példaképéhez, Frida Kahlóhoz hasonlóan, ő is erőteljes, vibráló színek (vérvörös és a védjeggyé lett Yves Klein kék) használatával ellenpontozza a drámai élethelyzetet. A jó asszony a háznak koronája című önarcképéről élénk színei ellenére is szinte süt a fájdalom és a szomorúság. A Kompromisszum 1–2 című korábbi munkájáról ismert konyhai falvédőszöveg: „Szívemnek, lelkemnek az a kívánsága, éljek én férjemmel örök boldogságban” szintén új értelmezést kap az elhunytat szárnyas kerubként megjelenítve. Ez a figura Szabó Klára Petra A nagy szökés című képének madárasszonyához hasonlóan Anna Margit babafiguráinak rokona és finom utalás a tárlat címére.
Szabó Klára Petra 2019-ben kettős vesztességgel szembesült, egyrészt házasságának megromlása, válása, másrészt a világjárvány okozta bezártság. E két traumát dolgozza fel művein. Az Egyből kettő, a kettőből egy animáció: egy papírlap kettétépésének, majd összeillesztésének permanens ismétlődése a válás, az életközösség megszakításának jelképe. A Hadd tartsak tükröt az arcod elé és az Elenyészett című akvarellek is ezt a témát boncolgatják. A nagy szökés című képen viszont az őserdő feletti naplementében repülő madárasszony a járvány miatt bezárt, fenyegetett világtól való képzeletbeli menekülést jeleníti meg. A vágyott szabadság igencsak giccses tájban manifesztálódik, amelynek provokatív kérdésfeltevése: hol húzódik a giccs és a valódi művészet határa, miként emelhető be a tömegkultúra a magaskultúrába, hasonlóan Radák Eszter Naplementék, bizsergő retinák című 2023-as Virág Judit galériabeli kiállításához.
A négy művész munkái mellett Szabó Noémi kurátor Ámos Imre és Anna Margit életútját és művészetét számos dokumentumon, fotón és két portréfilmen keresztül (Petényi Katalin–Kabay Barna: Ámos a magyar Chagall és Balogh Ernő Zoltán–Halper Dávid: Akinek festék folyt az ereiben) idézi meg. Így képezve még egy hidat a művészházaspár szellemi öröksége és a kortárs alkotók munkái közé.
Angyal szállt el… Reflexiók Ámos Imre és Anna Margit művészete kapcsán – Traumafeldolgozás a kortárs művészetben című kortás művészeti kiállítás 2027. január 3-ig látható az Ámos Imre–Anna Margit Emlékmúzeumban (2000 Szentendre, Bogdányi út 10.).
Fotó: Deim Balázs FMC
