Sturcz János művészettörténész metafizikai tájképfestészetnek definiálta Góra Orsolya látványból kiinduló, az absztrakció és a figurativitás határán egyensúlyozó festészetét. A művész színeken keresztül igyekszik a világ kettős, fizikai és éteri természetét érzékeltetni. Bár elsődleges eszközei a színek, amelyeket különféle színelméletek nyomán használ, ám választásai mégis inkább a tudatalatti világába vezetnek.
Newton, Goethe és Nemcsics Antal színteóriáival behatóan foglalkozik, hogy eggyé alakuljon művészetében azok esszenciája. Így egyesülnek vásznain a sötéttel és világossal festett olajfestéktónusok, azokon feltűnik a teljes színskála, amelyek Nemcsics szerint végül a szürkében egyesülnek. Most látható munkái a Színszekvenciák, illetve a Valóság-szekvenciák sorozat részei, ahol a zenei fogalmak nyomán a koloritok lehetséges kapcsolódási sorrendjét vizsgálja. Eszerint a színek ereje és hőfoka attól függ, mely rétegek kerülnek egymásra, azok hogyan alakulnak a színdinamika törvényei szerint.
Minden esetben az univerzum, illetve a víz színéhez, szimbolikusan pedig a harmóniához és a tisztasághoz kapcsolható párizsi kékkel alapozza vásznait, majd rájuk rétegenként, gazdagon hordja fel a különféle koloritokat, hogy megteremtse velük pasztózus felületeit. Munkáin az egymást kiegészítő vagy a komplementer színek összessége alakítja a formákat, ahol a figuratív elemek csupán utalások a valóság részleteire, amik egyfajta átjárásokként működnek a realitás és a transzcendens között. Fontosak számára a különféle befogadói pozíciók, így elkülöníti egymástól az objektív, a szubjektív és a közösségi színérzékelési metódusokat.
A színek vásznakon való testet öltésével egy elanyagtalanított, metafizikus világot mutat meg, melyben a tér és az idő egységét kutatja. Az idő megfoghatatlan, illékony tulajdonságaitól ontológiai kérdésekig, filozófiai alapvetésekig jut el. Luis Borges fikcióival, teoretikus szövegeivel és Tarkovszkij (film)elméleti írásaival foglalkozva keresi az idő metafizikai misztériumát, igazodva a feltételezéshez, hogy annak biztos középpontja nincs. Eszerint az idő sokkal inkább körkörös és kiterjesztett folyamat, melyben az álomszerűség és a valóság összemosódik, miként az ő képein is.
A lét megkérdőjeleződik és kibogozhatatlanná válik, ahogyan azt Borges Körkörös romok, illetve az Elágazó ösvények kertje című szövegeiben és Szabó Lőrinc lírájában (például a Dsuang Dzsi álma című versében) olvashatjuk. Góra Orsolya misztikus festészete az időtlenségre és az öröklétre fókuszál, az eredet forrását kutatja és az egyetemes rend végső kérdéseire keresi műveivel a válaszokat. Rétegzett munkáival és színeivel képes a teret mélyíteni, ugyanakkor a szubjektív időt is kifejezni. Az alkotások végtelenné tágított terében az idő a belső, míg a tér a külső tapasztalásokhoz kapcsolódik, hogy azok végül a tér-idő szövetében egyesüljenek.
A tér és az idő, tehát a két kulcsfogalom elválaszthatatlanságát a fizika tudományában már bizonyították, amikor a newtoni klasszikus tér-idő értelmezést felülírta az Einstein-féle relativisztikus fordulat, mely elhozta a kettő együttes olvasásának lehetőségét. Mindez összecseng a kantiánus filozófiával, illetve a belőle kifejlődődött fenomenológia irányzatával; miszerint a tér és az idő nem objektív fogalmak, hanem az emberi elme teremtményei, így a humánus létezésre egy időben kiterjesztett térbeli jelenlétként tekinthetünk. Ez a fajta szemlélet, valamint a térnek és időnek összefonódó harmóniája fedezhető fel Góra Orsolya metafizikus festészetében.
Újabban diptichonszerűen egymáshoz kapcsolódó képpárokat készít, amelyek ikerképekként működve azonos címeket kaptak. A festmények az égi és a földi, az anyagi és az éteri világ kettős természetével és jelenségeivel foglalkoznak, térbeli, sőt időbeli kaput nyitnak az örökkévalóság felé, betekintést engedve a létezés különböző szféráiba. Az összekapcsolódó képpárokat párhuzamosan festi, sajátos technikával; egy darabig egyidejűleg, majd az egyiket a fal felé fordítja, hogy később külön-külön, ahogyan fogalmaz; „egyetlen levegővel” fejezze be mindkettőt. A két festmény végül vagy nagyon hasonlóvá válik, vagy radikálisan különbözők lesznek.
Munka közben az őt ért hatásokra és élményekre reflektál, így képei egyfajta kísérletekké válnak, alakulásuk mindig egyedi. Festési módszere Freud, illetve Jung nyomán a mélyrétegek, sőt a kollektív tudattalan világába visznek, ahol az ösztönösségnek, az ismerős mintázatoknak és az archetípusoknak is kiemelt szerep jut. A festési folyamatokat a tudatalatti választások mellett, Carlo Rovelli, az olasz kortárs fizikus elmélete nyomán az összefonódások is irányítják. Ekként alkotási folyamatai összefüggésbe hozhatók a dán fizikus, Niels Bohr vázolta kvantum-összefonódás tételével, mely szerint, ha két részecskét ugyanazon esemény hoz létre, azok akkor is kapcsolatban maradnak, ha eltávolítjuk őket egymástól. Einstein olyannyira lehetetlenek gondolta ezt a fajta összekapcsolódást, hogy „kísérteties távolhatásnak” nevezte el.
A felvetés valóban kísértetiesnek hangzik, ám ha mindezt metafizikailag, illetve a tudatalatti világában vizsgáljuk, mégis lehetségessé válhat, amit a közösen induló, végül másképp alakuló Góra-festmények képpárjai is bizonyítanak. Így a hosszú ideig egy térben lévő, majd teljesen elszakított részecskék – ez esetben festmények – is képesek hatást gyakorolni egymásra. Mintha az alkotási folyamatok nem csupán tudattalanul történnének, hanem elemi részecskék szintjén is értelmezhetően.
Hasonlót képvisel Borges Elágazó ösvények kertje című fikciója is, melyben a lehetséges jövők egymásmellettiségéről és az idősíkok körkörösségéről értekezik: „Minden regényben, mikor valaki válaszút elé kerül, az egyik utat választja, a többit mellőzi; Cuj Pen úgyszólván kibogozhatatlan regényében egyidejűleg az összeset választja.” Eszerint Góra Orsolya diptichon-, sőt időnként triptichon-szerűen összeálló festményei is mindig az egyik lehetséges kimenet szerint alakulnak, de mögöttük a tudatalattiban akár valamennyi feltételezhető kibontakozási mód is ott rejtezik.
Képek a művész jóvoltából, engedélyével.
Góra Orsolya Tudatalatti választásaink című kiállítása szeptember 27-ig a tekinthető meg Karinthy Szalonban (1111 Karinthy Frigyes út 22.).
