A sport meg a politika a győzteseké.

Aki nyer, annak van igaza. A művészetben ez másként van.

(Esterházy Péter)

 

 A homályos valaha és a ködös majdan felől. Az ilyesmihez már igazán furmányosnak kell lennünk, vagy ahogy tanult kollégáim mondják – akiknek véleményét nem feltétlenül tükrözi ez az írás, sőt… –, kellően szofisztikáltnak.

Oldd meg talán a sorok között – kaptam a bölcs ukázt, amikor valami kortárs, azaz a jelen képzőművészettel kapcsolatos háborgást akartam elhelyezni e helyt, tudniillik az időléniára már téri koordinátáival is elegánsan hajazó Országút közepében. Mert mindenhol a középen vagyunk (vö. Babits: „bárhol bukom, felén bukom”), ezért úgy nyomogatom a számítógép klaviatúráját, mintha föl sem emeltem volna a kezem az elmúlt kerek, nem is tudom hány esztendő alatt.

Arról fontoskodtam – egyéb fontatlanságok mellett –, hogy halad-e a művészet, s ha igen, vajon merre? Úgy tűnt, s tűnhet ma is, a kompasz másfelé mutat odafönt s idelent. Na persze, a művészet mióta van (öröktől?), csak bonyolódik; ki a csuda tudná a lépést tartani? Könnyű lehetett egykoron egy művészeti díjbizottság dolga (mert a sorok között azért csak kifecsegem, hogy valami összegszerűsíthető vállveregetés elmaradása, vagy megtörténte – ki emlékszik ma már – körül jegecesedett az egykori beszély) az időszámítás előtti ötödik században, legalábbis, ha Zeuxisz görög festő képére gondolunk, akinek festett szőlőfürtje annyira cuki volt, hogy rászálltak a seregélyek. Lehet-e nem kitüntetni olyan festőt, akinek a képe fölött madárraj köröz? Csipegetik, vagy nem csipegetik? – tette föl a kérdést az agg hellén miniszter (annyit tesz: szolga), s a grémium máris tudta a dolgát.

 

A továbbiakban megismerhetik:

• Hogyan alakította át a képek áradata a művészetről való gondolkodásunkat?

• Mi történik, amikor a művészeti értékek, a politika és a tömegízlés egymásnak feszülnek?

• Mitől maradhat talpon egy nemzet a politikai fordulatok közepette?

 
 

Előfizetek

Már előfizettem, belépek