A lengyel pavilon ebbe a tematikus keretbe illeszkedve olyan munkát mutat be, amely a kommunikáció határait, a nyelv sokféleségét és a hallás fogalmának kiterjesztését vizsgálja.
Két fontos lengyel művész, Bogna Burska és Daniel Kotowski közös munkája a lengyel pavilon Liquid Tongues (Folyékony nyelvek) című audiovizuális installációja, mely komplex érzékelésen és együttműködésen alapuló performatív rendszer. Központi eleme a Chór w Ruchu (Mozgásban lévő kórus) nevű közösségi formáció, amely halló és siket résztvevőket egyaránt bevon, és különböző kommunikációs módokat – beszédet, jelnyelvet, ritmust, hangutánzást – egyszerre használ, melynek révén hibrid, többcsatornás nyelvi tér jön létre. Külön fokozza a művek hatását, amikor a néző rájön, a két művész közül az egyik született siket, s ami a művészetében megjelenik a tapasztalataiból az nem konceptuális, hanem saját, átélt élmény.
A Liquid Tongues központi gondolata szerint a nyelv nem kizárólag emberi, és nem is kizárólag verbális jelenség. A kommunikációt olyan áramlásként értelmezi, amelyben a hang, a gesztus, a testmozgás, a vizuális jel és akár az állatok kommunikációja is részt vesz. A kiállításon megjelenő egyik inspirációs réteg a bálnadalok és más, ember által nehezen dekódolható kommunikációs formák, amelyek a ‘több-mint-emberi ‘ világa felé nyitják meg az értelmezést.
Bogna Burska és Daniel Kotowski napjaink lengyel kortárs művészetének két meghatározó alkotója. Munkásságuk különböző irányokból indult, de az utóbbi években egyre szorosabban dolgoznak együtt, 2026-ban pedig közösen képviselik Lengyelországot a Velencei Biennálén.
Bogna Burska (1974) festőként kezdte pályafutását, de ma már videóval, installációval, fotóval és színházzal is dolgozik. Jelenleg a varsói Képzőművészeti Akadémia professzora, korábban majd húsz évig a gdański akadémián tanított. Művészetének főbb témái a test és a testiség, az emlékezet és trauma, az erőszak, különösen annak rejtett vagy hétköznapi formái, a filmnyelv és a vizuális kultúra elemzése és nem utolsósorban a női tapasztalat feminista nézőpontból. Korai művei különösen provokatívak voltak, visszatérő motívumként jelent meg a vérvörös festék képein és installációiban. A vörös szín egyszerre utal nála életre, halálra, sebezhetőségre és női tapasztalatokra. Későbbi munkáiban a filmrészletek újraszerkesztésével vizsgálta, hogyan alakítják a mozgóképek a kollektív emlékezetet és a vágyakat.
Daniel Kotowski (1993) a fiatalabb lengyel művészgeneráció egyik ismert performanszművésze. Születésétől fogva siket, és ez nem csupán személyes élettapasztalat, hanem művészetének egyik kiindulópontja is. Saját megfogalmazása szerint a ‘nem teljesség’ és a társadalmi normák kérdéseit vizsgálja. Fő témái közé tartozik a siket kultúra és a jelnyelv, a kommunikáció és félreértés, a társadalmi befogadás, valamint az identitás és társadalmi normák kérdéskörei. Performanszai gyakran minimális gesztusokra épülnek. A hang hiányát nem veszteségként, hanem egy másik érzékelési és kommunikációs rendszerként mutatja be. Munkái egyszerre személyesek és politikusak. A fogyatékosságtudomány (Disability Studies), a siket kultúra és a performanszművészet egyik legfontosabb kortárs lengyel képviselője.
Burska és Kotowski együttműködése az elmúlt években a kommunikáció alternatív formáinak kutatására összpontosít. A Liquid Tongues projektben halló és siket előadók közösen értelmezik a bálnák kommunikációját beszélt angol és nemzetközi jelnyelven. A mű azt vizsgálja, hogyan lehet kapcsolatot teremteni ‘valamilyen’ nyelven az élőlények között.
Bár a két alkotó különböző generációt képvisel, mégis jól kiegészítik egymást, jó látni, hogy áthidálják a különbözőségeiket, miközben azt az aktuális kérdést feszegetik – amivel egyébként a kortárs művészet sokat foglalkozik mostanában –, hogyan lehet új nyelveket és új közösségi formákat létrehozni abban a világban, ahol a kommunikáció sokszor éppen a különbségeken bukik meg. Emiatt munkáik az esztétikai síkon kívül társadalmi és politikai szempontból is jelentősek.
Szorosan kapcsolódik a lengyel pavilon koncepciója a Biennále idei kurátori elképzeléséhez, amely a „minor” (kisebb, háttérbe szorított) hangok meghallására épít. A Liquid Tongues ebben a kontextusban a hallás politikáját és etikáját is vizsgálja, azt, hogy kiket és mit tekintünk egyáltalán érthetőnek, hallható hangnak vagy nyelvnek. A siket és halló résztvevők közös kórusa ennek a kérdésnek a gyakorlati megvalósítása, a jelentés nem egyetlen csatornán, hanem több, egymással párhuzamos rétegen keresztül jön létre. A projekt erőssége, hogy képes egyszerre konceptuálisan összetett és érzelmileg közvetlen maradni, közben a közösségi együttműködés hitelesebbé teszi a mű társadalmi üzenetét, és elkerüli azt a veszélyt, hogy a fogyatékosság pusztán reprezentációs témává váljon. A jelnyelv és a hangnyelv együttes jelenléte nem hierarchiát, hanem egyenrangú kifejezési formák hálózatát hozza létre, a lengyel pavilon nem egyetlen narratívát mutat be, hanem nyitott, folyamatosan alakuló kommunikációs teret.
A lengyel pavilon kurátorai Ewa Chomicka és Jolanta Woszczenko, a projektet pedig a Zachęta – Nemzeti Művészeti Galéria koordinálja, az Adam Mickiewicz Intézet nemzetközi együttműködésében. A pavilon így egyszerre nemzeti reprezentáció és a globális művészeti diskurzus része, amely a kommunikáció, az empátia és az érzékelés új formáit keresi. A Liquid Tongues művészeti installáció, társadalmi laboratórium és egyben érzékelési gyakorlat, amely a Biennále „moll hangnem” tematikájához illeszkedve a csend, a különbözőség és a többféle jelentés együttes jelenlétét állítja középpontba.
Képek: Polish Pavilion – Press
