Jól tükrözi a kiállítás szemléletét a jubileumi év mottója, az „Open to Future/Nyitás a jövőre”. Az Albertina nem a múlt dicsőségét kívánja ünnepelni, inkább azt vizsgálja, hogyan alakult az gyűjtői filozófiája, milyen történetek maradtak eddig rejtve, és milyen irányba fejlődhet a múzeum a következő évtizedekben.
1776-ban kezdődött az Albertina története, amikor Szász–Tescheni Albert herceg megalapította grafikai gyűjteményét. Az elmúlt két és fél évszázad során a kollekció folyamatosan gyarapodott, ma már több mint egymillió műtárgyat őriz. Ezzel a világ egyik legjelentősebb grafikai gyűjteményének számít, amely rajzokat, metszeteket, akvarelleket, fényképeket és festményeket egyaránt magában foglal. A jubileumi kiállítás egyik legnagyobb erénye, hogy nem kronologikus múzeumtörténetet kínál, inkább olyan tematikus egységekbe rendezi az anyagot, amelyek bemutatják a gyűjtés változó szempontjait, a művek mögött álló emberi történeteket és azokat a döntéseket, amelyek meghatározták a múzeum arculatát.
Sokáig azt hangsúlyozta a hivatalos múzeumi narratíva, hogy a gyűjtemény alapítója Albert szász-tescheni herceg, a 2026-os jubileumi kiállítás azonban éppen ezt a képet egészíti ki, és először mutatja be részletesen felesége, Mária Krisztina főhercegnőnek, Mária Terézia kedvenc leányának meghatározó szerepét. 1770 körül Albert már tudatosan kezdett grafikákat és rajzokat vásárolni. Ekkor alakult ki benne az a felvilágosodás eszméihez kapcsolódó elképzelés, hogy enciklopédikus, oktatási célokat is szolgáló gyűjteményt hozzon létre. 1776. július 4-ét tekintik az Albertina hivatalos alapítási dátumának. Ezen a napon adta át Giacomo Durazzo gróf, az osztrák udvar velencei követe, kiváló műgyűjtő és művészeti tanácsadó, azt az ezer grafikai lapot, amely a gyűjteményt megalapozta. Ez az ajándék Albertnek és Mária Krisztinának közösen szólt és a legújabb kutatások szerint a gyűjteményt is közösen építették fel.
Albert volt a koncepció kidolgozója, aki nem pusztán szép tárgyakat gyűjtött, hanem tudományos igényű, rendszerezett kollekciót épített. Olyan gyűjteményt akart létrehozni, amely a grafika történetén keresztül mutatja be az európai művészet fejlődését. Mária Krisztina szerepe azonban legalább ilyen fontos volt, művészeti érdeklődése, művészi ízlése erősen hatott férjére, ő maga is aktívan részt vett a művek kiválasztásában, saját vagyona jelentős részével finanszírozta a vásárlásokat. A házaspár közösen alakította ki a gyűjtemény profilját, és a jubileumi kiállítás egyik fő célja, legfontosabb kurátori állítása éppen annak bemutatása, hogy a gyűjtemény nem egyetlen férfi mecénás alkotása, hanem kivételes szellemi partnerség eredménye.
Mária Krisztina főhercegnő az egyik legérdekesebb alakja a Habsburg-dinasztiának, és az osztrákok – a sajtóvisszhangok alapján legalábbis ez derül ki – örömmel vették, hogy az Albertina jubileumi tárlat újra reflektorfénybe állítja őt. Albert főherceg felesége művelt, politikailag befolyásos és szenvedélyes művészetpártoló volt, aki aktívan részt vett a gyűjtemény arculatának kialakításában. Mivel gyermekük nem született, ez a műgyűjtemény vált kettőjük közös, fontos projektjévé.
Néhány ikonikus főművel kápráztat el a kiállítás, mint például Dürer nyula (Mezei nyúl, 1502), amely rendkívül fényérzékeny, konzerválási okokból csak nagyon ritkán látható, bemutatása mindenképpen szenzáció és kivételes alkalom. Másik fontos műtárgyegyüttes Michelangelo Sixtus-kápolnához készített figuratanulmányai. Ezek a rajzok bepillantást engednek a reneszánsz kor alkotói folyamatába, nem kész művek, hanem a gondolkodás és a formaalakítás dokumentumai. A tárlat egyik legmeghatóbb darabja Peter Paul Rubens kislányáról, Clara Serenáról készített portréja. Az intim, bensőséges ábrázolás jól mutatja, hogy a barokk mester nemcsak monumentális történelmi kompozíciók alkotója volt, hanem kitűnő portréfestő is. Ezeken kívül a kurátorok tudatosan olyan műveket válogattak össze, amelyek új megvilágításba helyezik a kiemelkedő mesterek munkásságát, illetve bemutatják a gyűjtemény kevésbé ismert rétegeit. A múzeum a legnagyobbaktól, Rembrandttól, Dürertől, Monet-tól, Picassotól vagy Klimttől és Schielétől őriz remekműveket, ugyanakkor a jubileumi koncepció azt hangsúlyozza, hogy egy múzeum értékét nem kizárólag ikonikus mesterművei adják. Legalább ilyen fontosak azok a kevésbé ismert alkotások, amelyek új összefüggéseket tárnak fel a művészettörténetben.
A Collecting for the Future című kiállítás központi gondolata, hogy a múzeumi gyűjtés soha nem lezárt folyamat. Egy gyűjtemény folyamatosan változik, új művekkel gazdagodik, miközben a régi darabokat is új értelmezésekbe helyezi. A látogatók bepillantást nyerhetnek abba, milyen szempontok alapján kerülnek ma új alkotások az Albertina kollekciójába. A kiállítás arra is rávilágít, hogy a kortárs művészet gyűjtése ugyanúgy része a múzeum küldetésének, mint a történeti anyag megőrzése. A jubileum tehát nem lezárás, hanem új fejezet kezdete.
Az Albertina új igazgatójának ez az első éve és egyik legfontosabb vállalása, hogy olyan történeteket is láthatóvá tesz, amelyek korábban háttérbe szorultak. Ennek részeként a múzeum nagyszabású kutatási projektet indított a gyűjteményben található női alkotók feltérképezésére. Az évfordulós program egyik kiemelt eredménye a Women Artists of the Albertina című kiállítás előkészítése, amely ősszel nyílik és először mutatja be átfogóan a múzeum női művészeinek munkáit. A kutatás során számos olyan alkotás került elő, amelyeket korábban ritkán vagy egyáltalán nem állítottak ki, pedig jelentős művészettörténeti értéket képviselnek.
Az Albertina kétszázötven éves évfordulója azért is figyelemre méltó, mert ritkán adódik lehetőség arra, hogy egy világhírű múzeum egyszerre tekintsen vissza saját történetére és mutassa meg jövőbeli terveit. A jubileumi kiállítás nem pusztán reprezentatív válogatás a gyűjteményből, hanem annak bemutatása, hogyan változott a művészetről alkotott gondolkodás az elmúlt két és fél évszázad során, azaz önreflexív munka. Az Albertina újraértelmezi saját történetét és gyűjtői identitását, hogy felkészüljön a jövő kihívásaira, s meg tudja őrizni releváns kulturaformáló szerepét.
Segített a jubileum az új igazgatónak, Ralph Gleisnek az intézmény új identitásának meghatározásában. A hangsúly már nem a mesterműveken és a világhírű művészek bemutatásán van, inkább a gyűjtemény történetén, kutatáson, új összefüggések feltárásán és kevéssé ismert művek bemutatásán, a női alkotók és mecénások láthatóvá tételén, valamint a kortárs gyarapítás stratégiáján. Az Albertina csak olyan műveket kíván gyűjteni, amelyek száz év múlva is relevánsak lehetnek. Gleis felfogása szerint a múzeum nem csupán megőrzi a múltat, hanem tudatosan építi a jövő gyűjteményét is.
Képek: Albertina press.
