Képzőművészet

Ma is jó
Takáts Fábián
Ma is jó

Nyolcvanadik életévén túl továbbra is a hazai művészeti szcéna aktív szereplője Ujházi Péter. Szerteágazó, gazdag alkotói tevékenységéről ismét meggyőződhetünk a Várfok Galériában rendezett Majó Mijő című tárlaton.

Immerzív élmény a Bok Csarnokban
Róna Judit Ágnes
Immerzív élmény a Bok Csarnokban

Multimédiás eszközökkel hozza emberközelbe a holland festő képeit a Van Gogh: The Immersive Experience című kiállítás, ahol akár a mester ágya mellé is leülhetünk, s vibrálva megelevenednek körülöttünk a festmények színes virágai.

Claude Monet barátja és mecénása
Magyar Miklós
Claude Monet barátja és mecénása

Az impresszionizmus közvetlen előfutárának, Gustave Caillebotte-nak (1848–1894) Csónakázás című festményét 2022-ben a francia állam negyvenhárom millió (!) euróért vásárolta meg a Musée d’Orsay számára.

Szépségek  és várakozások kertje
Elmer István
Szépségek és várakozások kertje

„Könyvek, szobrok, házak elkészülnek, a kert soha. Mindig van vetnivaló, várni való, néznivaló.” Nézem az Epreskert fáit, az első havazás után is megmaradt, sárga fényben fürdő leveleket. Vitába szállok Lénárd Sándorral. Nem, a szobrok sem készülnek el soha.

Fiatal kortársak XXV. – Horváth Roland
Sipos Tünde
Fiatal kortársak XXV. – Horváth Roland

Festményei illúziók, átjárható dimenziók, megszemélyesített tárgyak tárháza. Úgy gondolja, képzeletében a dolgok jobban festenek, mint materiális valójukban, ezért alkotás közben a látott világ helyett inkább saját vízióira támaszkodik.

Fecseg a felszín…
Takáts Fábián
Fecseg a felszín…

Sokszor megfordultam már az acb Galéria kiállítótereiben, de olyan vizuális élményt, mint amelyet Anselm Reyle Surfacing című tárlata nyújtott, nem mostanában kaptam.

Mesterművek a HAB művészeti központban
Szekáry Zsuzsanna
Mesterművek a HAB művészeti központban

Az egyik legnagyobb magyarországi képzőművészeti magángyűjtemény, az Antal–Lusztig-gyűjtemény legkiemelkedőbb darabjaiból született a HAB (Hungarian Art & Business) művészeti központban látható Új Kezdet – Remekművek huszonöt újat kezdő képzőművésztől című időszaki kiállítás. 

MI és a kortárs képzőművészet - Biró Dávid
Sirbik Attila
MI és a kortárs képzőművészet - Biró Dávid

Minimalizálni a technológiai lábnyomunkat – A fotóművész Biró Dávid technológiához fűződő viszonyában kíváncsisága szkepszissel vegyül, érdeklődőn kutat vakfoltokat, és bizonyos tekintetben működésmódokat és lehetséges forgatókönyveket modellez.

Az önmagán munkálkodó alkimista
Pusztai Ilona
Az önmagán munkálkodó alkimista

Szemadám György Quodlibet című albuma a képzőművész hetvenötödik születésnapját köszöntő vigadóbeli életműtárlat anyagát rendezi kötetbe Szegő György megnyitóbeszédével és Fábián László tanulmányával.

Művészek külföldön – VII. Kőrösy Attila
Szekáry Zsuzsanna
Művészek külföldön – VII. Kőrösy Attila

Dolgozott műbútorasztalosként és restaurátorként, modellezőtervezőként – örök kereső és gondolkodó is egyszemélyben. Újrakezdésről, új szakmájáról, festészeti és kerámiaalkotásairól, az önismeret és az egyensúly fontosságáról beszélgettünk a Franciaországban élő képzőművésszel.

A művészet az egészség garanciája
Jankó Judit
A művészet az egészség garanciája

Bécs olyan közel van, hogy érdemes akár egy napra is kiugrani, kiállításokat nézni, kávét inni és enni egy Wiener Schnitzelt. Ugyan hideg van, a vonat is drága az árfolyam és a vágányzár miatt, mégis elindultam kiállításokat nézni, s ha nekem inspiráló volt, talán másnak is az lesz.

Fiatal kortársak XXIV. – Nagy Marcell
Sipos Tünde
Fiatal kortársak XXIV. – Nagy Marcell

Festményein ösztönös élményfestészet valósul meg. Hömpölygő színáramlások, egymásra licitáló absztrakt és figurális részletek tanúskodnak arról, milyen nagy öröm számára az alkotás. A festés folyamatában a legnagyobb kihívás éppen az, hogy egy ponton abba kell hagynia.  

Örömteli kilencvenes évek
Takáts Fábián
Örömteli kilencvenes évek

Személy szerint épp abba a generációba tartozom, akik a kilencvenes években voltak gyerekek. Jó volt felnőni ebben a korszakban, megtapasztalni annak sokszínűségét. A Magyar Nemzeti Galériában látható TechnoCool című kiállítás számomra nosztalgikus időutazást jelentett meglepően kellemes emlékekkel az évtizedről.

Mi köze a gyűszűvirágnak van Gogh sárgáihoz?
Magyar Miklós
Mi köze a gyűszűvirágnak van Gogh sárgáihoz?

L. Courtney 1981-ben közzétett egy írást a Journal of the American Medical Association című orvosi lapban, amelyben azt fejtegeti, honnan származik Vincent van Gogh napraforgóinak és más, késői festményeinek sárga színe.

Mások bőrében
Mások bőrében

Elsa és Johanna számos élete – Két ismétlődő arc, számtalan karakter és történet. Valóság, fikció, szépség, szomorúság, identitás, vágyakozás, emlékezet és magány. 

A legtrükkösebb tükrök
Debreceni Balázs
A legtrükkösebb tükrök

A tükör – latinul: speculum – a csillagászat és az önarcképfestészet elmaradhatatlan kelléke, ám néhány remekmű olyan trükkösen használja ki a különféle speculumok tükröződéseit, hogy az általuk keltett illúziókon évszázadok óta spekulálnak.

A múlt megjövendölése
A múlt megjövendölése

Az elmúlt évek egyik nagy fotográfiai szenzációja volt az eddig ismeretlen, XIX. század közepi New York-i fotográfus, Shimmel Zohar hagyatékát bemutató kiállítás a San Franciscó-i Contemporary Jewish Museumban, a nevezetes képek most a Mai Manó Házban is láthatók.

A mi pavilonunk
Jankó Judit
A mi pavilonunk

Tavasszal indul újra a Földközi-tenger gyöngyszemének nagy nemzetközi művészeti seregszemléje, a 60. Velencei Biennále, amely különleges hangulatú eseménye a nemzetközi művészvilágnak. Presztízskérdés részt venni rajta, pezsgő és Aperol Spritz folyik mindenfelé, velencei palotákban és tengeren ringatózó luxusjachtokon koktélpartik zajában tárgyalnak művek megvásárlásáról.

Fiatal kortársak XXIII. – Határ Attila
Sipos Tünde
Fiatal kortársak XXIII. – Határ Attila

Festménysorozatai a figurális és az absztrakció határait feszegetve az emberi kapcsolatok mélységeivel foglalkoznak. Merész anyaghasználattal, látványos színekkel személyes hangnemben valósulnak meg térhatásokat keltő képei.

A színes terek arcai
Fazakas Réka
A színes terek arcai

A debreceni Bényi Galéria kiállítóterében azonnal feltűnik Bács Emese munkáinak mozgalmas színgazdagsága. A sokféle technikával készült alkotásokon elsősorban a szín és anyaghasználatra, a technikára, az urbánus és természeti tájak találkozására, illetve az alakokra, különösen pedig az arcokra érdemes figyelnünk.

Menekülés
Takáts Fábián
Menekülés

2015 óta sújtja a „vén Európát” migrációs hullám. Emberek százezrei menekülnek Afrikából, a Közel-Keletről, Közép-Ázsiából öreg kontinensünk felé. A fegyveres konfliktusok, gazdasági ellehetetlenülés, politikai és vallási üldöztetés is szerepet játszik a menekültválságban.

Mozgó formák
Ruzsa Dénes
Mozgó formák

A fenti címmel rendezett kiállítás a kinetizmus három fő jellemvonását mutatja be: a mechanikus vagy elektronikus mozgást (Dargay Lajos, Harasztÿ István Édeske, Nicolas Schöffer), a talált tárgyak éltre keltését (Bolygó Bálint, Csörgő Attila) és a legújabb technológiához kapcsolódva, a digitális 3D animációt (Dohnál Áron).

Felszálló Főnix
Csóka Edina
Felszálló Főnix

Françoise Gilot, a nemrég, százegy éves korában elhunyt világhírű művész előtt életművének átfogó bemutatásával tiszteleg a Műcsarnok és a Várfok Galéria. A tárlat kapcsán Kovács Krisztina művészettörténésszel, a Várfok Galéria művészeti vezetőjével, a kiállítás kurátorával beszélgetünk.