Kedves barátaim,
Na, szia! – mondta Dóra, amikor rövidre akart zárni egy hosszúra nyúló telefonbeszélgetést. Ezt a jeles diktumot iparkodom követni ma.
Ez itt és most nem akadémiai típusú megnyitó lesz, hanem pálya- és harcostársak, valamint barátok nagyon is személyes, közös megemlékezése Dóráról, aki idén február14-én hunyt el a Stefánia úti lakásban, nyolcvannyolc éves korában.
Hadd kezdjem szabadkozással, vajh, hogy kerültem én ma ide? Voltaképpen úgy, mint Pilátus abba a bizonyos pártdeklarációba. Mert alaposan kilógok a sorból, lévén talán az egyetlen tag az OSAS-ban, aki nem művész vagy művészettörténész. Gyanítom, hogy jó pár éve Dóra azért választott maga mellé, mint helyettesét az OSAS szolgálatában, mert haszontalan akadémiai bürokrataként talán egyetlen hasznot tudtam hozni, nevezetesen, hogy miként lehet forsriftosan egy zajos ülés emlékeztetőjét összekalapálni, másként: hogyan lehet valamiféle rendet teremteni a káoszból. Ez persze ritkán sikerült.
Az én törtérnetem Dórával hatvan éve kezdődött a Bajcsy Zsilinszky úti Dürer-teremben tizenhét éves koromban. Az ismeretség akkor persze egyirányú volt. [Nemes] Jutkával [mostani hitesemmel] akkor sokat jártunk kiállításokat nézni, mert vákuumban éreztük magunkat az unalmas politikai propagandaborzadályok között, bár akkor már volt valamilyen finom rezgés, ami mindkettőnket vonzotta. Ott, a Dürerben találkoztam először Dóra rézmetszeteivel. Éppúgy vonzottak, mint Kondor grafikái, mert mások voltak, mint a Zeitgeist diktálta dög unalmas politikai nyomatok.
Aztán sokáig nem történt semmi. Dóra Bécsbe ment Gáyor Tiborhoz, mi meg Párizsba lógtunk egy negyedszázadra.
Dórával először személyesen húsz éve, 2006-ban találkoztam Gáyor (De)construction kiállításán a Klotild-palota Budapest Galériájában. Jutkát már kicsivel korábban [Harasztÿ] Édeske mutatta be Dórának. De erről és a következményekről majd ő mesél.
Húsz éve Dóra kezdeményezésére kezdődött az OSAS szervezése, hosszú egyeztetések során az alapító tagokkal és Dornbach Alajos ügyvéddel. Készült az Alapokmány (n+1)-szeres, ahol n>10, iterációja, helyünk és tárlataink lettek a Vasarely Múzeumban. Dóra nélkül ezekből nem lett volna semmi, mint ahogy a Piece unique grafikai albumokból sem.
Ha jól tudom, akkor az OSAS a leghosszabb ideje létező magyar művészcsoportosulás – összehasonlításképpen a Nyolcak hét évig működött.
Dóra és Tibor kijöttek hozzánk Parázsba egy kis időre. Mi meg rá egy évre, 2008 körül lehetett, meglátogattuk őket Badacsonyörsön, girbegörbe, úttalan utakon az Öreg-hegy tetején – fantasztikus hely volt. Én: ez olyan szép, mint Provance. Gáyor: eladó a birtok 4 vincellérházzal. Én: Ki az a szerencsés marha, aki ezt megveheti? Gáyor: te. Akkor kaptam a monacói herceg környezetvédelemi díját víz kategóriában, amivel nemcsak a szégyen járt, hanem egy rakás pénz is, így aztán 2011-ben megvettük a birtokot, ahol Dórának műterme is volt (ahol soha nem dolgozott, mert szabadföldi paradicsomot és paprikát termesztett nagy hozzáértéssel). Így lett a Dorárium és Tiborium, nekik dedikálva márványtáblákkal. Restauráltuk, a jövő nyártól Tibor háza, a Tiborium Konzerthausként fog működni.
Közben megnyílt a konkrét művészetnek szentelt Modern Műtár (MOMÜ) Balatonfüreden, számos Dóra- és Tibor-művel.
A mostani in memoriam voltaképpen hommage à Dóra – baráti tisztelet személyisége és kiemelkedő munkássága elött. A konceptuális művészettől és konkrét fotográfiától a szigorú geometriáig. Dóra mindenben újat és izgalmasat alkotott.
Szigorú és logikus volt művészetében, ám kemény és kedves volt egyszerre emberi kapcsolataiban.
Ha most itt lenne, akkor egy-két mondatom hallatán hangosan fel-felröhögne.
Nagyon hiányzol, Dóra!
Na, szia!
Az In memoriam Maurer Dóra – „Na szia” című kiállítás szeptember 25-ig látható A Három Hét Galériában (1114 Budapest, Bartók Béla út 37. fszt.).
Képek: 37 Galéria sajtóképek.
