Az empátia gyakran jelenik meg a kortárs társadalmi és művészeti diskurzusokban, mégis ritkán közelítjük meg textilalkotásokon keresztül. Nehéz elképzelni, miként válhat láthatóvá ez az összetett, az emberi érzékenységhez kötődő fogalom a textil nyelvén.
Vanessa Ďurovičová kurátor szerint az empátia „nem pusztán a másik megértésének képességeként jelenik meg, hanem tudatos döntésként arra, hogy közel kerüljünk egy másik ember tapasztalatához anélkül, hogy azt megítélnénk vagy leegyszerűsítenénk”. A konfliktusok, a társadalmi egyenlőtlenségek erősödése és az elidegenedés tapasztalata több alkotásban is megjelenik, érzékenyen reagálva korunk meghatározó jelenségeire. Ďurovičová szerint ez a hozzáállás „az érzéketlenség és a szenvedés anonimizálásának elutasítását jelenti, annak képességét, hogy konkrét embert lássunk ott, ahol mások csak számokat vagy médiaképeket látnak”. A bemutatott művek többsége nem illusztratív módon közelít a témához, hanem alkotói attitűdként, érzékenységként és figyelemként jeleníti meg azt.
A kiállítás egyik visszatérő kérdése magára a textilminiatűr műfajára irányul, annak lehetőségeit és határait vizsgálva. A 20×20×20 centiméteres maximális formátum első pillantásra korlátozásnak tűnhet, valójában azonban sűrített vizuális és érzelmi térként működik. A kis lépték fokozott koncentrációt kíván, minden részlet, anyagválasztás és technikai döntés nagyobb hangsúlyt kap. A kortárs textilművészet már nem feltétlenül magáról az anyagról szól, hanem inkább textiltechnológiák, szerkezeti logikák és a textilszemlélet alkalmazásáról különböző médiumokon keresztül. Az anyagok viselkedése és a kézi megmunkálás nyomai önmagukban is jelentéshordozóvá válnak.
Egyik legemlékezetesebb munkája a tárlatnak Makiko Wakisaka Microscopic creatures című alkotása. A szárított physalis-termések finom erezeteiből összevarrt objektum lebegő, szinte súlytalan jelenlétével tűnik ki a térből. A törékeny struktúra láthatatlan, mégis folyamatosan jelenlévő kapcsolódást idéz meg, azt a nehezen megragadható belső érzékenységet, amely e minőség egyik legfontosabb sajátossága.
Bokros Rozália Kapcsolatok fénye című textilobjektuma az anyagon, fényen és térbeli struktúrán keresztül egyszerre vizsgálja az empátia fogalmát. A mindössze 12×10×14 centiméter méretű alkotás finom léptéke intim befogadói viszonyt teremt. Az indigóval festett selyem, a textilkeményítő és a LED-fény alkalmazása a tradicionális technikák és a kortárs installatív gondolkodás találkozását mutatja. A mű arashi shibori rezervázs technikával készült, amely redőzött, rétegzett felületet hoz létre, így az anyag önálló jelentéshordozóvá válik, ugyanis magán viseli a formálás nyomait: csavarások, gyűrődések és rögzített mozdulatok lenyomatait.
A megszilárdított selyemből létrehozott forma önmagába visszatérő kapcsolati rendszert alkot. A textilcsőként értelmezhető struktúra nem lineáris, nincs egyértelmű kezdete vagy vége, inkább egy önmagára visszaható, folyamatosan alakuló hálózatként jelenik meg. A kompozíció központi eleme a forma belsejébe integrált LED-fényfüzér. A fény az anyagon keresztül szűrődik át, mintha maga a textil hordozná a ragyogást. Ez a megoldás a mű konceptuális magját erősíti, a textil viszonyulása – akárcsak az emberi kapcsolatokban – nem válik közvetlenül láthatóvá, csak a kapcsolódásokon keresztül érzékelhető.
Imke Blankemeyer Sebek és hegek cínű munkája hétköznapi, intim használati tárgyat alakít át a szexuális erőszak látható emlékművévé. A mű ereje az intimitás és az erőszak közötti feszültségből fakad. Az alsónemű a testhez, a személyes térhez és a védelemhez kapcsolódik, a munka éppen ennek a térnek a megsértésére utal. A felületet behálózó vörös öltések a sérülések, a fájdalom és a maradandó traumák nyomait idézik. A durva, szabálytalan varrások tudatosan szembemennek a textilekhez gyakran társított finomsággal és gondoskodással. A középre helyezett QR-kód a statisztikai adatokat személyes tapasztalatokkal kapcsolja össze, emlékeztetve arra, hogy a számok mögött egyéni sorsok rejlenek. A mű érzékenyen mutat rá arra is, hogy a bántalmazás következményei nem zárulnak le magával az eseménnyel, a lelki sérülések hosszú időn át velünk maradnak.
A több mint húsz országot felölelő részvétel jól mutatja, hogy az empátia témája nem kötődik kultúrához vagy földrajzi helyhez, hanem univerzális tapasztalatként jelenik meg a különböző művészi megközelítésekben. A kiállított munkák a figyelem, a közelség és a sérülékenység különböző formáit teszik láthatóvá, és azt sugallják, hogy az emberi kapcsolódás lehetősége inkább a lassú, figyelmes jelenlétben válik érzékelhetővé.
Fotók: Bátky Tamás
