Kondor Attila figuratív, tematikus olajfestményein, grafikai munkáin és a belőlük készített animációs filmjében kertek, tájak és különféle áramló és tükröződő vízfelületek éteri módon tűnnek elénk. Kertek festésével a teremtett struktúrák képzőművészeti eszközökkel való újraalkotására vállalkozik, hogy azok édeni állapotokat idézzenek fel, ugyanakkor sejtessék a szakralitáshoz visszatérés lehetőségét is.

 

Megelevenednek a fiktív, idealizált, ember nélküli terek, sövényekből álló labirintusok, klasszicizáló épületrészletek és sziluettjeik, tükröződő portikuszok, lépcsők, hogy velük a harmóniát képviselje. Az épített környezet elemei – akkor is, ha nem látjuk a festményeken – az ember teremtő szerepét érzékeltetik. Látomásos jellegű alkotásaiban megérezhetjük a misztikumot, a metafizikai jelentésrétegeket, hogy általuk legbensőbb lényegünkhöz eljutva egzisztenciális kérdésekkel szembesüljünk.

 

A kert, az egyik legősibb toposz, a természet és a kultúra egységét fejezi ki, mely az ókori civilizációk óta a filozófia és a művészet egyik központi szimbóluma, noha a hozzá való viszony az egyes korszakokkal folyamatosan változott. Leginkább az Édenkerttel azonosítjuk, ahol az isteni és az emberi egység idealizált állapota még nyilvánvaló volt, hasonlóan a görög mitológiában felbukkanó Heszperidák kertjéhez, amely leginkább a halhatatlanság misztikumát jelenítette meg.

 

Epikurosz az idilli állapot elmúltával már menedékként, a lelki béke központjaként tekintett a kertre. A középkori kereszténység Hortus conclususként, vagyis zárt kertként, a szemlélődés tereként értelmezte, ahol a lélek tisztasága az elsődleges. A reneszánsz időszakában kinyitották a kert határait, így a tudományos szempontok mellett a geometrikus és kozmikus rend is érvényre jutott, benne a földi boldogság is megvalósulhatott, mely jellemzők a korszak képzőművészetét is meghatározták.  Ezek a festészeti hagyományok, majd a romantika tájképfestészete és elvonulást sürgető kertszemlélete, illetve az impresszionizmus fényjátékai és a plen air atmoszférikus jelenségei hatással vannak Kondor Attila összetett munkásságára.

 

A felvilágosodás fontos filozófusának és írójának, Voltaire-nek Candide című regényében elhangzik a felszólítás: Műveljük kertjeinket!, mely a világtól való elszakadásra, a tudományos elmélyülés fontosságára, sőt a természet elemeinek értékelésére és megzabolázására buzdít. Kondor filozofikus festészetére a zen buddhizmus, illetve az indiai kultúra hindu kertjeinek szakrális geometriája is mély benyomást tesz. A szemlélődésre és meditációra létrehozott zen kertek elcsendesedésre késztetnek, a wabi-sabi filozófiával a mulandóság elfogadására tanítanak. Az indiai kertek, vagyis szanszkrit szóval a vatikák azok, ahol a szakrális geometria és a természet találkozhat egymással, ahogyan azt a Kondor festette kertekben is érzékeljük.

 

Gyakran találunk spirális ösvényeket, labirintusokat az olajképeken és grafikákon, amelyek a meditatív séta élményének megteremtésére szolgálnak. Az emberi életutakat jelképező labirintus a belső utazás allegóriájává válik, ahol a világ káoszából a kiút keresésére kerül a fókusz. A rendezett kertek az univerzumot, a stabilitást képviselik, a benne lévő labirintus pedig a sors kiszámíthatatlanságát, a lélek utazását sűríti egységbe. A válaszutak és tévutak az emberi fátum jellegzetességeit szimbolizálják, amelyek végigjárásához logikára, türelemre és tudatosságra van szükség. A labirintusból kijutás lehetősége az embert az önismeret útjára tereli.

 

Kondor festményein és grafikáin a labirintusokat részben nyitottan ábrázolja, aminek az égi szférával való összeköttetése akár az élet kezdetét vagy végét, sőt, ciklikusságát is jelképezheti. Hasonlóan ahhoz, ahogyan Jorge Luis Borges Labirintus című költeményében fogalmaz: „Hogy kemény utad véget ér, ne várd, / mivel konokul kettéágazik, / aztán konokul kettéágazik megint.” Kondor festményein a földi és az égi szféra a fák közvetítő szerepe által összeér, hogy szerves egységüket, a szakralitás lehetőségét hangsúlyozzák.

 

Kondor Attila másik fontos és gyakran ábrázolt toposza a víz, melyhez a négy őselem egyikeként számos jelentés társul. A folyókként vagy tavakként látható, tükröződő vízfelületek egyszerre jelenítik meg az eredetet, az életet, ugyanakkor a testi és lelki megtisztulás szakrális szimbólumaiként is feltűnnek. A folyó a folyamat jelleghez kapcsolható, az az örök megújulás és az idő megállíthatatlanságának jelképévé lesz.

 

A kert, a táj és a fák szinte monokrómszerű zöldjeinek, illetve a víz kékjeinek és szürkés tónusainak találkozása egyfajta mentális teret hoz létre a kiállítótérben, a kontempláció lehetőségével együtt. Ezt a fajta gesztust a festmények képeiből összeálló animációs film hangjai még inkább segítik, hogy általuk meditatív állapot elérésére vezessék a látogatót.

 

Fotók: Novák Doro, B32 Galéria és Kultúrtér.

 

Kondor Attila Jelenlétkert című kiállítása június 25-ig látogatható a B32 Galériában (1111 Budapest, Bartók Béla út 32.).