Rávilágít a három termet átfogó, a teljes életműből válogató kiállítás, hogy a fotóriport nem szükségszerűen hideg és steril műfaj: érzelmeket, hangulatokat és atmoszférát is közvetíthet anélkül, hogy didaxisba fulladna. A kiállítás tereiben sétálva gyorsan világossá válik, hogy Révész Tamás egész pályája során érzékeny maradt a társadalmi jelenségek, s a vidék, a város és a metropolisz sajátosságai iránt. Közben rendre megtalálta azokat az apró momentumokat, finom rezdüléseket és emberi gesztusokat, amelyekben egy-egy korszak valósága sűrűsödik össze. Fotói így sohasem pusztán tárgyilagosak: a valóságot rögzítik, még sincs bennük érzelmi távolság. Éppen ezért képesek poétikusan beszélni az emberi élet összetettségéről és érzelmi gazdagságáról, ritmusáról, felfokozott pillanatairól, fellángolásairól és csendjeiről.
Kronológiai és földrajzi ívet egyszerre követ a kiállítás: ahogy előrehaladunk az életműben, úgy tágul fokozatosan a képek horizontja is. A vidéki Magyarország hétköznapjaiból indulunk, majd Budapest utcáin keresztül jutunk el a világ távolabbi tájaira, Izraelig, Japánig, a quechuák földjéig, végül pedig New Yorkba, a modern metropolisz sűrű, sokarcú közegébe. Mintha a három termen végighaladva maga a világ nyílna ki előttünk: a közeli, ismerős élethelyzetektől egyre tágabb és összetettebb dimenziók felé haladunk. A lépték folyamatosan változik, Révész figyelme azonban az egész pálya során és helyszíntől függetlenül ugyanaz marad: mindenütt azokat az apró emberi gesztusokat keresi, amelyek révén egy hely atmoszférája és egy korszak valósága megragadhatóvá válik.
Az első terem a vidéki Magyarország világával indít. A nyitány kifejezetten sejtelmes: füsttel, párával és erős fény-árnyék kontrasztokkal telített felvételeken az érzetek és az atmoszféra válik a kép főszereplőjévé (ami egyébként később is folytonosan visszatér, például a New York-i felhőkarcolókról készült felvételeken). A következő képeken a jelenetekhez való hozzáférés közvetetté válik: Révész újra és újra beékel valamit a kamera és a szereplők közé. Hol lufik torzítják el a gyerekek arcát, hol rácsok, gépvázak és különböző fémszerkezetek keretezik vagy szabdalják fel a látványt. Mintha azt hangsúlyozná, hogy a valóság teljes egészében sohasem tárul fel előttünk.
Továbbiakban olvasható:
- Emberi sorsok és közösségek – munkások, gyerekek, idősek és hétköznapi emberek történetei, humorral, együttérzéssel és a közösség megtartóerejével.
- Történetek egyetlen pillanat helyett – Révész sorozataiban gesztusokból, tekintetekből és emberi viszonyokból egész narratívák bontakoznak ki.
- Városok különböző ritmusai – Budapest abszurditása, Olaszország dolce vitája, Japán letisztultsága és New York lüktető tempója.
- Történelem emberi nézőpontból – a nagy történelmi események mögött mindig az egyes ember, az esendőség és azok a csendes pillanatok jelennek meg, amelyekből Révész fotóinak különös poézise megszületik.
