A komáromi Limes Galéria Dúdor István-termében bemutatott sorozat a nem létező cedae szó köré épül, amely éppen többértelműsége miatt válik jelentőssé. Mazán Anikó számára egyetlen cédula szolgált kiindulópontként a százdarabos frottázsciklus elkészítéséhez. A sorozat egyik alapvető kérdése az érték átalakulása. Mikor veszíti el jelentőségét egy tárgy, amely egykor egy élet fontos állomását jelölte, és mikor képes új értelmet nyerni az, amit már elfeledettnek vagy feleslegesnek tekintettünk?
Egy úgynevezett „nulladik cédula” volt a széria kiindulópontja, melynek hajtogatásával Mazán Anikó megkezdte a munkafolyamatot. A kezdeti, érintetlen állapottól a hajtásokon, gyűrődéseken és ismétlődő beavatkozásokon keresztül fokozatosan új vizuális struktúra jött létre, amelyben a hajtogatás, mint koncentrált, ismétlődő gesztus kiemelten volt jelen. Az alkotás folyamata közben a cédula saját jelentésére is reflektál. A hétköznapi használati tárgy szerepe éppen az, hogy a rajta megjelenő felirat fontos dolgokra emlékeztessen, miközben maga a hordozó könnyen feledésbe merülhet. A cédula átalakulása így túlmutat önmagán, a személyes emlékezés és a kollektív emlékezet közötti átmenet kérdését is felveti.
Környezetében és helyszíni gyűjtések során összegyűjtött papírokkal dolgozott a művész. „Az alapanyagok között eredeti 1900-as évek második feléből gyűjtött, illetve talált papírok, fotók, pénzdarabok, ezek reprodukciói, cianotípiák, rézkarc és monotípiák darabjai, növényi pigmenttel készített festmények részletei, pigmenttesztek papírfecnijei, kiállításokból visszamaradt, valamint más forrásból származó szövegtöredékek lelhetők fel.” (Czinege, 2025)
A felhasznált anyagok között Mazán Anikó családjához köthető dokumentumok is szerepeltek. Egy oklevél, az ahhoz kapcsolódó igazolások, egy szerződés, egy családi fotó vagy egy régi imakönyv, amelyek egy kiemelt pillanatban az egyes családtagok számára meghatározó jelentőséggel bírtak. Az idő múlásával gyakran csak töredékes nyomként maradtak fenn, a tárgyak elveszítették kapcsolódásukat és eredeti jelentőségüket. „Papírrá” váltak.
Nemcsak a régi iratok gyűjtésére és kezelésére terjed ki a művész érdeklődése, hanem az elfeledett terekhez is sajátos, kutatói viszony fűzi. Azt vallja, hogy „többek egyszerű múltbéli lenyomatoknál, a lét és a nemlét határán mozognak. (…) A romoknál az idő megkérdőjeleződik, az anyag az idő lenyomatává válik, a mű pedig magába sűríti az idő nyomait. Struktúrák jönnek létre, amelyek hordozzák a narratívát.” (Czinege, 2025)
Különösen azok a dél-szlovákiai terek érdeklik, melyek nem feltétlenül részesülnek műemléki védelemben, mégis jelentős közösségi emlékezetet hordoznak. Ebben az összefüggésben különös jelentést kap az a gesztus is, hogy a Memoria cedae című sorozat frottázsai az elhanyagolt sorsú Limes Galéria terében kaptak helyet. Ugyanis a galéria maga is történeti térben, a volt katonatemplom, a ferences rend késő barokk templomának hajójában és kórusán rendezi kiállításait.
A munkák elhelyezésekor Mazán Anikó a már meglévő szöghelyeket használta fel a művek felfüggesztéséhez. A 9×14 centiméteres alkotások önálló koncepciókként jelennek meg, miközben elhelyezésük egy már meglévő, történetekkel és emlékezeti rétegekkel átszőtt térhez kapcsolódik. A művész kettős gesztusa ezzel visszautal a sorozat alapvető kérdéseihez, mi az, amit érdemes megőrizni, és hogyan rendeződik át az érték fogalma.
Mazán nem (ki)használja a teret, hanem épp ellenkezőleg! A száz alkotás értékesítéséből származó teljes bevételt a galéria számára ajánlja fel, ezzel hozzájárulva a kiállítótér fennmaradásához. Ez a ritka szerepváltás kurátor és művész között újfajta együttműködési modellt teremt, ami átírja a galéria és a művész kapcsolatáról alkotott hagyományos hierarchikus elképzeléseinket. Munkái olyan határterületen helyezkednek el, ahol a grafika, az installáció és az archív alapú művészeti gyakorlatok egymásba kapcsolódnak. Bár a kiállítás kontextusában a sorozat frottázsként, illetve kis méretű grafikai munkák összességeként jelenik meg, a művek jelentése és működésmódja túlmutat a hagyományos grafikai kategóriákon. Nehezen jelölhető ki egyetlen domináns műfaji besorolás, hiszen az alkotói folyamat egyszerre épül grafikai gondolkodásra, anyagvizsgálatra és térbeli kontextusba helyezésre.
Fotók: Derzsi Áron és Juhász Rokkó jóvoltából.
A kiállítás a Limes Galéria Dúdor István-termében augusztus 31-ig látható (94501 Komárno, Ferencesek utcája 31.).
