A festmények szürreális karakterei ezt az ontológiai bizonytalanságot erősítik fel. Ebben az egyszerre vonzó és nyugtalanító környezetben, Jánosi Anna tudatalattijának szövevényes rétegeiben könnyen el is tud veszni a néző. A művésszel indulásáról, a vizuális nyelvét meghatározó szerves és szervetlen kettősségéről s ösztönös alkotói folyamatairól beszélgettünk.
•Mi volt az első olyan emléked, amely az alkotáshoz kötődik?
Egyetlen konkrét benyomást nehéz kiemelnem, de az biztos, hogy óvodásként a ceruza már a kezemhez nőtt. Meghatározó élmény volt, amikor szemüveges lettem, hiszen akkor hirtelen minden élessé vált, a korábbi színes pacák helyett kalózhajók elevenedtek meg előttem. A rajzolásban találtam meg azt a magabiztosságot, amire szükségem volt, és örültem a pozitív visszacsatolásoknak. Élveztem, hogy ebben a világban nem mondják meg, mit csináljak. Évekig csak grafitot használtam, a színekkel való barátkozásom csak sokkal később, a gimnázium után kezdődött el.
•Már érződött, hogy a grafikus pályát fogod választani?
Tizenkét évesen már tudtam, hogy grafikus akarok lenni. Tudatosan készültem erre a pályára, a Budai Rajziskolába jártam a gimnázium mellett, heti többször rajzoltam, így szinte azonnal bejutottam a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tervezőgrafika szakára. A szabadság és a függetlenség vonzott az alkotásban. Ez a szabadságérzet felnőttként is megmaradt; ma is ugyanazt az örömöt érzem festés közben, mint gyerekként a papír felett.
•Mennyiben formálták a szemléletmódodat az egyetemi évek?
Az egyetemen az alkotóközösségekbe rendeződés tetszett a legjobban. A hosszan tartó közös munka során csoporttársaimmal megalapítottuk az Alagsor csoportot. Dohos, párás pincében alakítottuk ki a bázisunkat, ahol együtt alkottunk, tanítottunk és gondolkodtunk.
Szakmai utamban a Telepen rendezett kiállításunk volt a fordulópont. Addig csak grafikai vonalon, sketchbookokban és szitanyomatokban gondolkodtam, ott viszont – a többiek hatására – először állítottam ki festményt.
•Mi vitt rá, hogy végül elhagyd a papírt a vászonért?
Inspirált a többiek festői attitűdje, és vágytam az új kifejezési formára. Bár sosem tanultam festészetet, a visszajelzések – köztük galeristák véleménye is – megerősítettek abban, hogy ez a fajta „kívülállóság” az erősségem. Azt mondták, hogy a képeim éppen azért izgalmasak, mert mentesek a tanult sémáktól. A festészetemben ma is jelen van egyfajta grafikai fegyelem, de az évek alatt sokat lazult a formanyelvem.
Továbbiakban olvasható:
- A családalapítás és a tanítás hatása a művészi pályára, valamint a festészethez való visszatérés története.
- Ösztönösség és tudatosság – hogyan születnek a képek, és milyen szerepet kap a véletlen az alkotói folyamatban.
- Test és technológia találkozása – a szerves és szervetlen világ, valamint a poszthumán lét kérdései a festészetben.
- Alkotás mint szabadság és menedék – inspirációk, művészközösség és a saját festői világ felépítése.
