Kulturális színtér, kortárs művészeti és szellemi alkotóműhely, kiállításoknak, koncerteknek, workshopoknak ad helyet a belvárosi pince vagy egykori óvóhely. Egy lépcsőn lemenve sötét hűvösségre számítanánk, de az oszlopokkal tagolt helyiségeket fény tölti be.
Erősen málladozó falak elhagyatottságot tükröző hangulata csak látszat, a zenei műsorral kísért kiállításmegnyitó számos érdeklődőt vonzott. Nem csoda, Bánkúti alkotásai megérdemlik a figyelmet. Különösen, hogy mostani tárlatának témája, a halál nem sötét, ijesztő jelenségként, hanem az élet természetes, rejtelmes és különleges eseményeként jelenik meg. Az elmúlás rideg tényét meseszerű, narratív történetiség, ősi mítoszok, rituálék oldják fel, melyek a természetbe való „visszatérés” folyamatát próbálják közel hozni az emberhez.
A Képzőművészeti Egyetem festő szakán végzett Bánkúti Gergő mestere Gaál József volt. Honlapjának tanúsága szerint leginkább a személyes és kollektív emlékek feltárása, a szimbólumok megértése érdekli. Műveinek többsége őseink örökségét járja körül az ókori mítoszok és vallási történetek segítségével. Legújabb munkáiban családi emlékekről, örökségről, gyászról és halálról mesél. Noha Innsbruckban él, munkáin újra meg újra megjelenik gyermekkorának színhelye, a varázslatos környezetben fekvő nógrádi falucska, Vizslás, képein feltűnik egy-egy vidéki ház, falusi templom.
Nemcsak a halál témakörére épülő műalkotásokat mutat be a tárlat, hanem a halandóság elfogadásáról, a gyász feldolgozásáról, a megemlékezésről szóló fali szövegek is fontosak. A textusok olyan információkkal látnak el, amelyeknek köszönhetően jobban megértjük a témához kötődő rítusokat, szimbólumokat. A halál, annak ellenére, hogy filmekben, könyvekben, hírekben folyamatosan jelen van, tabunak számít, nem szeretünk beszélni róla, holott hozzátartozik az élet körforgásához. Bánkúti a maga vizuális nyelvén szól az elmúlásról, mintegy a ledöntve a tabut. Ezért is dicséretes a Cserhalmi Luca kurátor értő kezei alatt megvalósult Kőszikla a házam, zöld mező takaróm.
Az átjárókkal összekapcsolt kiállítóterekben számtalan elemmel, motívummal találkozhatunk. Az őzet, angyalokat, villanypóznákat, rádiótornyot magába sűrítő kompozíció, az Abandoned, bare, all alone a mágikus realizmus jegyében festett kép szomorúságában is derűs. Nem sötét tónusú, hanem világos színekkel (világoskékkel, rózsaszínnel) megfestett mű, amelyen a havas hegytető felett az égben egy őz lebeg. A lábainál fellógatott állat fölött szálldosó angyalok talán a szerencsétlenül járt őz lelkéért fohászkodnak. Valóság és fantázia elegyét alkotó kompozíció arra az ősi képzetre utal, amely megszépítendő a földi lét végét, békés és szeretetteljes útnak gondolja az eltávozást. Az alkotó fatönkön térdepelő szobra az alázat, a megadás póza: a pőre férfi fejét lehajtva, kezeit kinyújtva tapad a földhöz. A fekete figura szenvedését, fájdalmát a hátára applikált toronyszerkezet jelképezi, amelynek terhét már nem bírja.
Bánkúti tárlatán a hely adottságait, terét kihasználó komplex élmény fogja körül az egyes műveket. Hol vastag faágakkal, csonttal kitámasztott falióra, hol gyöngysorokra felfűzött csontok, csokrok özöne, mécsesek emlékeztetnek a halálra, a gyászra. Izgalmas installációk töltik be a teret, a falon mozaikszerű képgyűjtemény.
A Bakáts Bunker miliője a kiállításhoz hasonlóan erős hatást kelt. A lehangoló, szomorú téma ellenére színes, olykor mesés, groteszk vagy naiv képeket láthat a közönség. A hangzatos cím is népdalba illő, a természetben való feloldódás békéjét sugallja.
A fotókat Varga Máté készítette.
Bánkúti Gergő Kőszikla a házam, zöld mező takaróm című kiállítása augusztus 20-ig látogatható a Bakáts Bunkerben (1092, Budapest, Bakáts tér 1.).
