„Sok mindent hoz a csöndes lépte a lomha időnek”
Ovidius Keservek
Azt sugallja a közös cím, hogy a tér és időbeli párhuzamosság esetlegességénél szorosabb szálak fűzik össze a két alkotót. És valóban, a két kiállítás nemcsak „összeér”, hanem sokkal inkább összetalálkozik és kapcsolatba lép, mivel az „átlépési ponton” a kurátorok olyan munkákat válogattak az alkotók életművéből, amelyek mögött olyan hasonló vagy párhuzamos művészi metódusok állnak, mint a naplókészítés, a bensőséges tapasztalatok és az alkotói munkamódszerek önreflektív tematizálása. Richter Sára Takarítás (2026) című projektje a Svédországban elterjedt gyakorlatra utal. A „haláltakarítás” egyszerre életvégi számvetés és a felesleges dolgok elengedése. A művész egész életén át vezetett naplóit hosszú vászoncsíkra ragasztotta fel, és az írásjeleket vörös fonallal felülvarrta, eltüntette, olvashatatlanná tette, a rajzokat pedig átrajzolta, azzal a szándékkal, hogy így „a személyes emlékezetet közös tapasztalattá alakítsa”. Ezzel Imre Mariann két videóalapú alkotását állították párhuzamba, amelyen a majdani munkák terveihez szolgáló vázlatfüzeteit lapozza végig.
Imre Mariann 2009 óta különböző installációit a Mulandóság rögzítése című projekt részeként hozza létre. E munkák a bennünket körülvevő jelenségek aprólékos megfigyeléséből indulnak ki. Az élet olyan láthatatlan, apró elemeit tematizálják, mint a morzsa, a por, a firkák a falon, hibák a szövött szőnyegen, melyek a klasszikus vanitas képtípushoz hasonlóan az elmúlás örökös jelenlétét érzékeltetik. Mindehhez lehelet finomságú anyagokat, muszlint vagy hajszálat használ. Az átlátszó fehér muszlinruhára kerülő rajzolat hajszállal átszőve jelenik meg, a gyerekek firkái pedig a műteremfalba varrva válnak láthatóvá. A morzsa és a por a művész védjegyévé vált, a saját maga által a kilencvenes évek derekán kidolgozott technikával „betonba hímezve” jelennek meg. Hímzett beton munkái a hazai neokonceptuális – Andrási Gábor kifejezésével: érzéki konceptuális – vonulat egyik ikonikus projektjeként maradtak meg. Így a kiállításon a sorozat főművével is találkozhatunk. 1997-ben készített alkotása Szent Cecília alakját, középkori ikonográfiáját gondolta újra. A hitéért vértanúhalált halt női szent teste a legenda szerint teljesen épen maradt. Imre Mariann a szent testére betonsziluettel utal, rajta zöld növényi hímzésekkel. A betontestből vertikális cérnaszálak lépnek ki felfelé, felidézve a nézőben a testnek az égi szférával való közvetlen kapcsolatát. A cérnaszálakon megjelenő csomók pedig ismét kiadják a szent fekvő alakját.
Egy másik szakrális téma, parafrázis is megjelenik a kiállításon, a subiacói sziklafalba épült Sacro Speco di San Benedetto monostora falfreskójának sajátos megidézése. Ezen a munkáján a művész betonból készíti el a freskón Mária alakját tartó kezeket, Mária alakját pedig muszlin anyag helyettesíti, amelyen hajszállal kihímezve a művész egyik gyermekének ultrahangfelvétele látszik. A Mulandóság rögzítése projekt másik vonulatán nem a hímzés kap főszerepet, hanem olyan tárgyak vagy egykori élőlények csonkjai, mint az alumíniummal kiöntött, kidobott fenyőfacsonkok, az elégett csillagszórók, és a felnagyított csontok. Olykor rajzok, fázisrajzok egészítik ki a műtárgyakat, mint például a Csillagszórók vagy a Csontok esetében.
Továbbiakban olvasható:
- Élet, elmúlás, személyes történetek: Richter Sára művészetének kiindulópontjai a családi viszonyok, az emlékezet, a betegség, a gyógyulás és a veszteség tapasztalatai.
- Textil, tárgyak és szövegek: Munkáiban a hímzés, festés és nyomtatás talált tárgyakkal, testi és természeti maradványokkal, valamint irodalmi és bibliai szövegekkel kapcsolódik össze.
- Család, emlékezet és örökség: A Szendvicsgeneráció, a Memória, a Sorsminta és a Hagyaték azt vizsgálják, hogyan őrizzük, alakítjuk és adjuk tovább személyes és családi emlékeinket.
