Nők az egyházban

• Ferenc pápa óta felerősödött a világegyházban a nők az egyházban téma, a Vatikánban és a helyi egy-
házakban is. Hol tartunk most?

A katolikus egyház a protestáns és az ortodox egyházak közötti utat járja. Az ortodoxiában a nők még egyáltalán nem részesei a vezető pozícióknak, nagyon kis szerepük van az egyház életében. Nem arra gondolok, hogy főznek a papokra vagy a püspökökre, vagy énekelnek a kórusban, hanem az egyház vezetésében betöltött szerepükre. A katolikus egyházban ez a helyzet kezd megváltozni. A lány ministránsok oltárszolgálata volt az első jele a változásnak. Fontos előzmény, hogy már a II. vatikáni zsinat után megnyílt a teológiatanulás lehetősége mindenki számára, és nemcsak a papi hivatások iránt érdeklődők mentek teológiára, hanem világiak is, mind többen és többen.

Nagyon nagy számban voltak nők a világiak között.

A Jóisten éppúgy ajándékozza a karizmákat a nőknek, mint a férfiaknak. Nincs különbség közöttük, és mindenki képes felismerni, hogy mi az ő adottsága.

A katolikus egyházban manapság sajnos nagyrészt nők járnak templomba. Ez érdekes jelenség, ha meggondoljuk, hogy a kereszténység is olyan vallásból született, ahol csak férfiak vehettek részt az igazi vallásos életben, a zsinagógába csak férfiak mehettek. A többi monoteista vallásban, például az iszlámban is csak férfiak imádkozhatnak a szent helyeken, és az imaházak ma is mindig tele vannak. Érdekes utat járt be a katolikus-keresztény világ, ahol a templomba járók nagy része nő, és ők adják tovább a hitet a családban. Az egyház vezetésében azonban nincsenek olyan százalékban jelen, mint ahogy az elvárható lenne.

• Miért van ez így?

Fejlett nyugati demokráciákban megnőtt és felértékelődött a nők szerepe. A politikai pártok például arra is figyelnek, hogy legyenek női képviselőik, vannak már miniszterelnöknők, női államfők, vállalatvezetők. Ennek hozzá kellene tartoznia az egyházi gondolkodásunkhoz is, mi pedig sokszor észre sem vesszük, hogy a nők hiányoznak.

Német László: Legyünk nyitottak a Szentlélek működésére (fotók: Walla Bernadett)

Úgy vélem, a keresztségből fakadó méltóság alapján mindenkinek ugyanaz a hivatása az egyházban, mégpedig az, hogy az adottságait és az Istentől kapott ajándékait fejlessze, kibontakoztassa. A Bibliából az nem olvasható ki, hogy a Jóisten vagy a Szentlélek nőknek nem ad olyan ajándékokat, mint a férfiaknak. Vannak fizikai különbségek a nemek között az élet továbbadásával kapcsolatban. Vannak olyan tulajdonságok, amelyek a nőket jellemzik, és vannak olyanok, amelyek a férfiakat. A kettő nem összemosható.

• Mégis voltak és vannak rá kísérletek. A szovjet rendszerben sorra készültek a fotók traktoros meg
bányász nőkről, mondván: épp olyanok vagytok, mint a férfiak.

Volt ilyen ideológia, de én nem erre gondoltam, hanem inkább arra, hogy a női személyiség kiteljesedésének körülbelül tíz százaléka kizárólagosan női, tehát ebből mi, férfiak ki vagyunk zárva. De kilencven százalék a férfinál és a nőnél azonos.

A nők a keresztségből kiindulva vagy a szentség hatására éppolyan tagjai az egyháznak, mint a férfiak.

Egyelőre azonban nők nem lehetnek sem diakónusok, sem papok. Ez a kérdés még nincs lezárva, és Ferenc pápa kijelentette, hogy továbbra is tanulmányozandó a téma.

• Akkor történhet ebben elmozdulás, ha többséget kap az egyházi közvéleményben?

Ez nyitott kérdés. Ötven évvel ezelőtt még újdonság volt, hogy lányok is ministrálhatnak. Ma pedig már mindenhol vannak teológusnők, pasztorális tanácsadók, igeliturgiát végző lelkipásztori kisegítők, felelős beosztású egyházmegyei munkatársak. Ez az egyházi élet normális fejlődése, ami éppen olyan szabályszerűségeknek van kitéve, mint minden más földi, e világi szervezet. Kell pénz, kell működés, kell vízió. A nőkkel való foglalkozás a katolikus egyházban, különösen a nagy feminista megmozdulások óta sokkal erősebb. Nyugat-Európa, és különösen Észak-Amerika úttörő volt e tekintetben. Az Egyesült Államokban a protestáns egyházak és a protestáns teológia erősen hatott a katolikus felfogásra is.

• Ebből a szempontból azonban a nők papsága kivételnek tűnik, de erről is megoszlanak a vélemények, különösen Nyugaton.

A papság legfontosabb adottsága, hogy valaki hivatást érez. A hivatás nem a nemből fakad, és csak részben múlik az egyház döntésén. Az egyház dönthet arról, hogy a hivatás megfelel-e vagy sem, de a hivatás Istentől jön.

A keresztség alapján nem zárható ki, hogy a nők is kaphatnak elhívást a papságra. Jelenleg a papság döntő részben nem a hivatástól függ, ami a Jóisten ajándéka, hanem az egyház tanítóhivatala dönt róla.

És a tanítóhivatal egyelőre még azon az állásponton van, hogy nőket nem szentelünk. Nem tartom célszerűnek, hogy csak a diakonátusra koncentrálunk, mert az azt jelenti, hogy újból kétszáz évre lezárjuk ezt a fejezetet: megkaptátok a diakonátust, állandó diakónusok lehettek, és ennyi…

• Elvi döntésre van szükség, és nem praktikus félmegoldásra.

Igen, ez félmegoldás lenne. Megkaptátok, most már ne ugráljatok. Ha állandó diakonátusról beszélünk és nincs továbbfejlődési lehetőség, akkor ez zsákutca. Ha azt mondjuk, hogy a diakonátus egy lépcsőfok a papsághoz és a püspöki fokozathoz, akkor beszélhetünk róla, akkor az nyitott dolog. Ha eljutunk odáig, hogy egy nő diakónus lehet, akkor miért nem léphet tovább, addig amíg szentségtanilag az ordo hármas egymásra épülő fokozatáról beszélünk? Persze más a helyzet, ha ezt átalakítjuk, amit Benedek pápa egyházjogilag már megsejtetett, amikor a diakonátusról szóló kánont megváltoztatta.

• Nem eretnekség a nők papságáról gondolkodni?

Különböző fejlődéseket nézve a keresztény világban, a különbségeket a kontinensek és a kultúrák között, a nők helyzetét az egyes országokban, semmiképpen sem tartanám helyesnek, ha most általános döntést hoznánk, amivel a nők előtt megnyílik minden szolgálat. Mert amíg a nőket nagyon sok kultúrában és országban egyáltalán nem tartják tiszteletben, addig ezt nem lehet meglépni, de

el tudom képzelni, hogy más-más megoldások szülessenek a helyi kultúrákat figyelembe véve.

Azonban nem szabad feledni, amit Leó pápa 2025 októberében mondott: az evangéliumnak kellene meghatározni a kultúrát és nem fordítva. Mert a kultúránk, a gondolkodásunk nagyon gyakran diszkriminatív, és ez nem evangéliumi.

Német László: Az evangéliumnak kellene meghatároznia a kultúrát és nem fordítva

A paternalisztikus gondolkodás a nők helyzetéről, amely sok egyházi vezetőt jellemez, nem az evangéliumi értékeken alapszik. Hagyjuk tehát nyitva a tárgyalást a nők szerepéről az egyházban, és főleg vonjuk be a nőket ezekbe a tárgyalásokba, nehogy mi, férfiak döntsünk róluk. Ferenc pápa idejében ezen a téren nagy lépés történt: vezető pozíciókba nőket is kineveztek, ami korábban elképzelhetetlen volt.

XIV. Leó pápa alatt már oda jutottunk, hogy négy, eddig férfinak vagy bíborosnak fenntartott helyet nők foglalnak el a Vatikánban.

Láthatjuk, hogy az ordo és az egyházban betöltött szerep egyre inkább egymástól függetlenül is kezd érvényre jutni. S ha ez a Vatikánban lehetséges, miért ne lenne lehetséges egyházmegyei szinten is? De itt még nem a szentelésről beszélünk. Szentelés nélkül is sok szolgálatot betölthetnek nők, vezetői, tanítói szolgálatokat is, amelyekre már az érvényben levő jog szerint is van lehetőség.

• Három szerzetesnő és egy laikus nő a Vatikánban…

Ez is kérdéseket vethet fel. Az is szempont lehetett, hogy a szerzetesnőknek kevesebbet kell fizetni, mint a civil alkalmazottaknak. Sokkal többe kerül egy világi, akár házas nőnek és anyának az alkalmazása, mint egy szerzetesnőé. Az egyházban a szerzeteseket mindig rosszabbul fizetik, mint a laikusokat.

• Tehát fokozatosan és a helyi viszonyok figyelembevételével lehet újításokat végrehajtani ezen a területen is, vagyis nincs általános megoldás.

Attól nagyon messze vagyunk még, hogy általános megoldásról lehessen dönteni, de

történtek előremutató kis lépések Ferenc pápa idejében. Nagyon sokat tett a világi Krisztus-hívők egyházi szerepvállalásáért,

és ezzel együtt persze a nőkért is.

• Lékai László bíboros jut eszembe, ő emlegette mindig a kis lépéseket.

Igen, a kis lépések politikája az, hogy 2025 márciusában Raffaella Petrini nővért a Vatikánvárosi Állam Pápai Bizottsága és egyben a Vatikánvárosi Állam Kormányzósága elnökévé nevezték ki. Ez korábban bíborosi hely volt. A pápának jogilag nem lett volna lehetősége ezt megtenni, mert a statútumokban benne volt, hogy csak felszentelt személy lehet kormányzó. A nővér természetesen nincs felszentelve, de van örökfogadalma. Később Leó pápa jogilag rendezte ezt a kérdést, amikor a Szentszék működését szabályozó statútumból törölték, hogy a kormányzónak felszentelt személynek kell lennie. Ferenc ezt még nem merte megtenni. Sok jót el lehet mondani róla, de a női kérdésben meglehetősen konzervatív volt.

Legyünk nyitottak a Szentlélek működésére, ezekre az ihletekre, és figyeljük az idők jeleit! Lehet, hogy például az idők jele most az, ami hatalmas erővel jön Amerikából, az új konzervatív kultúra, ahol a nőktől újból megtagadják a jogaikat, amelyeket harminc évvel ezelőtt már megszereztek, vagy ahogy kezeli őket a mai amerikai vezető elit.

• Ez most az idők jele vagy az idők jelei elleni merénylet?

Szerintem az utóbbi. Az idők jelei mindig jelentkeznek, de nem foglalják el azonnal az egész színpadot. Az angolszász kultúra befolyási területén a feminista mozgalmak eredményeképpen felértékelődött a nők szerepe, tisztelete, de például a Fülöp-szigeteken vagy Szingapúrban teljesen másképp kezelik a nőket, kevesebb tiszteletet kapnak, mint a mi kultúrkörünkben. Ez nem természetellenes az ő felfogásukban, hanem ez az elfogadott. Ez kultúrjelenség. Itt érdemes megemlíteni, hogy

XIV. Leó pápának az első megnyilvánulása ebben a témában az volt, hogy a nők szerepe az egyházban a kultúrából fakad és nem a teológiából.

Még Ferenc pápa is mindig azt mondta, hogy ez teológiai kérdés, pedig nem az.
A teológia azt jelenti, hogy visszavezethető a kinyilatkoztatásra, mert a kinyilatkoztatás a keresztény hit alapja.

• Kulturális folyamatok következménye a nők mai szereplehetősége az egyházban, és nem a kinyilatkoztatásból következik?

A nők pappá szentelése ellen érvelők gyakran azt hozzák fel, hogy Jézus egyetlen nőt sem hívott meg az utolsó vacsora termébe. Pedig ezt pontosan nem tudjuk. Abban a korban az asztalnál egyébként is mindig csak férfiak ültek. Hogy felszolgáló nők voltak-e vagy sem, azt sem lehet tudni. Mindenesetre az utolsó vacsora asztalánál csak férfiak voltak. Ezzel indokolni azonban, hogy miért nem lehetnek a nők papok, nagyon gyenge lábakon álló érvelés. Ha Jézus nőket is asztalhoz ültetett volna, kidobták volna a választott népből, és nem azért ölték volna meg, mert király akart lenni, hanem pusztán azért, mert eretnek. Ő az emberek szívét akarta megváltoztatni. És ha a jézusi bukás és feltámadás pillanatát nézzük, ott volt tizenegy szerencsétlen férfi és Mária Magdolna. Úgy mondják, ő volt a tizenkettedik apostol, valójában az igazi apostol, a feltámadás apostola.

Egy nő. Tehát nem a sok apostolfőnök közül az egyik (hisz így is mindig veszekedtek, ki a fontosabb közöttük), hanem egy nő volt az első, aki elkezdte hirdetni a feltámadást.

• Aki az üres sírt felfedezte.

Az már egy másik kérdés, miért éppen ő ment a sírhoz. Azért, mert az ő szeretete erősebb volt, mint a félelme.