Nemrég megjelent Mindszenty-kutatás – Eredmények és feladatok című tanulmánykötete kapcsán először annak tisztázására kérjük, mi a relátor feladata, és mi a vele párhuzamosan dolgozó posztulátoré?
A posztulátor jelöl. A megyéspüspök megbízásából ő a boldoggá avatási eljárás kérelmezője.
Itt az el nem halasztható pillanat, hogy újabb boldogot tisztelhessünk. A boldogok, szentek száma igen nagy, de most itt van egy ember: van neve, életsorsa, tanúságtétele, és a legfontosabb: vannak tisztelői. Ők pedig türelmetlenkednek, mert azt szeretnék, hogy „Santo subito”, azonnal megtörténjen. Most vagy soha. Erre a relátor azt mondja: ácsi.
A relátor a Kongregáció belső munkatársa. A relátor nem híres ember. A relátor névtelen. A relátor az, aki fogadja a posztulátort. A posztulátor „fölveri a port”, a relátor pedig gondoskodik arról, hogy az leülepedjen. Az Örökkévalóságnak dolgozunk. Utólag ne érje kifogás a mesterséget.
A posztulátor az ismert figura. A relátor nem, mert csöndben dolgozik, kerüli a feltűnést.
Hány esztendeig töltötte be ezt a tisztséget, milyen eredményeket értek el ezalatt?
1999. december 17-én kelt, 2000. január 11-én kaptam a pápai kinevezésemet, 2007 októberében ért a fölmentésem. Eredményeim: számosak, de itt és most nem közölhetők.
Amellett, hogy jelen volt az eljárásban, történészként Mindszenty életpályájának kutatásával is régóta foglalkozik. Honnan indult, mióta tart ez az érdeklődés?
Először a lengyelek kérdeztek róla, mert érdekelte őket, hogy még mindig „siedzi”, azaz „ül”, mármint az amerikai követségen.
Ez az érettségi utáni első lengyel utamon volt, 1970-ben. Hivatalosan 1999 novemberében-decemberében kaptam felkérést olyan Mindszentyvel kapcsolatos munkára, amelyre korábban csak részben voltam felkészítve, felkészülve.
Az új kötet bevezetőjében írja, hogy egy nemzedéknyi idő telt el a kutatás megindulása óta, itt az ideje egyfajta összegzésnek. Frissen megjelent könyvének is ez a témája. Kérem, röviden értékelje, hogy áll most ez a munka?
Igen, azóta eltelt majd harminc esztendő. Ha teljesen nem is, de sikerült befejezni Mindszenty bíboros levelezésének feldolgozását. A budapesti, amerikai követségi periódust dolgoztam fel, a bécsi, a Pázmáneumban töltött időszakot azonban csak részben. Most többen is az 1945–1948 közötti periódussal foglalkozunk. Ebben a három esztendőben csak XII. Piusz pápának legalább hetven (!) levelet írt közügyekben és számos másikat egyházkormányzati ügyekben.
Mindszenty József köszöntése a bécsi Pázmáneumban 1974-ben (forrás: Mieremet, Rob, CC BY-SA 3.0 NL, Wikimedia Commons)
A mostani kötetben olvasható, korábban jobbára folyóiratokban megjelent tanulmányok sora Mindszentynek az 1938-ban visszatérő, majd ismét elvesztett Felvidékhez, az ottani magyar katolikusokhoz kapcsolódó levelezésével, erőfeszítéseivel indul. Miért érzi ezt fontosnak a bíboros pályafutásában?
Mert az Esztergomi Főegyházmegye területileg nagyobb része a Dunától és az Ipolytól északra terült el; erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Ezért, ha Pázmány Péter sírját keressük, el kell mennünk a pozsonyi dómba; szlovákul ma Bratislava, korábban Presporok volt, németül Pressburg. Ugyanígy ismeretlen számunkra Trnava-Nagyszombat, pedig ott van az érsekség akkori székesegyháza.
A kötet második, kritikai részében a Mindszenty-kutatás néhány hazai művelőjének tevékenységét veszi górcső alá, meglehetős eleganciával, ugyanakkor kellő éllel. Mi a célja ezekkel az írásokkal?
Hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. Például
nem lehet azt hirdetni utcákon és tereken, tévéken és a Pázmáneumban Bécsben, hogy Mindszenty bíboros vértanúsága Szent VI. Pál ellenében
bontakozott ki, mint ez manapság megtörténik. De ez csak egyetlen példa.
A tanulmányok közül a 2025-ben, a komáromi Selye János Egyetemen a Mindszenty-kutatás eredményeiről és feladatairól tartott előadásában vázolja fel a helyzetet. Azóta megint csak elrepült egy esztendő, van valami megemlíthető változás?
Lassan őrölnek Isten malmai. De nem vagyok hivatott arra, hogy kulisszatitkokat tudjak, és ha tudnék, akkor sem oszthatnám meg. A Vatikánban van egy mondás: aki tudja, nem mondja, aki mondja, nem tudja. Most melyik vagyok én? Döntse el a Kedves Olvasó.
Somorjai Ádám a pannonhalmi vár mellvédjén (fotó: Krómer István)
Tudjuk, Isten malmai lassan őrölnek, de meg kell kérdeznem, hogy van-e olyan példa a jelenkori „szent-jelöltek” között, akinek évtizedekig húzódik már a boldoggá avatása.
Biztosan, de ehhez többet kellene foglalkoznom a szentté avatásokkal, de hála Istennek mostanában az örök élet témái foglalkoztatnak. Tegnap éppen a transzcendens és az immanens témáját próbáltam összefoglalni, amiben az a lényeg, hogy az újkori felfogással ellentétben ez nem két külön dolog, hanem egymással párhuzamosan megélt valóság:
az örök élet már most, itt, közöttünk megkezdődött és ezt a földi életet egyben az örök élet életáramában érdemes leélni,
készen arra, hogy bármikor jöhet az égi behívó.
Ferenc pápa 2019 februárjában aláírta a Mindszenty bíboros hősies erényeit elismerő dokumentumot. Mikorra érhet célba ez a tömegek által imákkal is támogatott, óhajtott törekvés?
Amikor a hívek elkezdenek imádkozni, mint az erdélyiek Márton Áron boldoggá avatásáért.
Somorjai Ádám: Mindszenty-kutatás – Eredmények és feladatok
Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2026, 268 oldal
