Az itt folyó tudományos munkába kapcsolódott be a Felvidékről származó Eötvös-kollégista Molnár Imre, és kezdett el foglalkozni a két világháború közötti szlovákiai magyar politikai élet kiemelkedő alakjával, gróf Esterházy Jánossal.
A magyar arisztokrata 1931-től tagja volt a csehszlovák, majd a szlovák parlamentnek, és minden lehetőséget megragadott, hogy képviselje a magyar kisebbségek érdekeit, de sosem tévesztette szem elől az együtt élő nemzetiségek közötti megértés fontosságát. A vészkorszakban ő volt az egyetlen szlovákiai képviselő, aki tiltakozott a zsidóság deportálása ellen, és konspiratív eszközökkel hatékonyan segítette a nácik ellen küzdő lengyel földalatti mozgalom és a Nyugat közötti kapcsolat fenntartását.
Tizenkét év börtön és szovjet kényszermunkatábor várt rá a háború után, melynek során rabtársai szerint csodálatos keresztény erényekről tett tanúbizonyságot. „Hóhérjaiért is rendszeresen imádkozott” – tanúsítják sorstársai.
Az 1957-ben elhunyt politikus boldoggá avatási eljárását a krakkói érsekség indította el, de tisztelete a cseh, a szlovák és a magyar egyház közös ügye kell, hogy legyen.
Esterházy János életútjáról és életszentségéről Molnár Imrével Szerdahelyi Csongor beszélget.
