Mindannyian a teljességre vágyunk, a békét keressük, amióta az ember elveszítette a paradicsom békéjét.
Dombtetőkön, hegytetőkön sokfelé látunk templomokat, kápolnákat. A régi falvakban, városokban a templom volt a központ, ahová
az élők rendszeresen összegyűltek, és a halottaikat is a templom köré temették el.
Együtt volt a múlt és a jelen. A jelenben élők föltekintettek, és hittel várták a jövendőt. A templom sokszor menedéket is jelentett.
Szeptember 13-án a tihanyi dombra épített apátsági templomnak ünnepe van, a templom felszentelésének évfordulója. Ilyenkor érdemes elgondolkodni, mit is jelent számunkra a templom.
A Belső-tó, Tihany és a füredi öböl (a szerző fotói)
Sokan vannak, akik számára a templom történelmi korok emléke. Másoknak igazodási pont: a régi hajósoknak és halászoknak segített megtalálni a helyes irányt. A hívő ember számára többet jelent: az a hely, ahol találkozik az ég a földdel, ahol találkozik az ember a végtelen Istennel.
Ott van az emberben a vágy, hogy találkozzon az Istennel. Zakeus, a vámos, akit az emberek bűnösnek tartanak, látni akarja Jézust. Hallotta, hogy arrafelé jár. Alacsony termetű volt, és nem törődve az emberek tekintetével, fölmászott a fügefára, hogy láthassa őt. Találkozik a tekintetük. Jézus megszólítja: szállj le hamar, be akarok térni hozzád, ma nálad akarok étkezni.
Együtt étkezni Jézussal: vele egy asztalhoz ülni, szavaiból erőt meríteni, belőle táplálkozni…
A hívő közösségek ezért építenek templomot. Megszentelt, kiemelt, elkülönített helyre van szükségük, nemcsak a keresztényeknek, hogy együtt legyenek, hogy együtt imádkozzanak, együtt keressék az élet értelmét: az Istent.
A magyar templom szó latin eredetű. A szóban ott rejtőzik a „kihasítani, kivágni” jelentés („temp”). A végtelen térből kihasítunk egy helyet, ahol elkülönül a profán világtól az, amit szentnek mondunk. A latin tempus szó rokona ennek. Jelentése: idő. Az idő, amit a végtelen körforgásból kiszakítunk, aminek a múlását az éjszakák és nappalok, az évszakok változásával közvetlenül megtapasztalja az ember.
Kiszakítanak bennünket a hétköznapokból, megszűnik az idő
A térből elkülönített – épített – helyen „időt szakítunk” az elcsendesedésre, a befogadásra, a közös imádságra, a közös éneklésre. Ebben a kiszakított időben összesűrűsödik a megfoghatatlannak tűnő idő. A templomban átélt tapasztalások szinte kiszakítanak bennünket a hétköznapokból, és olyan világba helyeznek át, ahol mintegy megszűnik az idő.
Megtapasztalunk valamit az örökkévalóságból.
Itt vagyunk mindannyian, azon a helyen, ahol élünk, abban az időben, ami a mi múló időnk. Őseink fölépítették a szent helyeket. Viharos történelmünk rombolásaival találkozhatunk szerte az országban. A Balaton-felvidék romtemplomokkal van tele: ezek a romok nem egyszerűen a pusztításra emlékeztetnek. Sokkal inkább arra, hogy milyen fontos volt elődeink számára, hogy legyenek megszentelt helyek, templomok, ahol fölemelhetik a szívüket, ahol könyörögnek és hálát adnak az Úrnak. Figyelmeztetnek is: a romokat újjá kell építeni.
Ami a templomban történik: misztérium. Közös ünneplés, imádság. Krisztus áldozatának emlékezete és jelenvalóvá tétele: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (Lk 22,19)
Fontos volt elődeink számára, hogy legyenek megszentelt helyek, ahol fölemelhetik a szívüket
Jelképek sokaságával találkozik az ember a templomban. A jelképek sokszor beszédesebbek minden emberi szónál. A régi templomokat a felkelő Naphoz igazították: a fény az életet jelenti.
Krisztus, ki vagy nap és világ, minket sötétségben ne hagyj!
– szól a szép régi ének.
A templomban ott az oltár: a templom legszentebb helye. Jelképesen ezt az asztalt veszi körül a hívők közössége: erről az asztalról kapjuk az Élet Kenyerét, Krisztust, aki a keresztfán egyszer s mindenkorra értünk adta az életét. Ott van a szószék vagy az ambó (olvasóállvány), ahonnan az Isten üzenetét, igéjét hirdetik. Az örök élet igéit. Ott van a kereszt, amelyre föltekintünk, s amely előtt leborulunk. Figyelmeztető jel: ha követni akarjuk Krisztust, fel kell vennünk minden nap a magunk keresztjét.
Ezt az asztalt veszi körül a hívők közössége: erről az asztalról kapjuk az Élet Kenyerét
Gyertyák fénye: Krisztus világossága. Nem elég világítani. Önmagunkból kell adnunk: égni és világítani! Ünnepélyes alkalmakkor tömjénfüst száll fel: a zsoltárra emlékeztet, amely így szól: Igazodjék föl az én imádságom, mint a tömjénfüst a te színed elé! (141. zsoltár) Nem varázslat, hanem jelkép: a pap tömjénezővel körbejárja az oltárt, és megtömjénezi a hívek közösségét: jele ez annak, hogy együtt vagyunk a körben.
A titok, a misztérium, az ésszel föl nem fogható ünneplésének közösségében vagyunk együtt.
A közös ének ugyancsak egybefog bennünket. Ami itt történik most, ugyanazt tették elődeink, ugyanaz történt századokon keresztül egészen az utolsó vacsora terméig visszamenően. És ugyanaz történik szerte a világon, ahol Krisztus nevében gyűlnek össze az emberek, akik meghallották a hívó szót: jöjjetek hozzám mindnyájan, akik az élet terheit hordozzátok. (Vö. Mt 11,28)
Ugyanazt tették elődeink, ugyanaz történt századokon keresztül
Nekünk, esendő, törékeny embereknek, akik benne élünk a tér és az idő szorításában, szükségünk van arra, hogy megérezzük: az élet több annál, amit közvetlenül megtapasztalunk. A hívők közösségéhez tartozni nem azt jelenti, hogy tökéletesek volnánk. De azt igen, hogy ugyanúgy keressük, kutatjuk az igazságot, az életünk értelmét. S ki máshoz mennénk, mint akinél az örök élet Igéi vannak? Ki mástól várnánk erősítést, mint attól, aki maga az élet kenyere? ((Jn 6,35;68)
Ahogyan változnak az idők, úgy változnak a jelképek is. De vannak olyan ősi jelek, amelyek évezredeket kapcsolnak egybe.
A kőből épített templomok nem bezárnak, hanem megnyílni segítenek térben és időben egyaránt.
Segítenek, hogy kiszakadjunk a hétköznapok sodrásából. Segítenek, hogy fölemeljük a szívünket. Segítenek abban, hogy közelebb kerüljünk az Istenhez.
Ahogyan a kőből épített templomot gondozni kell, ugyanúgy gondozni kell az élő kövekből épült közösséget, Isten szent egyházát. Péter apostol buzdít: „Ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá.” (1Pét 2,5) Mert minden kőből épített templomnál fontosabb az élő közösség. Isten temploma szent, és ti vagytok az! – figyelmeztet az apostol. (1Kor 3,17)
