Jézus rövid, tömör kijelentésekkel tanítja az apostolokat. Nem egy közülük első hallásra bizony meghökkentő, nehezen érthető, pontosabban: nehezen lehet elfogadni. Az apostolok, akik Jézus hívó szavát követték, nem valószínű, hogy számítottak erre. Kijelentései váratlanul érhették őket. Mi, akik kétezer évvel a történtek után
Jézus követőinek mondjuk magunkat, vajon komolyan vesszük-e a Mester szavait?
Tanítványai előtt egyre világosabban rajzolódik ki, hogy Jézus követése csak úgy lehetséges, ha életünket gyökeresen megváltoztatjuk. Nem élhetünk langyos közömbösségben. Térjetek meg! – mondja Jézus, amikor megkezdi működését. Változtassátok meg az életeteket!
Életünket gyökeresen megváltoztatjuk (a szerző fotói)
A legerősebb természetes kapcsolat, emberi kötődés a szülő és a gyermek között van. Jézus az evangélium szerint azt kívánná, hogy ne törődjünk a szülőkkel? Alaposan félreértenénk a szándékát, ha ezt olvassuk ki a szavaiból. Búcsúbeszédében nagyon hangsúlyosan beszél a szeretetről, az új parancsról. Arról ismerik meg Jézus tanítványait, hogy szeretik, elfogadják egymást.
Leegyszerűsítjük a kérdést, ha úgy gondoljuk, arról volna szó, hogy választani kell Jézus vagy a szülők között. A „Tiszteld apádat és anyádat” parancsot Jézus nem törölte el. Ő nem azért jött, hogy megszüntesse a törvényt, hanem hogy teljessé tegye.
Jézusban az Isten jelenik meg közöttünk, testet öltve, emberként. Megjelenik közöttünk a Teremtő, aki Benne
újjá akar alkotni mindent, amit az ember tönkretett, amikor hátat fordított az Istennek,
amikor kiszakította magát az Isten teremtette rendből, amikor úgy gondolta, hogy függetlenítheti magát az Istentől.
Aki jobban ragaszkodik az ideig valókhoz, mint az odafönt valókhoz, az nem méltó Jézushoz. Aki fölé akarja helyezni magát az Isten teremtette rendnek, aki nem fogadja el, hogy az Isten mindenek fölött van, az nem méltó Jézushoz. Az nem a jézusi úton jár. Keressétek először az Isten Országát és az ő igazságát – mondja a hegyi beszédben. (Mt 6,33) És minden más, amire szükségünk van, megadatik nekünk.
Kemény, embert próbáló út
A jézusi út kemény, emberpróbáló út. Keresztút. Nem ennek az érdekelvű világnak az útja. Az Emberfiának sokat kell szenvednie, ezt is mondja másutt a tanítványoknak. (Lk 9,22) Aki utána akar menni, aki követni akarja őt, annak föl kell vennie a keresztjét.
A kereszt nélkül elképzelhetetlen Jézus követése.
Az Emberfiának sokat kell szenvednie
Az életnek csak akkor van értelme, ha az ember kész arra, hogy ne tartsa meg önmagának. Aki ragaszkodik a saját életéhez, elveszíti azt. (Mt 10,37–42) Másokért élni, odaadni másokért az életet: ez az értelmes élet. Az emberek szolgálata nélkül nincs hiteles Istenszolgálat. Mert hogyan szerethetné az ember az Istent, akit nem lát, ha nem törődik az embertársával, akit lát? (1Jn 4,21–22) Így olvassuk: „Ha valaki azt állítja, hogy: „Szeretem az Istent”, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát. Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.”
Jézus tanításában megdöbbentő, hogy mindenki Krisztushordozó lehet.
Aki valóban az Ő tanítványa, abban Krisztus él; az utat nyit a másik ember számára a végtelen Isten felé.
Megrendítő tény, vajon komolyan vesszük-e? Átsugárzik-e rajtunk Jézus lelkülete? A keresztség vállalást jelent. Vállalását annak, hogy Jézus útján akarunk járni. A keresztség által beleoltattunk Krisztusba. Magunkra öltöttük az új embert. Az ősegyház élő hitéről tanúskodik Szent Pál apostol, amikor arról beszél, hogy hagyjuk el a régi szokásainkat, és bensőnkben megújulva éljük az életünket. (Ef 4,22–24)
Jézus sónak és a világ világosságának mondja a tanítványait. Sónak, amely megtart, megőriz, ízt ad. Világosságnak, szemben a sötétséggel. „Benne élet volt, s az élet volt az emberek világossága” – olvassuk János evangéliumának bevezetőjében. A világosság a sötétségben világít, amikor Jézus megjelenik a világban.
Rajtunk áll, befogadjuk-e a világosságot, vagy bezárkózunk, sötétségben botorkálunk.
Aki csak egy pohár vizet is ad nektek, azért, mert az én tanítványaim vagytok, jutalmat kap. Mert aki valóban Jézus tanítványa, aki valóban Jézus útján jár, abban jelen van az odaadó, áldozatos élet. Abban jelen van a szeretet, a soha el nem múló. Mert a szeretet: maga az Isten. Aki szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten őbenne. (1Jn 4,16)
Rajtunk áll, befogadjuk-e a világosságot
Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy amikor Jézus meghívta az apostolokat, nem egy szervezetbe hívta őket. Nem egy jótékonysági egyesületbe. Nem egy politikai pártba. Nem egy olyan társaságba, amelynek kitűzött céljai lettek volna, amelynek megvalósításához alkalmas embereket keresett. A meghívás Jézus követésére ennél sokkal többet jelentett. És sokkal többet jelent ma is. Jézus arra hívja tanítványait,
arra hív bennünket is, hogy éljünk úgy, mint ő.
Jézus tanítása, minden tevékenysége az életről, egy szétesett világ egységének helyreállításáról szól. Olyan világról, amelyben nincs hazugság, nincs gyűlölet, ahol nincs különbség ember és ember között. Alighanem sokan azt mondják: szép elképzelés, utópia – reménytelen vállalkozás. Mégis valóság. Mindannyiunk számára felkínált lehetőség. Ennek a világnak a megvalósulása csak úgy történhet meg, hogy az ember kilép ösztönös bezárkózásából, legyőzi mindazt, ami ide köti az ideig valókhoz.
Egy szétesett világ egységének helyreállítása
A világ sokféle emberből áll. De bármennyire különbözőek legyünk is, mindannyian kaptunk valamit a Teremtőtől: talentumokat, amelyeket nem tarthatunk meg magunknak. S
az emberek szolgálata által kitárul a világ; magát a Teremtőt szolgáljuk.
Adja Isten, hogy legyen tiszta a hallásunk, hogy Jézus szavát meghalljuk. Legyen bátorságunk és erőnk, hogy az Ő akarata szerint szolgálhassuk az Istent és az embereket.
