Vidéki kisvárosban voltam gyerek. A templomban a főoltár fölötti képen láttuk Szent Anna képét a gyermek Máriával, a háttérben a biztonságot sugárzó Szent Joakimmal: Jézus édesanyjával és nagyszüleivel.

Kapuvári oltárkép: Szent Anna, szent Joakim és a gyermek Szűz Mária (a szerző fotói)

 

Akkor, gyerekfejjel egyáltalán nem gondoltunk arra, hogy a legnagyobb, a legtöbb, amit ajándékul kaphatunk, az a biztonság és a bizalom. Az az érzés, hogy nem vagyunk gyökértelenek, nem vagyunk magunkra hagyva. Hogy ott állnak mögöttünk szüleink, nagyszüleink, felmenőink…

Nagy ajándéka az életemnek, hogy láthattam generációk, nemzedékek együttélését. Családunkban volt olyan időszak, amikor négy generáció ült egy asztalnál: dédapám, anyai nagyszüleim és szüleim velünk, gyerekekkel. Olyan helyen nőhettem föl, ahol láthattam, hogy

a hagyományoknak megtartó ereje van, annak ellenére, hogy megpróbálták kiirtani minden erővel a vallást, a hitet,

egy „szép, új világ”, a „legyőzhetetlen béketábor” ígéretével. De a nagy többség a legnehezebb időkben is hű volt a gyökerekhez. Hálás vagyok érte.

Ma olyan világban élünk, amelyben mintha semmi másnak nem volna értéke, csak annak, ami forintosítható, ami közvetlen hasznot hoz. Benne élünk a mában. Nincs jövőképünk. Félünk a holnaptól. Nem merünk tervezni, mert elbizonytalanodott körülöttünk minden. Kiveszőben van – sok helyen teljesen ki is pusztult – az igazi értékek iránti tisztelet.

Nincs becsülete a családnak. Amikor az Európai Unió kigondolói – Konrad Adenauer, Robert Schuman, Alcide De Gasperi – egységes Európáról álmodtak,

nem csak gazdasági közösségre gondoltak. Hanem értékközösségre, amely a krisztusi tanításon alapul.

Ahol feltétlen tisztelet illeti meg a személyt, az embert. Ahol a vallás társadalmi szükséglet, fontos a hagyomány tisztelete. Ahol a szolidaritás, a rászorulókkal való közösségvállalás nélkül elképzelhetetlen az élet.

Közösségvállalás a rászorulókkal

 

Nagyot változott a világ. Mintha a gonoszság, a gyűlölet járványként terjedne az emberek között. Mintha mi magunk lennénk a világ teremtői, akik jogot formálnak arra, hogy az Isten teremtette világ rendjét többségi szavazással megváltoztassák. Ahol a személyiség jogai odáig terjednek, hogy szembefordulnak nem kevesen azzal a renddel, melyben az Isten az embert férfinak és nőnek teremtette. Kiveszőben van a tisztelet az élet iránt.

Péter apostol figyelmeztet bennünket: „Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben!” (1Pét 5,8–9)

Nem könnyű szemben úszni az árral.

A világunkat meghatározó „politikai fősodor” mindenek fölé helyezi a személyiségi jogokat. Ki akarja venni a gyermekeket a szülők kezéből. A politikai és gazdasági érdekeknek megfelelően szeretné befolyásolni, manipulálni az embereket. A médiában azt halljuk, hogy Élvezd az életet! Vásárolj, fogyassz, ettől erősödik a gazdaság! – de arra már nem gondolunk, hogy ebbe pusztulhat bele a világ.

Hol vannak az igazi értékek? Vajon azzal, hogy a gyermekeknek igyekszünk minden pénzzel megszerezhetőt megadni, pótolni tudjuk-e a személyes beszélgetéseket, a közös időtöltést? Hagyjuk, hogy szétrobbantsák körülöttünk a családokat? Hagyjuk, hogy idejétmúltnak tekintsük azt a családot, amelyben egy férfi és egy nő szeretetközösségét tapasztalhatják meg a felnövekvő gyermekek?

Hagyjuk, hogy tehernek tekintsék az időseket? Hagyjuk, hogy fölöslegesnek tekintsék a gyermekeket, mert sok pénzbe kerülnek,

amíg munkaképessé válnak? Egyszerűbb és gazdaságosabb, ha idegenekkel helyettesítjük őket, akik megtermelik majd a mi nyugdíjunkat, mi pedig szabadon élhetünk…

Ma Európában egy nő átlagosan 1,5 gyermeket hoz a világra. Vajon elegendő ez a fennmaradáshoz? A mai Európában minden harmadik gyermek házasságon kívül születik. És az úgynevezett „Y generáció” (a mai 20-30 évesek) majd hatvan százaléka gyermek nélkül képzeli a boldogságát és a jövőjét.

Belépés a Születés Templomába

 

Nem szeretnék borúlátó lenni. Csak szeretném fölrázni a közvéleményt: emberek, cselekednünk kell! Meg kell változtatnunk a szemléletet! Nem szabad együtt úsznunk az árral! Hol vagyunk, hogyan vagyunk jelen mi keresztények ebben a világban?

A kereszténység központi üzenete, hogy Isten jósága és emberszeretete Jézus emberségén keresztül vált nyilvánvalóvá számunkra.

Ferenc pápa egyik idősek napjára küldött üzenetéből idézek: „A világ kemény megpróbáltatáson megy át, melynek első szakasza a világjárvány váratlan és dühödt vihara, amelyet a békét és a fejlődést globális szinten megakasztó háború követett. Nem véletlen, hogy

a háború olyan időszakban tért vissza Európába, amikor a múlt században háborút átélt nemzedék eltűnőben van.”

Ugyancsak Ferenc pápa mondja: „Mélyreható változásra, megtérésre van szükségünk, amely lefegyverzi a szíveket, és lehetővé teszi mindenkinek, hogy testvért ismerjen fel a másikban. Nekünk, nagyszülőknek és időseknek pedig nagy felelősségünk van: meg kell tanítanunk korunk embereit, hogy ugyanolyan megértéssel és gyengédséggel tekintsenek másokra, amilyennel mi nézünk unokáinkra.”

„Az egyik gyümölcs, amelyet hoznunk kell, a világ őrzése. Mindannyian nagyszüleink térdéről indultunk, akik ölükben tartottak bennünket; de ma itt az ideje, hogy térdünkön tartsuk – konkrét segítséggel vagy akár csak imával – sajátjainkkal együtt azt a sok rettegő unokát, akiket még nem ismerünk, és akik talán a háború elől menekülnek vagy a háború miatt szenvednek.” Eddig Ferenc pápa sorai.

Szükség van az idősek hűségére

 

Szükség van az idősekre.

Akik talán úgy érzik, hogy elszállt fölöttük az idő: ne adják föl, ne keseredjenek el! Szükség van mindannyiunk hűségére, helytállására – még akkor is, ha talán mi magunk is gondozásra szorulunk. Birtokosai vagyunk azoknak a hagyományoknak, azoknak a kincseknek, amelyeket nagyszüleink hagytak ránk.

Tanúságot kell tennünk arról, hogyan lehet helytállni nehéz időkben:

mi magunk átéltünk már olyan körülményeket, amelyek között sokkal szerényebben éltünk, de nem voltunk boldogtalanabbak, mint a mai nemzedék, mert volt olyan kincsünk, amit semmi más nem pótolhat: a család. Szüleink, nagyszüleink, rokonaink, akik maguk is erősítő hagyományok és értékek őrzői, továbbadói voltak. Legyen áldott az emlékük!