Kicsoda Jézus? Ez a kérdés nemcsak kortársai számára volt izgató. Maga is kérdezi tanítványait, kinek tartják őt az emberek. (Mt 16,13–20) A kérdés most is él.

Kicsoda Jézus a közvélemény számára? És ki ő személyesen nekem?

Sokszor elgondolkodom, amikor gyászjelentéseket olvasok: nemritkán hosszú felsorolás, hogy az elhunyt milyen híres iskolák diákja volt, milyen tudományos fokozatokat szerzett, milyen kitüntetésekkel ismerték el a munkásságát, milyen társaságoknak volt a tagja. Sokszor kevés egy oldal a felsoroláshoz. S akkor kérdem magamban: ez volt ő? Ennél sokkal több volt. Egy szóban össze lehet foglalni: ember. „Mindenki más megszülethetik, csak ő nem” – mondja Kosztolányi. (Halotti beszéd) Egyszeri, megismételhetetlen, egyedi, az emberek milliárdjai között az egyetlenegy. A maga semmi mással föl nem cserélhető lehetőségeivel, múltjával, esendőségeivel, sikereivel: a maga saját, senki máséval föl nem cserélhető életével.

Milyen kitüntetésekkel ismerték el a munkáját... (a szerző fotói)

 

Amikor levélpapírok fejlécét olvasom – egyre ritkábban, mert a papír alapú levelezés már szinte a múlté – az öntudat jeleit látom. Ki milyen címet, rangot, fokozatot, beosztást, elismerést tart fontosnak, amit oda ír a neve fölé vagy alá… Kinek tartja magát…

Sokan ismerik bizonyára a Habsburg-uralkodók hagyományos temetési rítusát a bécsi kapucinus templom kriptájában. Elhangzik a kérdés: „Ki kér bebocsátást?” – Felsorolják a címeit, rangjait: uralkodó, császár, király, főherceg, és így tovább. A válasz: „Nem ismerjük őt.”

A címek, rangok nem számítanak. Amikor azonban elhangzik, hogy „egy halandó, bűnös ember”, akkor megnyílik a kapu.

Isten előtt a halálban nincs különbség ember és ember között.

Kinek tartják az emberek az Emberfiát? – kérdi Jézus a tanítványoktól. Ők elmondják, hogy van, aki Illésnek, vagy valamelyik prófétának… Amikor azonban személyre szóló a kérdés: Hát ti kinek tartotok engem? – akkor Péter vallomását meg kell szívlelnünk.

Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.

Jézus, a valóságos ember azonban nem engedi meg a tanítványoknak, hogy erről beszéljenek. Csak majd amikor beteljesedett minden, aminek végbe kell mennie. Csak majd miután teljesítette küldetését. Csak akkor, amikor már legyőzte istenségével a halált.

Az én testem valóban étel

 

Ugyanakkor teljesen világos az evangélisták tanúságtétele Jézusról, aki magát útnak, igazságnak és életnek mondja. Arról is beszél, hogy testét és vérét adja: Az én testem valóban étel, az én vérem valóban ital. (Jn 6,55) Az élet teljességét akarja ajándékozni mindazoknak, akik elfogadják őt Uruknak: aki hisz bennem – mondja –, még ha meghalt is, élni fog.

Kemény beszéd, amit Jézus magáról és az élet kenyeréről mond.

Sokan hátat fordítanak neki. Tanítványaitól kérdi: Ti is el akartok menni?

Péter mondja: Kihez mennénk, Uram! Az örök élet Igéi tenálad vannak. (Jn 6,68)

Kinek tartják az emberek az Emberfiát? Nem tudom megérteni, miért féltek Jézustól a kortársai, és miért félnek a hitüket Jézusba vető igazi keresztényektől ennek a világnak a hatalmasai? Miért tesznek kísérletet szerte a világon, hogy ellehetetlenítsék azok életét, akik magukat Krisztushoz tartozónak vallják?

Csak az számít, hogy mindannyian a Mennyei Atya gyermekei vagyunk

 

A Jézus által meghirdetett új világrend testvériséget jelent. Ebben a testvériségben nem számít cím, rang, beosztás, hatalom. Semmi más nem számít, csak az, hogy mindannyian a Mennyei Atya gyermekei vagyunk, aki mindenkinek az élet teljességét akarja ajándékozni, aki őszinte szívvel keresi őt.

Jézus kérdésére mindannyiunknak válaszolnunk kell.

Kinek tartjuk őt? Mit jelent ő a mi számunkra? Pontosabban: nekem, személyesen.

Gyurkovics Tibor így fogalmaz:

 

„Jézus próbakő.

Jézusra mindenkinek választ kell adnia.

Az üveges váróteremben állva

erre felel az utazó, a pap, a bandita.

Jézus próbakő.

Nagy, csillogó teher,

amit elvisz az ember,

vagy nem visz el.”

            (Próba – részlet)

 

Sokan vannak, sokszor mi is közéjük tartozunk, akik nem akarunk tudomást venni róla. Hittankönyvi tananyagnak tartjuk, nem akarunk foglalkozni vele, nem engedjük be az életünkbe. Szép történet, de a múlté, nekem magamnak nincs közöm hozzá.

Kereszthordozók vagyunk

 

Válságos helyzetekben azonban, amikor elsötétül körülöttünk és bennünk a világ, rádöbbenünk, hogy mi magunk is kereszthordozók vagyunk. És lassan fölsejlik számunkra, hogy ha merjük vállalni Jézust, a mi

életünk sötétségére is húsvéti fény virrad.

Ez nem azt jelenti, hogy megszabadulunk a szenvedéstől. Hanem azt, hogy értelmet nyer a szenvedésünk a hit által. Nem jelenti azt, hogy a szenvedést önmagában értéknek tartanánk. Ismételten hangsúlyozzuk: a hit kegyelem, ajándék. Titok. Az Istennel való személyes kapcsolat ajándéka.