Különböző vélemények vannak arról, hogyan alakult ki az ember. Valamikor azt próbálták elhitetni, hogy a munka tette azzá. A hívők számára az emberré válás biológiai vagy társadalomtudományi elméletei semmiképpen nem jelenthetnek akadályt a hittel kapcsolatban. Hisszük, hogy ez a sokszínű világ nem magától jött létre.
Mennynek és földnek Teremtője hitünk szerint az Isten, aki a bibliai elbeszélés szerint a káoszból jól elrendezett világot teremtett, amelybe belehelyezte az embert. Feladatot adott neki, hogy legyen gondozója, művelője, jó gazdája a teremtésnek. A szentírási üzenet lényege, hogy minden, ami van, Istentől van.
A teremtés felelőse, gondozója pedig az ember, aki képes arra, hogy szabadon válasszon jó és rossz között.
Amikor az ember úgy gondolja, hogy Isten nélkül, a Teremtőtől függetlenül képes élni, akkor történik meg a bűnbeesés, amit úgy hívunk, hogy eredeti bűn. Ott van minden emberben a hajlandóság a rosszra, ugyanakkor ott van a lehetőség is arra, hogy életét az Isten rendje szerint alakítsa.
Fáradságos tevékenység a munka. „Arcod verejtékével eszed a kenyered” (1Móz 3,19). Meg kell küzdeni mindenkinek az életben maradásért. A magyar munka szó szláv eredetű, és benne van a jelentésében a fáradság, a küzdelem, a kínlódás.
Fáradságos munka (a szerző fotói)
Ugyanakkor a munka az embernek méltóságot is ad. Isten az embert saját képére és hasonlatosságára alkotta: ebben benne van, hogy feladatot bíz rá:
legyen mintegy társa a teremtésben. Gondozója a világnak, teremtsen kultúrát, tegye jobbá, élhetőbbé a világot,
mint a Teremtő munkatársa.
A munka egyrészt a megélhetés forrása: szellemi és anyagi javakat alkotunk, amelyeknek pénzben kifejezhető értéke van. De a munka ennél sokkal több: az önbecsülésnek is forrása. Munkánk alapján ítélnek meg bennünket mások, s magunkat is a munkánk alapján érezzük hasznosnak vagy fontosnak. És a munkánk hasznossága és minősége alapján mondanak rólunk ítéletet az emberek.
Szellemi és anyagi javakat alkotunk
Mi, emberek könnyen, sokszor gondolkodás nélkül mondunk ítéletet másokról.
A jézusi új világrend más. A mi hétköznapi logikánk sokszor nincs összhangban Isten Országának törvényeivel.
Izaiás prófétánál olvassuk a következőket: „Az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Iz 55,8–9)
Jézus példázata a szőlőmunkásokról (Mt 20,1–16a) erre figyelmeztet bennünket. Munkásokat keres a gazda. Vannak, akik már reggel munkába állnak, vannak, akik csak később tudnak csatlakozni, és vannak, akik csak jóval később. A szőlősgazda megkérdi őket, akik a piacon ácsorognak, hogy miért állnak ott tétlenül. A válasz: mert senki sem fogadott föl minket.
Valamennyiükkel megállapodást köt. És függetlenül a munkaidőtől,
ugyanannyi bért kap mindegyik. Emberi logikával, hétköznapi gondolkodással ez nem igazságos.
A gazda azonban szabad: mindenkinek annyit ad, amennyiben megállapodtak. Nincs szó arról, hogy mennyi időt kell tölteni a szőlőben. Felfogad mindenkit. És mindenki megkapja a neki járó bért, a gazda nagyvonalúsága szerint.
Szőlőmunkások
A példázatnak nagyon mély és sokatmondó a jelentése. Isten és az ember kapcsolatáról van szó. Arról az Istenről, aki jó gazdája a teremtésnek, és azt akarja, hogy mindenkinek élete legyen, s ez az élet bőségben legyen.
Isten számára mindenki egyformán fontos. Egy a lényeges: vajon követik-e a hívó szót? Vajon élnek-e a felkínált lehetőséggel?
Számomra ez a példázat arról is szól, hogy
sosem késő meghallani és követni a hívást. Legyen bármennyire is értelmetlennek tűnő az eddigi életünk,
ha meghalljuk a hívást, bátran és bizalommal el kell szegődnünk munkásnak az Úr szőlőjébe.
Hajlamosak vagyunk arra, hogy beképzeljük magunknak: mi többet érdemlünk, mert többet tettünk a jó ügyért. Lehet, hogy már gyerekkorunk óta szorgalmas templomlátogatók vagyunk, rendszeresen imádkozunk, tisztességesen élünk. Gondoljunk a farizeus és a vámos példázatára: nem vagyunk sokszor mi is olyanok, mint az a bizonyos farizeus, aki szinte dicsekszik a cselekedeteivel? Az a bizonyos farizeus, aki hálát ad azért, hogy – így mondja: nem vagyok olyan, mint itt ez a vámos…
Gyerekkorunk óta szorgalmas templomlátogatók vagyunk...
A vámos pedig, hátul állva, bűneinek tudatában mondja: Uram, légy irgalmas hozzám, bűnöshöz.
Amikor a korábban felfogadott munkások méltatlankodnak, és igazságtalannak tartják a gazda eljárását, a szőlősgazda ezt mondja: Rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?
Adjunk hálát, ha mi már meghallottuk a hívó szót. És
ne akarjunk ítéletet mondani azok fölött, akiknek nem adatott meg, hogy felismerjék és meghallják az Úr szavát.
Ne akarjunk ítélőbírók lenni. Bízzuk az Istenre mások sorsát. A Rómaiakhoz írott levélben ezt olvassuk: „Azon könyörülök, akin könyörülök, annak irgalmazok, akinek irgalmazok.” „Nem azon fordul a dolog, aki erőlködik vagy törekszik, hanem a könyörülő Istenen.”
