Végigkíséri az emberiség történetét a jó és a rossz küzdelme. A világosság és a sötétség küzdelme jelen van az életünkben, amióta világ a világ. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be – olvassuk János evangéliumának bevezetőjében.
Szophoklész, az ókori görög drámaíró írja az emberről Antigoné című művében:
„Ha tud valamit valaki,
Mesteri bölcset, újszerűt,
Van, ki a jóra, van, ki gonoszra tör vele.”
Ott van a kettősség az emberben: a civilizáció megteremtésével képes nagyszerű dolgokat létrehozni. De szabadon választhat, hogy tudását jóra vagy rosszra fordítja.
Tudását jóra vagy rosszra fordíthatja (a szerző fotói)
Miért van az, hogy ha valahol megjelenik valami szép, valami jó, valami, ami emberibbé tehetné az életet, egyszerre csak megjelennek a sötétség erői is. A búza, az „élet” mellett ott van azonnal a konkoly, amely képes arra, hogy ellehetetlenítse a búza növekedését, képes meggátolni, hogy termést hozzon.
Jézus példázatban beszél tanítványainak erről a tényről. A magvető jó magot vet a földjébe, jó reménységgel. Azonnal megjelenik az ellenség, aki konkolyt vet a búza közé. Gonosz ember műve ez. (Mt 13,24–43)
Kérdik a példázatban a szolgák a gazdát: akarod-e, hogy kigyomláljuk a konkolyt? A válasz határozott nem. Nehogy a konkollyal együtt a búzát is kitépjék. Elgondolkodtató, hogy Jézusnak nem az a fontos, hogy azonnal megtisztítsák a konkolytól a búzát.
Hagyja, hogy élje mindenki a maga életét.
Megadja a lehetőséget a növekedésre. De határozottan figyelmeztet a számadásra, a felelősségre.
A búza csűrbe kerül
A búza csűrbe kerül, a konkoly pedig tűzre. Jézus türelme isteni türelem: végtelen. Az ember hajlamos a hirtelen döntésekre. A felelősséget azonban senki nem veheti át a másiktól. Mindannyiunknak magunknak kell számot adni az életünkről, a növekedésünkről, a fejlődésünkről. A tanítványok azonnal mennének, hogy kigyomlálják a konkolyt a búza közül. Nehéz megkülönböztetni a kettőt egymástól, különösen is a fejlődés kezdetén. Hagyjátok, hadd nőjön az aratásig! – mondja Jézus.
Nem a mi dolgunk az ítélet.
Komolyan kell vennünk a gazda szavait.
Nem kell a bűnt keresni a másik emberben, és bűn eltávolítani, megölni a másik embert csupán azért, mert másképpen hisz és gondolkodik. Mi, emberek senkinek sem láthatunk az indítékai és szándékai mögé, csak egyedül az Isten.
Senkinek sincs felhatalmazása arra, hogy kétségbe vonja a másik ember jó szándékát.
Mindig voltak és lesznek is látszatkeresztények, hamis testvérek. Az ítéletkor majd elválik. Nem bízza ránk az Isten az ítéletet, mert az ő megmentő, életadó szándéka mindenkihez szól. Amit most konkolynak látunk, lehet, hogy nem konkoly. Tévedhetünk. Nem tudhatjuk, ki az, aki valóban Jézushoz tartozik. Gyümölcseiről lehet megismerni a fát. Az számít, vajon szolgálja-e az embereket. Nem elég kereszténynek látszani: annak is kell lenni. S lehet, hogy valaki nem látszik kereszténynek, mégis, a lelke mélyén szenvedélyesen keresi az igazságot.
Nem elég kereszténynek látszani
Jézus a mennyek országáról beszél. Nem egy intézményrendszerről, hanem egy élő valóságról. A mustármag példázata nagyon beszédes: az apró, minden másnál kisebb mag hatalmas fává képes terebélyesedni, amelynek ágai között az ég madarai fészkelni tudnak. Az ő országa, amit meghirdetett, látszólag jelentéktelen, mégis
megszámlálhatatlan ember talál menedéket ebben az országban. Biztonságot ad, védelmet, oltalmat.
Vagy a másik rövid példázat a kovászról: átjárja az egész tésztát. Nélkülözhetetlen, hogy valóban táplálékká váljék a liszt. Az Isten országa – az igazság, a béke és az öröm – jelen kell, hogy legyen az egész világban, különben élhetetlen lesz az a világ, amelyet megőrzésre, gondozásra, fejlesztésre kaptunk.
Fává terebélyesedik
Nap mint nap a szeretet és gyűlölet harcát tapasztaljuk. A jó és a gonosz küzdelmét. Az igazság és a hazugság feszültségét. Ellehetetlenül az emberi élet, ha nem tudok megbízni a másik emberben. Vajon ugyanazt az életet szolgáljuk mindannyian? Vagy az önző érdekek felülírják a tiszta értékeket?
Ratzinger bíboros, a későbbi Benedek pápa, akit joggal tartunk korunk egyik legmélyebb teológus gondolkodójának, írja a következőket: „A mai napig velünk tart az a problematika, amelyet a marxizmus maga után hagyott: eltűnnek az ember Istennel, önmagával és a világmindenséggel kapcsolatos eredendő bizonyosságai, s
megszűnt az a meggyőződés, miszerint vannak olyan erkölcsi értékek, amelyek nem képezhetik vita tárgyát.”
(Európa identitása, szellemi alapjai tegnap, ma és holnap)
„Gonosz ember műve az!” – mondja Jézus arról, aki a jó mag közé konkolyt vetett. Sokszor tehetetlennek érezzük magunkat. Úgy látjuk, hogy elfojtja a konkoly az életet szolgáló termést.
Újra és újra fölmerül a kérdés: mi a jó és mi a rossz? Vajon mi magunk döntjük el, vagy tőlünk függetlenül létezik? Lényeges ez a kérdés. Minden korban és minden politikai rendszerben visszatér.
Nem szabad együtt úszni az árral. A mi feladatunk az, hogy jó földként megnyíljunk a jó mag előtt. Nem szabad elveszíteni a reményünket. Jézus bátorít: „A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot.” (Jn 16,33) Át kell alakulnunk, át kell rendeznünk az életünket.
Mindannyian szeretnénk látni a termést, a tiszta búzát. Türelemre van szükségünk. Kitartásra. Elkötelezett szolgálatra.
Nyitókép: konkoly (forrás: Franz Xaver, CC BY-SA 3.0, Wikimedia Commons)
