Fontos hely a Genezáreti-tó Jézus és tanítványai életében. Az apostolok élete szorosan kapcsolódik ehhez a vízhez: a halászembereket itt hívta el Jézus a hálótól, a biztos mesterségtől az ő követésére. Ott hangzik el a Hegyi beszéd, ott történik a kenyérszaporítás csodája.

Az apostolok élete szorosan kapcsolódik a Genezáreti tóhoz (a szerző fotói)
Jézus újra és újra visszavonul. Magában akar lenni, hogy imádkozzon. Az emberek azonban utána mennek, megkeresik, mert híre elterjedt az egész vidéken. Tanítványait átküldi a túlsó partra. Bárkába ülnek és elindulnak. Beesteledik. Vihar támad.
Jézust mintha elveszítették volna a szemük elől. Ő azonban egészen váratlanul a vízen szembe megy velük. Nem számítottak rá. Nem ismerik fel. Kísértetnek vélik. Jézus szól: Ne féljetek! Én vagyok! (Mt 14,22–33)
Ne féljetek: Jézus üzenetének a lényegéhez tartozik.
Amikor felismerik a rájuk boruló sötétben, Péter megszólal: Uram, ha valóban te vagy, parancsold, hogy feléd menjek a vízen.
Jézus csak annyit mond: Jöjj!
A szó legtisztább értelmében kihívás ez. Jöjj: ezt mondta akkor is, amikor elhívta, hogy kövesse őt. Most is ezt mondja: Jöjj!

A bárka még viharban is biztonságot ad
A bárka valamiféle biztonságot adott, még akkor is, ha vihar volt odakinn. Kilépni a biztosból a bizonytalanra. Ha valóban te vagy… mondja Péter. A Mester szavára vetették ki a hálót, amikor egész éjszaka hiába fáradoztak. Most is
a Mester szavára vár Péter: Ha valóban te vagy, mondd, hogy feléd menjek.
A víz veszélyes elem. Sokatmondó, mély jelentése van az elbeszélésnek: Jézus a vízen járva közelít a tanítványokhoz. Péter szeretné, ha Jézussal együtt tudna járni, bármennyire is bizonytalan az út emberi szemmel tekintve.
Elindul. Hisz Jézusnak, aki mondja: jöjj! Vállalkozik a lehetetlenre. De amikor meginog, elbizonytalanodik, mert megtapasztalja a vihar erejét, akkor elmerül.

Kilépni a biztosból a bizonytalanba...
Jézus csak ennyit mond: Te kicsinyhitű! Miért kételkedsz? És utána nyúl, magához emeli.
Mi magunk is hányszor elveszítjük szemünk elől Jézust, aki ura az életünknek. S amikor fölsejlik a viharok közepette Jézus alakja, megszólítjuk: Ha valóban Te vagy… Nem vagyunk biztosak benne, de reméljük, hisszük, hogy ő az, aki a sötétben, a hullámverésben közeledik felénk. És akkor föltámad bennünk a bizalom: Ha valóban Te vagy… Bízunk benne, hogy ő az, aki ura a viharoknak.
Elindulunk feléje, de nagyon is emberi módon megtorpanunk. Hátha mégsem.
És akkor összecsapnak a fejünk fölött a hullámuk. Süllyedni kezdünk.
Vajon meghalljuk-e, hogy nekünk is mondja: Te kicsinyhitű! Miért kételkedsz? Vajon látva, hogy nem vagyunk magunkra hagyva, hogy Jézus velünk van a válságos helyzetekben, és utánunk nyúl, ha süllyedünk, és lecsendesedik a vihar, meg tudjuk-e vallani, hogy „Valóban Isten Fia vagy”?

Kicsinyhitű miért kételkedtél?
Át kell jutnunk a túloldalra. Látszólag egyedül. Sötétben, nem látva a túlsó partot. Viharban, hullámok közepette. Fölismerjük-e, hogy ő nem hagy magunkra bennünket, hanem szembe jön velünk? Bátorít, biztat, erősít, hogy ne féljünk.
Annyi minden szorongat bennünket, oly sok okunk volna arra, hogy kétségbeessünk. De ne felejtsük: a válságos idők nem csak a mai korban szorongatnak bennünket. Így volt ez történelmünk egész folyamán. A „Pusztulunk, veszünk, / s mint oldott kéve, széthull nemzetünk” élménye nem mai élmény. Tompa Mihály 1850-ben írta ezeket a sorokat. Radnóti Miklós pedig így fogalmaz:
„Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.”
(Töredék)
Úgy látszik, minden nemzedéknek saját magának át kell élnie, hogy veszélynek van kitéve az ember és az emberiség létezése. Nemritkán mi magunk vagyunk felelősek, hogy válsághelyzetek állnak elő. A bennünk lévő ösztönös hatalom- és birtoklásvágy, amihez hozzájárul még az emberi önzés, azt eredményezi, hogy egyik pillanatról a másikra kétségbe tudunk esni. Úgy érezzük, nincs tovább.
Amikor az anyagi javak bőségében látjuk a boldogságunkat, kegyetlenül becsapjuk magunkat. Amikor nem tiszteljük az életet, tulajdonképpen magunkat tesszük lehetetlenné. Amikor semmi sem szent a számunkra, menthetetlenül elsüllyedünk.
Élet és halál kérdései lényegesebbek minden politikai vitánál.
Amikor a közjóért felelősséget vállaló politikusok vitája nem a tényekről, hanem feltételezésekről szól,
akkor az emberek nagy többsége úgy érzi, hogy a hatalom nem törődik velük.
Meg kell változtatnunk a közgondolkodást. Az üres viták helyett a különböző felfogású emberek felelős közös gondolkodására van szüksége a társadalomnak. Ez azonban olyan közegben, amelyben létjogosultsága van a hazugságnak, egyszerűen lehetetlen.

Viharban vagyunk...
Viharban vagyunk. Viharok mindig voltak és lesznek. Jézust sokszor elveszítjük a szemünk elől. Ő azonban nem akar magunkra hagyni bennünket. A sötétben is közeledik hozzánk, csak fel kell ismernünk. S ahogy Péter tette, az ő bátorító szavára, amellyel nyugtat bennünket, hogy ne féljünk,
el kell indulnunk bátran őfelé. Hittel, bizalommal.
S akkor megváltozik a világ. Lecsendesül a vihar. S ahogy az evangéliumban olvassuk, az emberek felismerik és megvallják: Te valóban az Isten Fia vagy.



