• Miért akar egy lelkész püspök lenni? – tették fel a kérdést a jelölteknek a püspökválasztást megelőző fórumok egyikén. Ön miért pályázott erre a tisztségre?

A püspöki tisztségre a gyülekezetek küldenek ajánlásokat.

Már a választásnak ebben a szakaszában sok gyülekezet fejezte ki irántam jelölés formájában a bizalmát. Korábban – lelkészként, esperesként – szert tehettem tapasztalatokra a vezetésben és a konfliktuskezelésben, úgy éreztem, hogy ezeket a képességeimet kamatoztatni tudnám az egyház javára. Támogatott és ezután is támogat majd a családom. Miután – mások mellett én is – elfogadtam a felkérést a jelöltségre, megkezdődhetett a választás több hónapos, kétfordulós folyamata. Nyolcan indultunk, idővel hárman visszaléptek.

Budapesten, Salgótarjánban és Nyíregyházán tartottunk fórumokat. Ezeken a kerekasztal-beszélgetéseken válaszoltunk a feltett kérdésekre, a hallgatóság – és a felvételeket visszanéző tágabb közönség – így jobban megismerhetett mindnyájunkat.

Az első forduló után ketten maradtunk Pángyánszky Ágnessel – aki az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorhelyettese, tanszékvezető egyetemi docens –, végül pedig rám esett a választás.

A beiktatás a Deák téri evangélikus templomban történt (forrás: Biki at Hungarian Wikipedia, CC BY-SA 2.5, Wikimedia Commons)

 

• Legfelsőbb egyházvezetői minőségében több lehetősége adódhat most a lutheránus közösséggel kapcsolatos elképzelései megvalósítására.

Szeretnék is élni vele. Már a programomban az igei mottó választásával – „Amilyen lelki ajándékot kaptatok, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai.” (1Pt 4,10) – hitet tettem amellett, hogy egyházunk sok lelki ajándékkal megáldott közösség, célom, hogy ezekkel az ajándékokkal egymás javára tudjuk betölteni Istentől kapott küldetésünket. Példaként említhetem ezzel kapcsolatban a hálózatosság fogalmát – a történelmi hagyományok, a közösségi lét és a modern kommunikáció összekapcsolódását –, amit a programomban is kiemeltem. Egyházunkban sok az erőforrás. Gyülekezeteink mind az egyház-
tagok, mind a lelkészek szempontjából egyaránt igen sokszínűek. Törekedni szeretnék arra, hogy összekapcsoljam, összekapcsoljuk azokat, akik – mivel hasonló helyzetben vannak – egymást támogatni tudják.

• Mi az, amit még kiemelne a teendői közül?

Bár már 2019. január 1-je óta létezik a lelkészi életpályamodell, mindemellett azt gondolom, hogy a jelenleginél is nagyobb hangsúlyt kell fektetni a lelkészek testi-lelki és szellemi jóllétének szem előtt tartására, a belső egyensúly megteremtésére, hiszen

a segítő foglalkozásban tevékenykedők könnyebben ki tudnak égni

munkavégzésük során.

Én magam is igyekszem nagyon figyelni erre. Számomra a sport, a futás, a motorozás és a zenélés jelentette a feltöltődést és a kikapcsolódást. Két zenekarban is játszottam, de ez – a sok elfoglaltság miatt – most már nem fér bele az időmbe.

Visszatérve a kérdésére: a fiatalokat, a velük való foglalkozást, az ő gyülekezeti életbe való bevonásukat említettem még a terveim között. Nagyon sok olyan fiatal van, aki vidéken, kistelepülésen él, de nagyvárosba vagy Budapestre megy tanulni. Jó lenne őket is elérni, megszólítani.

• A fővárosban ellátogathatnak például az Egyetemi és Főiskolai Gyülekezetbe is.

Természetesen, de csak abban az esetben, ha tudnak róla. Ha például az egyházközségük lelkésze felhívja a figyelmüket erre vagy arra – ha nemcsak Budapestről beszélünk –, hogy

Debrecenben, Győrött, Miskolcon vagy akár Pécsett is van lehetőség olyan evangélikus hátterű közösséget találni,

amely nyitva áll a felsőoktatásban tanulók előtt.

Az egyetemi és főiskolai hallgatók – és emellett természetesen az óvodások, a hit- és konfirmációi oktatásban részt vevők – elérése, megszólítása már csak azért is fontos lenne, mert ők jelentik az egyház jövőjét.

Keczkó Pál: Olyan közösség megteremtése is a küldetésünk, amelynek a nyitottság, az egymás megismerésére törekvés a jellemzője (fotó: Józsa Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház engedélyével)

 

• Az egyházét, amely – sajnálatos módon – meglehetősen kevés tagot számlál…

Tagadhatatlan, hogy a lutheránus a legkisebb a történelmi felekezetek közül, hiszen a 2022-es népszámlálási adatok szerint százhetvenhatezer-ötszázhárman vallották magukat evangélikusnak. De egyrészt hazánk népessége általában véve is fogy, másrészt ez a fajta „kicsiség” nem feltétlenül hátrány. Előnyt is jelenthet.

Az átlátható, családias közeg erő és lehetőség is egyben. Nagyobb az esély a személyességre,

jobban ismerjük egymást, többet tudunk egymásról. Ezenkívül intézményeinkkel (oktatás, diakónia) számosságunknál nagyobb súllyal vagyunk jelen a társadalomban, így sokak felé tudjuk sugározni Krisztus evangéliumát.

• Bár nem akarok az ördög ügyvédjének szerepébe bújni, az előnyök hangsúlyozása mellett nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy csökken a lelkésznek jelentkezők száma.

Nem teljesen értek egyet, úgy látom, jelenleg nagyjából egyensúlyi állapot van. Igaz, hogy kevesen fejezik be a teológiai tanulmányaikat, nappali tagozaton idén hárman, de számolhatunk a levelezőn, másoddiplomásként végzettekkel is. Ebben az évben is lesz valaki, aki így szerezte meg a végbizonyítványát. Ugyanakkor az is igaz, hogy úgy tíz esztendő múlva sokan vonulnak nyugdíjba, tehát, ha eljön az ideje, akkor az ő utánpótlásukkal is szembe kell majd néznünk.

Ez a munka már el is kezdődött egyházunkban. A hittudományi egyetemünk, a gyülekezeti és missziói osztályunk, az egyházvezetés nagyon aktívan dolgozik azon, hogy a

lelkészképzésünk a jövőben is stabilan tudja szolgálni egyházunkat.

• Segít kiegyensúlyozni a mérleg nyelvét az, hogy az evangélikus egyházban nemcsak férfiak, hanem nők is választhatják a lelkipásztori hivatást?

Hazánkban ugyan már korábban is megnyílt a nők előtt a teológiai képzés elvégzésének lehetősége, sokáig még nem szentelték fel őket. Elsőként Kovács Etelkát avatták lelkésszé 1972-ben, ettől kezdve engedélyezték hivatalosan is a nők lelkészi szolgálatát.

Ma már az egyházi középvezetői, esperesi tisztséget viselők között is vannak nők, három női esperesünk van. Sőt, nő is volt a püspökjelöltek között, a már említett Pángyánszky Ágnes személyében, tehát – most először – akár női püspöke is lehetett volna az evangélikus egyháznak Magyarországon.

A nőket a lelkészi kar értékes tagjainak tartom.

A feleségem is lelkésznő. A munkát közösen, egymással megosztva tudtuk végezni a gyülekezetünkben.

Nagyon hálás vagyok neki a segítségéért, azért, hogy nemcsak a magánéletben, hanem a hivatásunkban is társai vagyunk egymásnak. Kiegészítjük egymást.

• Február végén vette át a stafétabotot: mi történt eddig, és mik a tervei a közeljövőben?

Az eltelt időszak az ismerkedés jegyében zajlott, és még zajlik is. Ez elmaradhatatlan lépés. A felelős döntéshozatalhoz jól kell ismernem azt a közeget, amelyben dolgozom. Túl vagyok már jó néhány látogatáson, de továbbiakat is tervezek. Még jobban meg szeretném ismerni az Északi Evangélikus Egyházkerület gyülekezeteit és lelkészeit, egyeztetnem kell püspöktársaimmal és más egyházi vezetőkkel, valamint polgármesterekkel, és – a lelkészek képzése és szolgálatba küldése miatt – rendszeres kapcsolatban állok majd az Evangélikus Hittudományi Egyetemmel is. Az ütemterv már készen van.

Tudatos lépéseket kell tennünk.

Stratégiát kell alkotnunk az egyházunk jövője érdekében. Az elsődleges természetesen az, hogy bibliai alapokon nyugodjék a tanításunk és a szemléletünk.

Isten igéjét kell hirdetnünk, az ő szeretetét kell megmutatnunk mindenkinek. Ez az alapfeladatunk. Földi világunkban olyan élhető közeg, olyan közösség megteremtése is a küldetésünk, amelynek a nyitottság, az egymás megismerésére törekvés a jellemzője, ami spirituális, szociális és mentális erőforrássá válhat mindenki számára.

 

Nyitókép: Keczkó Pál a beiktatásakor (fotó: Magyar Márton,  a Magyarországi Evangélikus Egyház engedélyével)