Hagyományosan Jazzkívánságműsorokat is rendeznek, amelyek magyar és külföldi slágerek jazzes feldolgozásait játsszák, de programjaikon szerepel Bartók Béla és a Kékszakállú is…
Bevallom, a Jazzkívánságműsor a közönség jó értelemben vett átverése. Ha levágnánk a számok elején és végén elhangzó, jól ismert témákat, rögtön kiderülne, hogy a közöttük lévő improvizáció kőkemény, kompromisszum nélküli jazz. Csak éppen Neotonba vagy Beatlesbe csomagolva. És így például egy balatoni strand gyanútlanul lángosozó, fagylaltozó közönsége észre sem veszi, hogy jazzkoncerten van. Boldogan énekli velünk kedvenc slágereit, s közben úgy elkapja a műfaj ereje és lendülete, hogy vérbeli jazzrajongó módjára tapsol és hujjogat a szólók után. Ehhez persze olyan kiváló szólisták kellenek, akik minden stílusban hitelesek, mint Falusi Mariann vagy Szőke Nikoletta. Akik „megcsinálják a show-t”, mert nem elég jól játszani, fantasztikusan énekelni, de el is kell ragadtatni a közönséget. Ha Trióban játszunk, akkor ez elsősorban az én feladatom, de Gálfi Atti (dob) és Péter Tomi (basszus) szintén fantasztikus partner.
A koncerteken a közönség nagy energiákra vágyik, extázisra, arra, hogy kirángassuk a megszokott rutinból.
Nálunk Bartókot sem kell merev nyakkal, néma csöndben hallgatni, minden koncerten közösen énekelünk, és előfordult már, hogy a hallgatóság táncra is perdült.
Nemcsak show kell, másra is szükség van a sikerhez…
Igazságos műfaj a jazz, ahogy a klasszikus zene vagy népzene is. Valós tudás nélkül nem lehetsz sikeres. Nem működik a mesterséges intelligencia, érdekes, értékes, egyedi, nagy energiájú produkciót kell nyújtani. Élőben, valódi hangszereken. Ez az alap, innen indulunk. Aztán van a dolognak igazságtalan része is.
Ha az előadónak nincs veleszületett kisugárzása, a közönség számára érdekes, izgalmas karizmája, akkor hiába a munka, a gyakorlás, sajnos nem fog révbe érni. Ez szomorú, de így van.
Fontos az emberi tényező: a szakmánk ráadásul a bizalmon alapszik, ha nem lehet rád számítani, ha jellembeli problémák vannak, ha pontatlan, tiszteletlen, netán felkészületlen vagy, nem lesz nagy jövőd ezen a területen. Nyilván akadnak zsenik, akiktől mindent eltűrnek, de én most az átlagról beszélek. Nagyon erős idegrendszer is kell, hiszen minél feljebb jutsz, annál nagyobb a tét, a nyomás. És ki kell mondanunk: annál többen pályáznak a helyedre, és annál többen irigyek rád. Ezeket tudni kell elviselni. Szükség van komoly fizikai tűrőképességre is. Egy többhetes turnén kilométerezreket-tízezreket utazol, esetleg vonaton alszol, vagy alig alszol, gyakorolni szinte sosincs lehetőség, eszel, amit adnak, és ingázol az időzónák között. És a tizedik városban, a tizedik koncerten épp azt a frissességet várják tőled, mint az első állomáson. Ez kőkemény…
Erről is szól még a cikk:
- Mit szólnak a művészek a marketinghez?
- A kocerteken túl is van élet...
- Mi a helyzet a klasszikus szerzők műveivel?
- Milyen volt az, amikor Sárik Péter harmincévesen 'újratanult' zongorázni?
- Készül új albumuk?
