A Toscát azóta a halhatatlan művek sorába emelte a pártatlan idő – írja Baranyi Ferenc Az opera négy évszázada című operakalauzában, arra utalva, hogy Giacomo Puccini művét római bemutatóján, 1900. január 14-én, a Teatro Costanzi közönsége korántsem fogadta kitörő lelkesedéssel, mára viszont a világ legtöbbet játszott operái közé tartozik. Peter Gammond az Opera című kötetében úgy fogalmaz: a Toscával Puccini „szándékosan valósította meg a korban annyira divatos verista stílust”, hozzátéve, hogy a realizmus jegyében született mű bővelkedik naturális részletekben.
Idén nyáron Thaddeus Strassberger amerikai-olasz rendező és Giuseppe Palella olasz jelmeztervező – már-már testvéri összhangban – hívta életre az operadarabot a burgenlandi Szentmargitbányán (Sankt Margarethen), a római kori kőfejtő területén.
Leginkább a barokk grandiózusságát juttatja eszünkbe az előadás, holott a cselekmény az 1800-as év Rómájában játszódik, miközben a korszakot általában Johann Sebastian Bach halálának évével, 1750-nel szokás zárni. Az elképzelés mégsem hat idegennek: a monumentális díszlet egyetlen óriási térbe sűríti a Tosca legfontosabb helyszíneit. Mivel a három felvonás színterei végig jelen vannak, az első, hosszabb felvonást követően szünet következik, a második és a harmadik felvonást pedig megszakítás nélkül játsszák.
Vizuális orgia az egész: a Sant’Andrea della Valle-templom hatalmas, babaház módjára szétnyíló főoltárával, szoborszerű, mégis élő főpapjaival és angyalaival az embernek olyan érzése támad, mintha a Konklávé című filmben vagy Az ifjú pápa HBO-sorozat díszletében járna. Strassberger és Palella meghatározó alkotópáros az Opera a Kőfejtőben elnevezésű opera-programsorozat életében: 2021-ben Puccini Turandotját, majd 2024-ben Verdi Aidáját állították színpadra, és csak hogy érzékeltessük, milyen hatalmas léptékű feldolgozásokról beszélünk, Palella az idei Toscához „csupán” összesen kétszázhetvenegy jelmezt álmodott meg. Az itteni előadások egyébként is híresek látványvilágukról, Philipp M. Krenn osztrák rendező és Momme Hinrichs díszlettervező tavaly Wagner A bolygó hollandiját például már-már tengeribetegséget idéző látomásként álmodta arra a színpadra, ahol a júliusi bemutatókat hagyományosan eső kíséri.
A libanoni-kanadai szoprán, Joyce El-Khoury lenyűgöző Tosca, különösen a Vissi d’arte előadásakor. Cavaradossi szerepében a kínai származású Yongzhao Yu méltó partnere: sűrű, erőteljes hangja könnyedén áthatol Puccini sötét zenekari szövetén. A Disney-főgonoszt idéző, hatalmas fekete köpönyegbe burkolt Scarpiaként az örmény Gevorg Hakobjan is emlékezetes, akárcsak a magyar zenészekből álló Piedra Fesztiválzenekar.
Feszült, fojtogató pszichológiai thriller a festő, az énekesnő és a rendőrfőnök története. Gyötrő élmény, hogyan próbál boldogulni a féltékeny díva a szabadságszerető, önfeláldozó festőművésszel és a szadista, hazug rendőrfőnökkel.
Mindenki ismeri a befejezést: Tosca öngyilkos lesz. Itt azonban nem az Angyalvár tetejéről veti magát a mélybe, hanem a sorsát meghatározó férfiak és saját döntésének együttes következményeként „számolja fel” önmagát. Szó szerint köddé válik: egy szimbolikus fehér füstben tűnik el. Nehéz meglepetést okozni az ilyen ismert és biztos repertoárdarab esetében, Thaddeus Strassbergernek mégis sikerül.
Nyitókép: Jelenet a Tosca burgenlandi előadásábólKépforrás: Wearegiving
