Három évtizede szólnak napjai a hegedűről.
Beethoven muzsikája mindig elvarázsol. Ahogy hallgatom, ahogy játszom, arra asszociálok – főleg a lassú tételeknél –, ahogy egy őszi, ködös délutánon az esőcseppek csöndesen végigfolynak a fák levelein. Ez a zene megidézi a hatalmas, mozdíthatatlan, varázsos rengeteget, ezért is örülök, hogy most Martonvásáron, ezen a különleges helyszínen adhatom elő a D-dúr hegedűversenyt. Harmadszor térek vissza a Nemzeti Filharmonikusok Beethoven-sorozatára, először Kocsis Zoltán vezényletével léptem pódiumra, idén július 11-én Vashegyi György dirigálja az estet.
Hozzáteszi, ezt a Beethoven-művet többször műsorára tűzhette, de minden alkalommal fölfedez benne valami újat, sosincs végállomás.
A hegedűrepertoár széles, ezért, ha egy-egy kompozíciót két vagy esetleg három alkalommal is előadhatok, boldoggá tesz. Jó, amikor vissza lehet térni a zeneműhöz úgy, hogy a kezdeti tanulási folyamatokon, memorizáláson már túl vagyok, ismerem a buktatóit, nehézségeit, így több lehetőségem marad az árnyalatnyi eltérések, finomságok megszólaltatására. Talán Mendelssohn Hegedűversenyénél érzem leginkább (eddig a legtöbbször játszottam), hogy könnyen rárakódik a por. Az előadási tradíciók, hagyományok néha túlságosan befednek egy művet, és idővel egészen el is torzíthatják a szerző elképzelését…
Mindig gondolkodni kell azon, mi lehetett a komponista eredeti szándéka, illetve törekedni egyfajta friss látásmódra, amely lehetővé teszi, hogy egy sokat játszott műben is találjunk újdonságot, fölfedezetlen igazságokat.
A tanáromnak, Pauk Györgynek kis füzete volt, abban vezette, melyik művet kivel, hol adott elő. Nála Bartók Hegedűversenye mellett is száz feletti szám szerepelt, az ilyen nagyságrendhez nekem kell még némi idő.
Pedig Pusker Júlia már több mint három évtizede hegedül. Kecskeméti, zenepedagógus családból származik, édesapja orgonaművész, karmester, édesanyja zongoratanár, a hegedűt pedig nővérének, Ágnesnek köszönhetően ismerte meg. Ahogy ő elkezdett ezen a hangszeren játszani, Júlia is tudta, neki szintén hegedülnie kell. A két lány már fiatalon nagy sikereket aratott, számos versenygyőzelmet szereztek, még dokumentumfilm is született róluk: Láthatatlan húrok – A tehetséges Pusker nővérek címmel. A film testvéri kapcsolatról, szeretetről, rivalizálásról, a famíliát terhelő traumákról, felnövéstörténetről, valamint a család zenei nyelvéről is szól.
A Zeneakadémia Rendkívüli Tehetségek Osztályának a hallgatója lett. Majd egy szombathelyi kurzus után, amikor Pauk Györgynél tanulhatott, követte őt a londoni Királyi Zeneakadémiára is, ahol 2016-ban kitüntetéssel szerezte meg mesterdiplomáját. Utána, öt éven keresztül, 2021-ig a brüsszeli Queen Elisabeth Music Chapel rezidens művésze volt.
Erről szól még a cikk
- A hegedűművész meghatározó mesteréről
- Egy különleges hangszerről
- Hogyan lehet megtalálni az összhangot a mindennapok és a pódium között?
- A tanításról
