Tengernyi olyan krimi van, amelynek soha (vagy még) nem készült filmadaptációja. A hollywoodi vagy európai stúdiók sem olyan nagy fizikai, sem olyan nagy pénzügyi kapacitással nem rendelkeznek, hogy minden valamirevaló krimiregényt megfilmesítsenek; gyakran akkor sem, ha még a megjelenés előtt vagy azzal egy időben megvették a filmesítési jogokat. Ezzel szemben

Alex North azt is elmondhatja, hogy már az első regényét filmre vitték: a Marvel-univerzum számos filmjének létrehozásában is közreműködő Russo testvérek készítettek belőle filmet a világ első számú streamingplatformja, a Netflix számára,

ráadásul a megfilmesítési jogokat már egy évvel azelőtt megvették, hogy A Suttogó című regény 2019-ben, nagyjából egy időben megjelent volna az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban (magyarul is elérhető, két kiadásban). Mindez persze annyiban sántít, hogy az amerikai producertestvérek nem North-tal kötöttek szerződést: Alex North csak egy írói álnév, tulajdonosa a leedsi szerző, Steve Mosby már több bűnügyi történetet is publikált a szóban forgó kötet előtt.

A krimiszerző fiával: Adam Scott és Acston Luca Porto
Képforrás/forgalmazó: Netflix

 

Jellemző a műfajra, hogy a nyitójelenet szürkületben, magasból pásztáz egy hatsávos autóutat, egy magányosan álló házat, majd egy erdőt, ahová leereszkedve Amanda Beck, a garretoni rendőrség nyomozója (Michelle Monaghan) vezetésével keresőcsoport kutat az eltűnt gyermek, Neil Spencer után. A Suttogó történetében azonban Neil, akit a nagymamája nevel, csak egy a környékbeli eltűnt gyermekek közül, és hamar egyértelművé válik, hogy a városba költözött, feleségét gyászoló krimiszerző, Tom Kennedy (Adam Scott) akkor kapcsolódik be igazán a gyermekrablásos históriába, amikor saját álmodozó és félénk kisfiát, Jake-et (a finom, lágy vonású és melankolikus Acston Luca Porto) is elrabolja valaki. „Nem lesz semmi baj” – mondta nem sokkal korábban a gyermeknek az új, akkor még üresen álló házukban, de a szemfüles vagy tapasztalt néző már tudja, hogyne következne baj, különben mivel telne ki a kétórás játékidő.

Csak azt nem tudjuk még, hogy miféle rettenetes eseményre számíthatunk, hiszen a házba költözéskor egy hosszú hajú kislány szellemalakja – alig észrevehetően – sejlik fel a távolban,

a küszöbön, ráadásul ellenfényben, nem sokkal később pedig – egy félelmetes, a film hangulatától elütő, így ügyetlen jelenetben – egy kék kesztyűs férfikéz tolakszik be a bejárati ajtó postarésén. Nem sokkal később már nem különálló egység sem Kennedy akklimatizációja, sem Beck detektívnő nyomozása, sem az egyedül élő, idős exnyomozó, Peter Willis (Robert De Niro) napi rutinja: mindannyian az időközben eltűnt gyermekeket próbálják megtalálni, minél előbb. Ki rabolta el az iskolásfiút? Senki, úgy látszik a kamerafelvételeken: a gyermek önként távozott a szobájából, majd a házból. De mégis, miért és hogyan? Nyugtalanító kérdések, főleg annak tudatában, hogy előtte már többször elismételt egy mondókát, amelyről kiderül, egy kilencvenes évek óta rácsok mögött lévő sorozatgyilkos (Michael Keaton) által használt rigmus, amellyel magához édesgette a gyermekeket, akiket elrabolt és megölt.

Jelenet A Suttogó című filmből
Képforrás/forgalmazó: Netflix

 
Az új-zélandi James Ashcroft erőtlen rendezése Ben Jacoby és Chase Palmer forgatókönyvéből két, párhuzamosan felismerhető és kibomló apa–fiú kapcsolatot veséz ki: a visszavonult Willis nyomozó kapta el húsz-harminc éve Frank Cartert, aki most életfogytiglani börtönbüntetését tölti, és azért is segít a kis Jake megtalálásában, mert a gyermek a saját unokája (igen, Tom Kennedy a fia, akivel elhidegültek egymástól). És ha mindez nem lenne még elég, az, aki most újból gyerekeket kap el és végez ki, méghozzá Carter technikájával, a börtönben rohadó szemétláda egyetlen gyermeke, ifjabb Frank Carter (Owen Teague). Érthető, ha valakinek ez már túl sok vagy túl erőltetett (plusz Kennedy elkezd inni, az apjáról pedig kiderül, hogy alkoholista volt); tényleg már csak az hiányozna, hogy Beck nyomozónő édesanyjától béreljen szállást az új gyilkos, vagy esetleg Beck nyomozónő lányával járjon (a „valóságban” nem tudjuk, van-e családja Becknek). Mivel adaptációról van szó, efelett már szemet lehetne hunyni, afelett azonban nem, hogy a párbeszédek gyengék, a karakterek nem túlságosan mélyek, a történet pedig teljesen kiszámítható.

Viszont legalább a színészválasztások jók: Adam Scott és Michelle Monaghan pontosan olyan átlagos színészek, akik képesek hozni az aggódó édesapa és a lelkiismeretes rendőrnő szerepét. Aztán ott van az igazi húzónév, Robert De Niro, akit mindig és mindenben kiváltság nézni és hallgatni.

Bár Willis szerepe félúton van az utóbbi időben hozott jó döntései (Az ír, 2019; Amszterdam, 2022; Megfojtott virágok; Ürömapám, 2023) és az ócska, számára méltatlanok között (Nagyfater elszabadul, 2016; Nagypapa hadművelet, 2020), a színészvezetés és a szerep lehetőségei hagynak kivetnivalót maguk után. Ha valaki emlékszik arra, miként látjuk utoljára Travis Bickle-t a Taxisofőr című Scorsese-klasszikus utolsó jelenetében, és esetleg még ma is azon gondolkodik, mi lett a főhősünk sorsa, méltán érezheti úgy: Ashcroft filmje szándékoltan szembeköpi az ötven évvel ezelőtti mesterművet, amikor szappanoperákat megszégyenítő módon halálra ítélteti a hollywoodi ikont.

A Suttogó szándékosan nosztalgiával idéz meg egy sor jobb alkotást a gyermekrablós-sorozatgyilkosos filmestárból, de a legfélelmetesebb nem a nyomozás vagy a hajsza, hanem az, hogy ennyi tehetséges ember egy gondosan megírt, részletgazdag krimiből csak egy nézhető, eredetinek vagy érdemlegesnek még hírből sem nevezhető filmet tudott készíteni. Ha már funkcionális prózával és kiszámítható csavarokkal volt a regényben is dolgunk, legalább a filmváltozatnak illett volna valamivel többet felmutatnia.

 

Nyitókép: Jelenet a filmből. A képen Robert De Noro, Adam Scott, Michelle, Monaghan
Képforrás/forgalmazó: Netflix