Mi vitte a filmhez, hogyan indult pályája?
Édesapám, Pálfai Gábor fotós volt, az MTI régi nagy öregjeinek egyike. Vietnámi háborús tudósítása, vagy elhíresült Kádár–Brezsnyev-csók képe a történelemkönyvek állandó szereplője. Nem volt kérdés, hogy én is erre az útra térjek, így már tizennyolc évesen sikeres lehettem; először a Mai Nap, később a Bravo Sport/ Sztár Sport fotósaként, aztán némi kitérő után, 2019-ben már nem a fotó, hanem a film izgatott. Kísérleti jelleggel megcsináltam az első tizenhárom perces short filmet, amely legnagyobb meglepetésemre nagy sikert aratott. Kisebb külföldi fesztiválokon is díjakat nyert, az MTVA is levetítette, huszonötezer diákhoz jutott el a magyar Parasport Napja eseményeinek keretében. Ez adott lendületet: olyan filmek kellenek, amelyeknek a témája olyan fontos, hogy beszélnünk kell róla a mai világban.
Állami finanszírozás nélkül bele lehet-e vágni a filmkészítésbe?
Bele. Csak nem mindegy, hogy milyen filmről beszélünk.
Többször pályáztam a Nemzeti Filmintézeti forrásra, de miután öt alkalommal elutasítottak, kezembe vettem a dolgokat.
Minthogy saját forrásból forgatunk, a témaválasztásnál és gyártásnál is előre kell tudni és nem eszem elől téveszteni, hogy meddig nyújtózkodhatunk. Az első kisfilmünket ötszázezer forintból készítettük, a másodikat egymillióból, az első mozifilmünk majd kilencven millióból készült. Ez nagyon sok pénz egy átlagembernek és nekünk is, de a filmiparban ez az összeg egy reklámfilm büdzséjével egyezik meg. Egy komoly független játékfilm ma minimum százötven-háromszáz millióból készül, míg kényelmesen hat-nyolcszáz millió egy film költségvetése. A kompromisszumok nélküli filmezés meg több milliárdos tétel. A nemzetközi szinteket inkább nem is említem. Mi tudjuk a helyünket, és ehhez mérten olyan karakterű filmeket készítünk és annyi színésszel, olyan helyszíneken, amit megengedhetünk magunknak.
Pálfai Károly rendező, forgatókönyvíró, operatőr
Képforrás: Pálfai Károly/MyVisual Studio
A korlát már az írásnál jelentkezett: megírtam egy jelenetet, de amikor produceri szemmel olvastam el, már tudtam, hogy erre nem lesz pénz, hiába kívánja meg a történet, nincs plusz forgatási napunk vagy többletforrásunk. Sokan el sem tudják képzelni, hogy egy látszólag egyszerű, autós beszélgetős jelenet milyen drága és bonyolult, hogy tömegközlekedésen forgatni technikailag sem egyszerű, súlyos költségekkel jár.
Az amerikai filmezés nagyon sok mozgó kamerát használ, én egyedül voltam operatőrként egy félprofi kamerával.
Próbáltam olyan minőségű képi világot létrehozni, hogy ne legyen okunk szégyenkezni. A világítással ugyanez a helyzet. Sajnos mi nem engedhetjük meg, hogy fénymesterekkel és komoly fénytechnikával dolgozzunk, így előnyben részesítettük a természetes világítást és a kompromisszumos fénymegoldásokat.
Részben profikból, részben amatőrökből álló, segítőkész társaság áll Ön mögött. One man show a filmkészítés vagy csapatmunka?
Nehéz kérdés, mert kétségtelen, hogy a filmkészítés profi csapatmunka. Ha mondhatom így, nekünk az a hátrányunk, ami az előnyünk is, az, hogy nem profi és sokszereplős szakmai csapat dolgozik a filmjeinken. Én írok-rendezek, és persze szerencsés volna, ha profi operatőr, vágó, rutinos fénymester dolgozna és profi szakmai utómunka követné a forgatást. Ugyanez persze az előnyünk is: az összetartó, baráti csapat, hogy fél szavakból értjük egymást, és meg tudjuk azt is csinálni egykettőre, amire más azt mondaná, hogy nehéz vagy nem lehet.
A One More Like forgatásán
Képforrás: Nagy Balázs István/MyVisual Studio
Minden filmem alapja személyes történet, tapasztalat vagy vélemény, amelyet szeretnék megosztani a világgal. Fontos szempont, hogy a jelen társadalmat érintő, vagy szerintünk lényeges témákat vessünk fel. Az első filmben egy kerekesszékes együttérzési téma, a másodikban a „helikopter-anyukák” szerepe és a mai férfikép torzulása volt fókuszban, míg a tévéfilmünk a családon belüli abúzus témáját dolgozza fel.
A One More Like áttörés, mert nemcsak az első nagyjátékfilm, hanem merész vállalás volt a tizennyolc karikás témával.
Szerintem sokkal komolyabb téma az OnlyFans jelenség, mint ma sokan hiszik, és a social média torzulásához vezet. Még nem látszik, de néhány év múlva sokkal érthetőbb lesz a filmünk mondanivalója. Hitelesen és elrettentően akartuk bemutatni azt a jelenséget, amely egyben társadalmi figyelmeztetés.
Az otthonról hozott fotós látásmód mennyire befolyásolja a filmek képi világát? Már előre látja magában a jelenteket vagy menet közben alakul ki a kép világ?
Apám látásmódja a régi klasszikus zsánervilághoz állt közel. Ezt én is imádom, és amikor lehet, követem. Szeretem a szépen komponált és klasszikus képeket. Forgatókönyvírás közben is ilyen képek pörögnek gondolatban előttem. Természetesen a dramaturgiát és szerkezetet folyamatosan szem előtt tartom, de így könnyebben alkotok karaktert vagy hangulatot. Minden jelenetnél megvan, hogy mit szeretnék belőle kihozni, mi a drámája vagy poénja, szerepe a filmben.
A One More Like egy pillanata
Képforrás: MyVisual Studio
Mindig a színész karaktere a legfontosabb. Nem szerephez keresek színészt, hanem a színészhez írom a szerepet. Általában miközben már írom, tudom, hogy kivel akarom eljátszatni, sőt van, amikor már egyeztetem is a színésszel a karaktert. Ha ez nem adatik meg, akkor nagyon erősen érzem és látom a személyiségjegyeket, és azokhoz választok színészt. Ha kell, a stílusához igazítom a karaktert és a párbeszédet, hogy hiteles legyen. Az a legfontosabb, hogy értse a szerepet, kapcsolódjon a témához, a mondandómhoz.
Előfordul, hogy manipulálnia kell egy színészt vagy egy stábtagot, hogy az a végeredmény szülessen meg, amit elgondolt? Van-e morális határ, amelyet rendezőként nem lépne át még egy zseniális jelenet vagy egy őszinte színészi könny érdekében sem?
A tisztességes, korrekt, őszinte munkában hiszek. Illetve a megértésben. Egy jó színész, ha megérti, hogy mit akar a rendező, akkor közösen építik fel a karaktert.
Sosem fordulhat elő az, hogy olyasmit követelek, amit a színész nem érez magáénak, vagy nem tart hitelesnek. A közös alkotómunka az alap.
Keményebb jeleneteknél – mint amilyenek a One More Like során akadtak – külsős intimitás szakértőt is igénybe vettem. Jenna Jalonen hatalmas segítség volt, hogy közvetítse a rendezői igényeket és közös nevezőre hozza a színész vállalásaival. Úgy profi, ha ilyenkor figyeljük a színész lelkivilágát is. Egy erőszakos jelenet vagy szexjelenet sok szempontból nehéz, körültekintőnek kell lenni, mert emberekkel dolgozunk.
Filmes pályáján mire a legbüszkébb?
Első filmünk, a Lecsó után felhívott egy kerekesszékes férfi és sírva köszönte meg, hogy hitelesen bemutattuk a mindennapok problémáit. Ez nekem minden díjnál többet ért. Szerencsére minden filmünk után van egy-egy ilyen személyes érintettségen alapuló köszönet.
Ha értik, miről akartunk beszélni, az az elismerés.
A One More Like első nagyjátékfilmként ott volt mindkét nagy hazai filmes eseményen, a Filmszemlén és a MOZ.GÓn is. Mégis szakmailag a Rhode Island-i Flicker’s fesztiválon elért középdöntőre vagyok a legbüszkébb, amely egyébként BAFTA-kvalifikációs esemény is. A Kék napsugár szépen halad előre nemzetközileg, sok fesztiválon vetítik, Portugáliában az AVANCA fesztiválon világpremier díjat nyert. Ezen kívül elnyerte a legjobb dokumentumfilm díját a San Diego Kid’s nemzetközi filmfesztiválján.
Hogyan tervezi a jövőt?
Drága műfaj a filmezés. Mivel én autodidakta filmes vagyok, amatőr, ezért arra nem számítok, hogy komoly forrásokat kapnék állami finanszírozásban, így saját forrást kell biztosítanom.
Filmes csapatunkkal üzleti vállalkozást indítottunk, és megalapítottuk a filmesek, művészek és kreatív alkotók kávéját, a Cinemart Coffee-t. Itt a márkaépítés és a filmezés közös szeretete egyesül, a hasznot újabb filmekbe tudjuk visszaforgatni.
A Cinemart Coffee-nál különleges filmtámogatási programot indítunk. A Blue Sunbeam kávétermékünk, amelyet most vezetünk be, a Kék napsugár című dokumentumfilmünk hazai és nemzetközi jelenlétét támogatja majd.
Milyen filmes tervei vannak?
Vicces kimondani, de az én gyerekkorom már retró korszak. Most egyszemélyes és érdekes nézőpontból megfogott felnövéstörténetet akarok írni, melyet saját élményeim inspirálnak. Elgondolkodtató, de szórakoztató családi film lenne. Bízom benne, hogy 2028-ban már vetíthetjük. Illetve a dokumentumfilmek is folytatódnak, a magyar sport terén még sok téma kínálja magát.
Nyitókép: Jelenet Pálfai Károly Légszomj című misztikus filmdrámájából
Képforrás: MyVisual Studio
