Legyen a történet minimalista. Annyira egyszerű, hogy a nézők akkor is megértsék, ha némafilmként, feliratok nélkül vetítik. Ebből következően a főhős ne beszéljen sokat. Sőt, egyáltalán ne beszéljen. Ettől még a motivációi legyenek érthetők. Helyezzük az egészet jól ismert történelmi közegbe, amelyről már annyi filmet forgattak, mint égen a csillag. Az egyszerűség azonban soha ne legyen egyenlő a primitívséggel.
Építsük az egészet nagyszabású akciójelenetek sorára, melyek tobzódjanak a vizuális kreativitásban és az éjfekete humorban.
Ugyan nem áll a produkció rendelkezésére hollywoodi nagyságrendű büdzsé, viszont hollywoodi léptékű látványra van szükség, így aztán jöhet a kreativitás. És persze kell egy főhős, akinek a szúrós tekintete láttán elhisszük, hogy hadseregek rettegnek tőle, és kell neki egy ellenség (a szúrós szem itt is alapkövetelmény), róla azt hisszük el, hogy akadályt jelenthet a főhősnek, akinek amúgy senki és semmi nem jelenthet akadályt. És persze gyorsítsuk fel mindezt annyira, hogy az egész inkább emlékeztessen a túlpörgetett animációs filmek stílusára, mint mondjuk a Halálos iramban 8-ra.
Kőegyszerű akciófilm volt a 2022-es Sisu – Bosszú az aranyért. Abban a második világháborús környezetbe helyezett megállíthatatlan hős, Aatami Korpi (Jorma Tommila) összetűzésbe kerül a nácikkal, akik létszámfölény ide vagy oda, még azt is megbánják, hogy megszülettek. Az egyszerű, westernes alapokra épülő kosztümös akciófilm jelenetről jelenetre vált egyre elborultabbá, és a végére az ember már fogja a fejét a képtelenebbnél képtelenebb akciómutatványok láttán. A 2025-ös folytatás, a Sisu – A bosszú útja leginkább abban különbözik elődjétől, hogy ez a film már az elején felszáll a dilivonatra, hogy egészen a végéig ne húzza meg a kéziféket, sőt, ahol csak lehetséges, fokozza a fokozhatatlant. Ezen felül
„a férfi, aki nem tud meghalni” most nácik helyett a Vörös Hadsereg katonáinak baját látja el,
de ez egy gyilkológép esetében gyakorlatilag technikai kérdés: neki aztán mindegy, milyen egyenruhát visel az, aki az útjába áll, amíg az útjába áll. Márpedig itt az útjába állnak.
Már véget ért a második világháború, a többség igyekszik visszatérni a régi életéhez: már ami megmaradt belőle. Finnországban ez különösen nehéz, lévén az ország bizonyos területei átkerültek a Szovjetunióba. Aatami Korpi a háború során nemcsak a családját veszítette el, hanem az otthonát is. Szeretne új életet kezdeni, de régi alapokon: elindul a határon túlra, hogy a már orosznak számító területről gerendánként vigye haza egykori kis házát. Csakhogy gyorsan híre megy, a Vörös Hadsereg katonáinak tömeggyilkosa határon belül van, ezért ráküldik családja gyilkosát, Jegor Dragonov századost (Stephen Lang) és harci különítményét, hogy leszámoljanak vele. A történet nagyjából ennyi, az akciójelenetenként fejezetekre bontott cselekmény pedig kimerül abban, hogy emberünk megy a hatalmas teherautójával, a vezetőfülkében ott ül mellette a csoffadt kiskutyája, a nyomában pedig a Vörös Hadsereg és Dragonov százados, akik különböző formációkban, különféle haditechnikai eszközökkel próbálják megakadályozni, hogy visszatérhessen Finnországba.
Képforrás/Forgalmazó: INTERCOM
Bizonyos szempontból a Sisu – A bosszú útja tehát a Mad Max – A harag útja, hiszen mindkettő végtelenített autósüldözésben merül ki, csak míg George Miller a Mad Maxben végig megőrizte a komoly hangnemet, Jalmari Helandernek esze ágában sincs a filmjét komolyan venni. A katonák hullanak, mint a legyek,
a gravitáció törvényeit és a logikát csak hírből ismerő akciójelenetekben pedig harckocsik szaltóznak, motorosok és vadászgépek hullanak alá,
és egy ponton tényleg azt hittem, hogy a főhős majd meglovagol egy rakétát, ám eddig a pontig a Sisu folytatásában azért nem mentek el. De majdnem. A főhőst alakító Jorma Tommila egyszerűen csak megy előre megállíthatatlanul, megállíthatatlansága pedig hiába fordul át gyakran teljes komédiába, nézőként ez cseppet sem zökkent ki, hiszen a film már az elején kikacsint ránk: ne vegyük komolyan. A Sisu – A bosszú útja tehát egy Mad Maxbe oltott John Wick, a Bolondos dallamok stílusában. Akinek ez nem kelti fel a fantáziáját, inkább ne próbálkozzon vele.
Nyitókép: Jelenet a Sisu – A bosszú útja című filmből
Képforrás/Forgalmazó: INTERCOM
