Mi sem bizonyítja jobban, hogy James Sweeney új nézőpontot képvisel az ikerfilmek területén, mint az, hogy a történetbe egy temetés során kapcsolódunk be. Abban a pillanatban, amikor egy ikernek szembe kell néznie azzal, hogy örökre elveszítette ikertestvérét. Áll a sírhely mellett, egymás után fogadja a részvétnyilvánításokat, és sokan már a puszta látványától is összeomlanak, hiszen Roman kiköpött mása a bátyjának, Rockynak, akit most vesztettek el. Mivel sokszor csak azután értékeljük azt, ami megadatott, miután elveszítettük, az író-rendező James Sweeney az ikerlét lényegét épp a hiány bemutatásán keresztül érzékelteti. Mi történik valakivel, akinek nemcsak a testvére, hanem valójában az identitását meghatározó, másik fele veszett el? A legtöbb filmben az ikerélet bemutatása kimerül abban, hogy milyen vicces, az emberek összekeverik őket, és micsoda csínytevés, amikor a másiknak adják ki magukat, de az Ikertelen ennél jóval továbbmegy.

Szívbe markoló jelenet, amikor Roman egy gyerekkori, Rockyval közös fotót nézeget, és elmondja, ma már maga sem tudja, melyik is ő a két fiú közül.

Roman csoportterápiára megy, és olyan gyászcsoportban találja magát, ahol úgy látszik, mindenki az elveszített ikertestvérét gyászolja. Itt ismerkedik meg Dennisszel, a fiatal, karcos humorú sráccal, és végre azt érzi, talált valakit, aki megérti, min megy keresztül. Hiszen ki érthetné jobban egy egyedül maradt iker fájdalmát egy másik egyedül maradt ikernél? Két fél ikerpárból lehet egy új egész? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülnek fel a tavalyi Sundance Filmfesztiválon nagy sikert aratott filmben. Csakhogy az Ikertelen trükkös mozi: nem éri be annyival, hogy „csak” egy jól megcsinált emberi dráma legyen… És ettől kezdve pedig csak azok olvassanak tovább, akik nem érzékenyek arra, ha a cikk szerzője „lelövi” a film fordulatát.

Hiányzó ikrek?
Képforrás/forgalmazó: HBO Max

 
Ugyanis Dennis valójában nem gyászol senkit, sőt valójában nincs, és soha nem is volt ikertestvére. Rövid ideig egy párt alkotott Roman elhunyt bátyjával, és a fiú annyira hiányzik neki, hogy jobb híján a gyászcsoporton és a hazugságán keresztül megismerkedik – az amúgy heteroszexuális – Romannel. Mondjuk Brian De Palma kezében ez a história könnyen lehetne egy megszállottságról szóló thriller a fiatalemberről, aki a hazugságával behízelgi magát a gyászoló férfi bizalmába, majd megpróbálja kisajátítani magának, de az Ikertelen nem evez ilyen vizekre, csak szándékosan kacérkodik vele. A cselekményvezetést önmagában az is érdekessé teszi, hogy valójában két főhőse van: Roman nem tudja, hogy nagy hazugságban él, viszont Dennis és a nézők igen, és ez a plusz adja a film extra feszültségét.

De Dennis nem gonosztevő, inkább csak magányos, neurotikus, kétségbeesett és kétségbeesésében önzővé váló figura, aki valójában még önmagának sem képes megmagyarázni, mi a célja a hazugságával.

Tisztában van azzal, hogy Roman nem Rocky, ahogy azzal is, hogy ők ketten sosem lehetnek egy pár, de egyszerűen élvezi a fiú társaságát. Úgy gondolja, hogy az ikerlét áldás, hiszen a sors már születéskor ad valakit az ikernek, akihez egy életen át kapcsolódhat, rendkívüli módon irigyli ezt és vágyik rá.

A filmet nézve azonban egy pillanatig sem kétséges, hogy ez a hazugságspirál nem vezethet happy endinghez. A kérdés már csak az, mekkora ára lesz a lebukásnak. Dylan O’Brien kettős szerepben alakít nagyot, James Sweeney pedig Dennis bőrébe bújva próbál némi szimpátiát kelteni egy esendő, bűnös, hazug lélek iránt, és a próbálkozása sikert arat. Az Ikertelen végén talán egy kicsit közelebb kerülünk ahhoz, milyen lehet ikertestvérként élni, és ez már önmagában is izgalmas dolog.

Az Ikertelen az HBO Max kínálatában látható.

 

Nyitókép: Dylan O’Brien és James Sweeney a filmben
Képforrás/Forgalmazó: HBO Max