Lehet azon vitatkozni, hogy Park Chan-wook vagy Bong Joon Ho számít Dél-Korea legismertebb filmesének, csak éppen nem érdemes. Utóbbinál a humor már elég régóta a filmnyelv fontos része, azonban az előbbitől sem teljesen idegen. Elég csak az egyik leghíresebb mozijának, az Oldboynak kalapácsos-folyosós nagyjelenetére gondolni, ahogy az erőszakossága ellenére időnként már-már a Looney Tunes animációs filmek túlpörgetettségét idézi, és még némi Jackie Chan-féle humort is megenged magának. Új filmje,

a tavalyi Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatkozott, majd a mozik után most az HBO Maxon is látható Nincs más választás természetesen a szó tradicionális értelmében nem vígjáték,

amennyiben vígjátékon olyan filmeket értünk, mint mondjuk az Apádra ütök, a Kellemes húsvéti ünnepeket! vagy a Reszkessetek, betörők!. Hiszen egy koreai kultrendezőtől kár is lenne várni, hogy ne valami formabontó dologgal próbálkozzon: új filmje erős kapitalizmuskritikába csomagolt sorozatgyilkosos társadalmi szatíra, bármilyen furán hangzik is ez.

Drámai pillanat a Nincs más választás című filmből: Ye-jin Son és Lee Byung-hun
Képforrás/Forgalmazó: MOZINET

 
Park Chan-wook munkája Donald E. Westlake 1997-ben megjelent (magyar nyelven eddig nem olvasható) regényén, A fejszén (The Ax) alapul. Costa Gavras rendezésében 2005-ben azonos című filmfeldolgozás már készült belőle, amelyet a koreai rendező látott és szeretett, ennek ellenére

mégis érezte annyira egyedinek a saját megközelítését, hogy több mint húsz éven át dédelgette a film tervét, mire lehetőséget kapott, hogy leforgathassa.

Állítása szerint a film pénzügyi hátterének rendezésén kívül a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy megtalálja a megfelelő főszereplőt: egy Jack Lemmon-i értelemben vett kisembert, akivel a hétköznapisága révén könnyen azonosulnak a nézők, és még azután is jó darabig élvezi a szimpátiájukat, hogy egyre vadabb dolgokat követ el. Man-su szerepére a Squid Game című Netflix-sorozatból ismert Lee Byung-hunt választotta, aki rögtön a film elején egy már-már giccsesen idilli jelenetben mutatja meg a középosztálybeli férfiideált: jó állás, szép feleség, cuki gyerekek, nagy családi ház, elegáns autó. Még ki is mondja, mennyire elégedett az életével, márpedig tudjuk, hogy a tapasztalat szerint, ha a főszereplő a film elején nagyon boldog, bizony rövid úton boldogtalanná válik.
 
Man-sut a pofon a munkájában éri: munkahelyét, a papírgyárat felvásárolja egy amerikai cég. Emberünk előléptetésre számít, ám helyette ő is egy lesz azok közül, akik a leépítés áldozatául esnek. Papírgyári középvezetői pozíciókkal nincs tele a munkaerőpiac, márpedig Man-su a fejébe veszi, ha törik, ha szakad, ő visszatér dolgozni abba a munkakörbe, amelyben oly sok évet töltött el.

A filmnek már a címválasztása is érdekes: Man-su elmondja, hogy nincs más választása, miközben nagyon is van.

Állása elvesztését a férfiassága és a tekintélye lerombolásaként éli meg, a saját szemében ő maga egyenlő a munkakörével, pedig, ha nem ragaszkodna annyira a régi dolgokhoz és hajlandó lenne megújulni, biztosan volna esélye elhelyezkedni a munkaerőpiacon, csak épp más területen, legfeljebb eleinte kicsit kevesebb pénzért. Ráadásul a családja is megértő vele: mókás jelenetek sorában beszélgetnek arról, mi mindenről hajlandók lemondani – például a Netflix-előfizetésről – a spórolás jegyében, és szó sincs arról, hogy elszegényednének.
 

Hogyan tovább - ezen töpreng a Man-su alakjában Lee Byung-hun 
Képforrás/Forgalmazó: MOZINET

 

A felső középosztálybeli léthez ragaszkodó Man-su még gyilkolni is hajlandó: szó szerint. A férfi fejébe veszi, hogy úgy szerzi meg a papírgyárban a következő, nyitott pozíciót, hogy meggyilkol minden olyan konkurenst, aki azt megszerezhetné előle. Felad egy kamu álláshirdetést, majd az arra jelentkezők közül a legalkalmasabbakat egyenként keresi fel, hogy végezzen velük. Mindezt nem vagyonokért teszi, hanem egy papírgyár középvezetői pozíciójáért, amely

elhivatottságát egyszerre teszi végtelenül szomorúvá és tragikomikussá.

Mivel nem profi bűnelkövetőről beszélünk, a gyilkosságai rendkívül bénák, ugyanakkor szörnyen erőszakosak: ez az a film, amelyet nézve néha úgy nevetünk, hogy közben elszégyelljük magunkat. Park Chan-wook művének trükkje, hogy a csetlő-botló gyilkossal, Man-suval jó ideig együtt érzünk, hiszen sokan néztünk már szembe a munkanélküliséggel, vagy aggódtunk, hogyan tartsuk el a családunkat. Időbe telik, mire rájövünk, hogy emberünk nem érdemel rokonszenvet, de addigra már késő: egy szörnyeteg iránt éreztünk részvétet, és éppen ez a felismerés adja a Nincs más választás erejét. A filmnyelvi bravúrokkal is bő kézzel bánó rendező kineveti főhőse kicsinyességét és képtelenségét az alkalmazkodásra, miközben az együttérzésünkről is gondoskodik. Zavarba ejtően provokatív filmélmény.

 

A Nincs más választás a HBO Max kínálatában látható.

Jelenet a Nincs más választás című filmből. A képen a feleség szerepében Ye-jin Son. Képforrás/Forgalmazó: MOZINET