művészet
tudomány
közélet

hitélet

A böjt kezdetén becsukódik a szárnyas oltár

A hamvazószerdától a feltámadás ünnepéig tartó időszakot aligha lehet szebben megfogalmazni, mint azt Pilinszky János tette: „A hamu keresztjéről a kereszt halottjáig egyenes út vezet, egyazon út különböző stációin át. Minden állomás veszendőségünk egy-egy fejezete: tökéletes osztozkodás Isten és ember közt – halálban és halhatatlanságban.”
Szegedi Andrea

Jubileumi évet indított a Katolikus Karitász

2021 a Karitász kettős jubileumi éve, amelyben megalakulásának 90. és újjáalakulásának 30. évfordulóját ünnepli.

Az amerikai Zirc

Dallas a végtelen hosszúságú televíziós sorozatról még ma is ismert, pedig 14 évadának 357 epizódja már 1986-ban befejeződött. A politikatörténet iránt érdeklődők talán nem felejtették el, hogy Kennedy elnököt itt gyilkolták meg 1963-ban. Kevéssé ismert azonban a város magyar büszkesége, a Zircről indult ciszterci atyák által 1956-ban alapított Our Lady of Dallas apátság, ahonnan a sajnos egyre inkább fogyatkozó magyar alapító atyák egyik kiválóságának gyászhíre indított az amerikai magyar emigráció e sikertörténetének felelevenítésére.
Rosdy Pál

Una utopía ingenua

Az idén megjelent egyházfői enciklika vállaltan „naiv utópizmusa” többek szerint nehezen illeszthető a hagyományos katolikus társadalmi tanításba. Mégis mintha elevenünkre tapintana.
Mezei Balázs

Aki a maga útját járta

Szerdahelyi Csongor

Az Országút temploma

Fáy Zoltán