Tüskevár főpróba11_forrás_Csiky Gergely Színház.JPG

Feltehetően a legtöbb általános iskolás vágya, hogy mint Olt Tamás rendezésében, olyan álomszerűn repüljenek szerte az égbe a teljes színpadot betöltő osztályterem padjai, székei, és bizonyára minden író legnagyobb szomorúsága, amikor annyira összeszűkülnek alkotói lehetőségei, mint István bácsi és Nancsi néni bár idilli, de mákszemnyi házikója a játéktér közepén. Bemutatták a Tüskevár című zenés mesejátékot a Csiky Gergely Színházban.

Fájdalmasan tragikus, és egyben lélekemelő Fekete István életműve. „A fantázia vágtató csikóit el nem veheti senki, és álmaim tobzódásába senki bele nem szólhat” – írta egykoron, s talán iménti gondolatai is rávilágíthatnak arra az ambivalenciára, hogy a százhúsz éve Göllén született, mélyen katolikus írót hogyan vetette ki magából a II. világháború után az országra kényszerített politikai rendszer, önkéntelenül is hozzájárulva ahhoz, hogy a megmaradt, szűkre szabott élettér ellenére mégis legnagyobb alkotóink közé emelkedjen. 

Fekete István „álomvilága”, valamint a fiatal közönségrétegek megszólításának, és az új, minőségi magyar színpadi művek gyarapításának szándéka is inspirálhatta Olt Tamás művészeti igazgatót, amikor Váradi R. Szabolccsal és Szirtes Edina Mókussal együtt az író népszerű regénye alapján megírta a 2020. február 14-én bemutatott zenés mesejátékot. Hangsúlyozandó, hogy nem adaptáció, hanem új színpadi mű született, és bár a szövegkönyv nagyban követi a szépirodalmi mű felépítését és párbeszédeit, több regénybeli részletet értelemszerűen kihagytak, sűrítettek, vagy kiegészítettek. A regény egyes leíró részeinek hangulatát az alkotók Szirtes Edina Mókus zeneszerzővel együtt belefogalmazták a dalszövegekbe és a már-már világzenébe hajló kompozícióba, aminek alapját nagyrészt a népzene adja. Az előbbiek releváns megjelenései többek között, amikor Ladó Gyula Lajos az osztályteremben, a feleltetés alatt a balatoni nyaralásról ábrándozik. A háttérben vetített animációban megjelennek a vonatból látható, egyre csak elfutó házak és tájak, a diákok pedig körbe(nép)táncolják a fiatalembert. Maga Kengyel tanár úr is szárcsamadárként repked mögötte, hogy aztán hirtelen mindenki visszatérjen az osztályterem kijózanító realitásába.

Hasonlón gazdag hangulatfestő képet mutat a vasútállomás-jelenet eklektikussága, nyugtalan utazóival, affektáló csitrijeivel, és tévés zenei tehetségkutató műsorokból szalajtott beatzenész figurájával. Számomra az egyik legizgalmasabb zenei betét Tutajos balatoni érkezését követően Nancsi néni dala: ha a nézők közül bárki is a Fekete István által leírt öreg szakácsnőnek életkorából is feltételezhető jellemvonásait várta, meglepetésként érhette Nancsi vad, dzsessz alapú zenei pezsgése. Az afro-amerikaiak népzenéjéhez köthető stílusjegyekkel rokon négynegyedes számmal kiváló összhangot alkot Tutajos néptáncos alapokra épülő koreográfiája. A közhelyektől való tartózkodás üdvözlendő szándékát jelzi, hogy a fővárosból érkező fiú gazdagítja folklór mozgáselemekkel a balatoni big band partit.

Matula fölségterülete, a berek, az előbbiekkel ellentétben ősin misztikus és sejtelmesen ismeretlen, már-már transzcendens világ. Szépségesen szóló népzenei dallamív tárja föl Tutajos előtt a férfivá érés útjának lápbeli kezdetét, később szívdobbanás-triolák hozzák el Bütyök számára a szerelem megismerésének lehetőségét. Az előadás egészét tekintve a zenei anyag, mindazon túl, hogy megmutatja többek között a népzenéből is építkező értékeket, minduntalan kitekintést nyújt más műfajokra és stílusokra is: Matula dalánál például a roma énekesekre jellemző egyedi előadásmód is felsejlik. 

Az alkotók megengedtek maguknak néhány kultúrtörténeti, és más művészeti ágakra történő utalást a szövegkönyvben. Például, a kifogott hatalmas harcsát illetően a hal neve Vazul, amiről egyrészt a nézők eszébe juthat John Cleese és Charles Crichton 1988-ban bemutatott ikonikus filmvígjátéka, A hal neve: Wanda. Mindemellett szentekből sincs hiány: a szövegkönyvben olvasható Alajos, Albert, Angéla, Antal, János és Judit – Vazullal együtt – természeten nem szerepelnek Fekete regényében. A két dolog csak látszólag független egymástól: ha az előadásban hangsúlyt kapó hal nevét, az állat keresztény szimbolikáját és a szenteket összekapcsolják a nézők, akkor kiderülhet, hogy Vazullal nem csupán harcsaként, de – a magyar történelemből ismert megvakított herceg mellett – szintén szentként, a keleti típusú szerzetesség formálójaként is találkozhattak korábban. S ha már a horgászat, a víz, és ebből fakadóan maga a hal olyan jelentős szerepet tölt be a regényen túl az ősbemutatóban, hogy az alkotók még nevet is adtak neki – és amikor Matula ezt kimondja, hangosan visszhangzik is a színházban –, akkor szintén érdemes említést tenni arról, hogy a hal, mint a keresztény vallás egyik legfontosabb szimbóluma a megkeresztelt és megtért embert jelképezi. Éppen ezért talán nem véletlen, hogy a halakkal való kapcsolat meghatározó Tutajos személyes fejlődéstörténetében.

Olt Tamás koncepciója alapján a Pintér Réka díszlettervező által megálmodott osztályterem, vasútállomás, tó és búzamező kitöltik a teljes színpadot, István bácsi és Nancsi néni háza és Matula kunyhója ezzel szemben a játéktér közepén kaptak helyet. Fókuszba helyezett gyűszűnyi otthon, természetközeli szellemi és lelki menedék. Amíg Tutajos le nem ér a Balatonhoz, minden kissé fullasztóan füstös grafit és szürkéskék, hogy aztán a különböző, élénkebb színek beemelésével oldódjon a nagyvárosi nyomasztó szorongásérzet. Nancsiék tiszta-fehér falait a fabútorzat, a többnyire piros fazekak, lábosok, tálak, a sokszínű hímzés és a barna fagerendás mennyezet ellenpontozza. A tó vize mélykéken kavarog, az aratók zöld aranyban kaszálnak. A színpadkép szerves elemét képezi a háttérben vetített animáció, amiben kiváló dramaturgiai érzékkel egészen addig nagyrészt sötétben, árnyékban maradnak a balatoni tájak és házak, amíg fel nem tárul a berek világa, amely kétségkívül a díszlet legérdekesebb egysége. A megrajzolt növényformák egyszerre álomszerűn szürrealisták, incselkedőn kacérak, és egyes helyeken antropomorfak, ami később kiteljesedik, amikor a természet a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának színi hallgatói által életre is kel.

Külön kiemelendő Memlaur Imre varázsosan rejtélyes világításterve. Cselényi Nóra jelmezeinek többsége leginkább arra hivatott, hogy finoman utaljon a szocializmus idejére tehető korra, amiben az előadás játszódik. A tanulók „egyenköpenye”, Kengyel ballonkabátja, és a szocreál építészeti jegyeket mutató vasútállomáson várakozó, vonatra szálló utasok szürkés, kékes, feketés színű ruhái után szintén üdítőn hat István világos öltönye, Katica tűzpiros kendője, Tutajos méregzöld sálja, Bütyök élénk sárga nadrágja és az aratók színpompája. A megelevenedő berket, vagyis a kaposvári egyetemistákat a jelmeztervező növényformájú fejdíszekkel látta el. Ez a gesztus is értelmezhetővé teszi a gyermekek számára, hogy mi történik a színpadon, másrészt, mintha megannyi előbújó bennszülött harcolna Tutajos ellenében saját területéért: az évezrednyi természet védi önmagát. 

Egyébként Törő Gergely Zsoltnál ideálisabb – az előadásban szinte éberen álmodó – Tutajos el sem lehet képzelni. Az erős színészi jelenléttel bíró színművészre Olt Tamás bátran rábízhatta a főszerepet. A mostani feladat pedig azt bizonyítja, hogy magas színvonalon képes összetett és jelentős szerepeket megalkotni. Matulaként Nyári Oszkár inkább bölcs, mint öreg csősz, és ez jót tesz neki, mert így csupán annyira megfontolt, ami még nem veszélyezteti az előadás ritmusát.

Kalmár Tamás (István bácsi) és Varga Zsuzsa (Nancsi néni) szenvedélyességüket illetően néha karikírozásba hajlanak, de hát mit várhat a néző egy féktelen (dzsessz)duótól, ha nem a feltétlen életigenlést? Ebben a mentalitásban azért megjelenik az elfedett, mély keserűséget fölülíró, el nem múló remény és az élet szépségébe vetett töretlen hit is: Fekete Istvánnak az ötvenes évektől kezdve a természet, a vidék, az állat- és ifjúsági regény maradt meg önkifejezési felületéül. Ott fogalmazta meg gondolatait és írta meg érzéseit, ahol hagyták, és lehetett. Éppen ezért nem nehéz felfedezni némi párhuzamot a regényíró élete és gazdasággal foglalkozó István bácsi szerepalakja között. 

Bütyökként Mucsi Kristófnak és Katicaként Kovács Vecei Fanninak szerelmes jelenetükben adódik alkalmuk megmutatni humorukat és szép színű, tiszta énekhangjukat. Mucsi Kristóf mindemellett egy támogató, hű barát. Dánielfy Gergely viszont túlzón modoros, klisésen tanáros Kengyel, idővel bizonyosan letisztul majd a pedagógusról alkotott képe. Német Mónika az Anya szerepében pillanatok alatt megteremti a fiáért aggódó, de felszínes belvárosi nő figuráját. Hege Veronika néhány mondatával bájosan szerelmes Éva. 

Az előadás színfoltja Csikaszként Kárpáti Barnabás, aki bábszínészként tölti meg élettel az örömmel csaholó, de a berek törvényeivel tisztában lévő puli termetes figuráját. Az iskolai osztályt, a feléledő természetet, és az aratókat a harmadéves színész hallgatóknak köszönhetően láthatjuk, akik Turi Endre izgalmas koreográfiáit is eltáncolják. Kitűnő lehetőség a színészi pályára készülő fiataloknak, hogy egy-egy mondattal, tömeges szereplőkként, tánckarként és kórusként is kipróbálhatják magukat a színpadon, és megtapasztalhatják egy nagyszínházi próbafolyamat állomásait. 

Olt Tamás új rendezésébe a bábművészet, az animáció, a táncművészet, a zeneművészet és a szöveg összhangjának megteremtésével belefogalmazta mindazt, amit a kaposvári Csiky Gergely Színház jelenéről és jövőjéről gondol. Megnyíló, befogadó, összművészeti színházat vizionál, amely színházművészeti értékrendjével unikumként utat mutathat a vidéki kőszínházak működésében. A Tüskevár lendületes, izgalmas, szórakoztató zenés mesejáték, a többrétegű jelentéstartalom pedig minden korosztály számára megadhatja a kapcsolódás lehetőségét. 


/A cikkben szereplő fotók az előadás főpróbáján készültek, a Csiky Gergely Színház képei/