A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon debütált a fiatal rendezőnő, Horvát Lili különleges romantikus drámája, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, amelyet szeptember végén a magyar mozik is bemutatnak.

„Már megint egy romantikus dráma?” – tehetnénk fel a kérdést, hiszen a forgalmazók egyre több szerelmes filmmel állnak elő. De az olyan rendhagyó alkotások, mint Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje, az Akik maradtak Tóth Barnabástól vagy Horvát Lili második nagyjátékfilmje, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre meggyőznek minket, hogy érdemes sokadszorra is figyelmet szentelni a moziban a szerelem témájának.

 

A Felkészülés… nemzetközi premierje a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál (szeptember 2–12.) Giornate degli Autori nevű versenyprogramjában szerepelt, és kitörő lelkesedéssel fogadta a közönség. A film különlegességét a főhősnőt, az idegsebész Mártát játszó Stork Natasa érzékeny színészi játéka, másrészt a realitás és a képzelet határán egyensúlyozó története adja. A negyvenes, egyedülálló Márta Amerikából hazatér, és kétségbeesetten szeretne egy férfitársat. Ám a kiszemelt úr, a szintén sebész Drexler János (Bodó Viktor) nem jelenik meg a megbeszélt randevún, sőt, meg sem ismeri a nőt, amikor véletlenül összefutnak a kórháznál. Mártával együtt a néző is elbizonytalanodik: vajon a látottakban mi a vágykép és mi a valóság.

Horvát Lili rendezésében a melodrámát a szubjektivitás, a groteszk-ironikus hang és a szürrealisztikus elemek ellensúlyozzák, és teret biztosítanak az egyedi atmoszférának, illetőleg a lélekrajznak. A Felkészülés a klasszikusokhoz, Antonioni, Bergman vagy Huszárik filmjeihez hasonlóan egzisztencialista problémákat feszeget, ugyanakkor frappánsan, a szatíra eszközeivel meg-megvillant aktuális társadalmi kérdéseket is, például kifigurázza a kórházi „hálapénz-rendszert”. A film a kelleténél kicsit hosszabb, a végére veszít lendületéből, ám összességében emlékezetes alkotás, az ősz egyik legjobb magyar mozija. Külön szót érdemel a kiváló színészi játék: Stork Natasa és a tizenhárom év után először filmben szereplő Bodó Viktor mellett Lukáts Andor és Nagy Zsolt remekel, valamint a fiatal tehetség, Vilmányi Benett is feltűnik Horvát Lili filmjében.

Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre szeptember 24-től látható a magyar mozikban, magyarországi premierjét szeptember 12-én tartják a szegedi Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon.