Iancu.jpg

Isten tudja, miért, a disznók csak a frissen szedett tököt hajlandók nyersen elcsámcsogni. Amint a napkaréjos eledelt megcsípte a dér, vagy úgy, mint most, megérzi a novembert: az eszes disznó már csak főzelékben hajlandó elfogadni. Azt nem mondom, hogy válogatósak, de tény, hogy utólag megszolgálnak érte. Az ember hajtja be a hasznot; rajtuk is. Édesanya nem tudta, hogy amikor nyílik a kapu, én lépek be rajta. Most csak máriásat hazudtam: Szeredába vagyok hivatalos, hiába, hogyha átdobnak a Kárpátokon, az udvarunkba esek földre, most csak integetni tudok haza. Ne várjon. Az istenes hazugságokat olyan alkalmakra tartogattam, amikor például mikrobusszal tettem meg az utat. Anyának erről nem szabad tudnia. Minden második járaton akadt olyan, aki félemberként érkezett meg, vagy egyenest a mennyországba kötött ki. Például akkor, ha álmában érte a halál és a lélek kiszakadása előtt nem volt lehetősége bűnbánatot tartani. Anyának ezekről nem szabad tudnia. Letérdeltem, megcsókoltam a földet, keresztet vetettem, és a félig nyitott kapun megpillantottam a moslék készítésében hajladozó édesanyámat. Három lépésre vagyok tőle. Három. De csakugyan lépések volnának ezek? Istenem, de jó is volt a Nagyalföld arcát fürkészni a vonatablakon, és a Maros ringatásában álmodozni…, Ó, persze, csúfosan régen volt… Éppenséggel elárulhatom: álmodozni arról, hogy T. észreveszi, hogy a piros arcom azért piros, mert szeretem, tudja meg, innen üzenem, hogy biz’ isten lefogyok, meglátja, és kifestem a körmöm, egy leszek a budai lányok között, legvégül a nyelvsebész ollója alá fekszem és tájszólásomat felvágatom, mívesre varratom, hogy még jobban szerethessem… A madéfalvi állomáson soknak tetszett a hat óra várakozás, de nem féltem. Haza sose vittem értéket, boltba olyat nem is forgalmaznak, nincs az árucikkek között, ha pedig valakinek nagy szüksége van a piros paprikára, az ízületi kenőcsökre, a kicsi unikumra: vigye. Egészségére. Az életemet akkor nem féltettem. Gyermek voltam még hozzá. De melyik lábbal lépjem a legnehezebbet? A jobb reszket. A balra nem bíznám, alig éltem még, de a bokám már háromszor is kificamodott. És különben is, kinek nem volt elég hosszú idáig az út? Még három lépés? Muszáj? Bárcsak édesanya észrevenne… Ha nem, hát itt, ebben a távolságban várom meg az éjszakát. Mert a tekintetek találkozásának tanúja nem lehet. A világos nappal sem.
Reggel megkérdezte tőlem, fel tudnék-e menni vele, két interjú között, a temetőbe. Ó, de mennyire, hogy igen! A halottkultusznál tartok, pontosabban: eddig tudtam halogatni a témát. Ha csakugyan kell nekem az a két betű, ideje szembenézi a halállal. Mert a vallásról szóló disszertációból a halottak nem maradhatnak ki. Nem tetszés dolga ez: parancs. Menjünk, édesanya! Azt csak magamban motyogtam: melletted nem félek sem a haláltól, sem attól, ha emlegetni kell. Megmutatom, édesanyám s édesapám között fészkelődött egy hely, megmutatom, a papnál kifizettem, a nevemre vettem, jaj, Édesmárjácskám, be jó, hogy megmutathatom, csipkerózsás, de kitakarítjuk – mondta, mondta, nem tudott kifogyni a szóból, én pedig arrébb tántorogtam. Vártam ezt a napot, de azt nem, amivel érkezett… Oda, oda temessetek! – kiabált utánam, s én akkor, ott, megbántam, hogy világra hozott. Átkoztam a halált. Na, itt állj meg, te bosszúság, hát meddig viselsz te engemet? Egyet nem tudok lépni, hogy ne álld el utamat. Hát neked örökké kell csinálni valamit? Viszünk krizantémot. Vereset, sárigat, s egy csokrocskát a lilából is kitépek. Úgy szeretem, ha tarka. Ennyit kaptam el anya szavaiból. Hogy mi egyebet készült még vinni a temetőbe, azt ma sem tudom. De sejtéseim vannak. Hát tisztességes dolog az, hogy ilyeneket kell nekem hallgatni? Futok az ördögtől és belebotlok az anyába? Majd megmutatom, tudok én más úton is járni. Doktori iskolát váltok. Falatozzon más életéből a halál.
Csak akkor tudtam hátranézni, amikor bizonyos voltam abban, hogy a falu közepén égbe lépcsőző temetőt, benne a kifészkelődött helyecskét elnyelte a vaszlui dombság füves pusztája. Irigységet? Büszkeséget éreztem? Magyarfaluban még a Föld is gáláns… Helyecskéről gondoskodik. Édesanyámnak. És én tegnap arcon csókoltam… térden… Szakadjon rám az ég, ha értem, mi történik.