Beeth.jpg

Debrecenben, az Egyetemváros szívében, a Főépület Aulájában rendezett koncertnek kettős apropója volt: a kétszázötven éve született Beethovenre és a magyar zenekritika és muzikológia neves alakjára, Bartha Dénesre emlékeztek. A koncerten Scholz Anna előadásait hallhatta a közönség: felidézte Bartha professzor laudációját és a nagy német zeneköltőről írott kritikáit. Az előadás mellett Kéry Tamás, Farkas Katalin és Scholz Anna tolmácsolásában hallhattunk három Beethoven kamarazenei művet, az Op. 96-os G-dúr hegedű-zongoraszonátát, az Op. 102-es C-dúr gordonka-zongoraszonátát és az Op. 70-es D-dúr triót, amelyet a zenei élet, Carl Czerny után, Szellem-trióként emleget.

A koncert tetőpontját a Geistertrio jelentette, aminek bizonyítéka az a koncepciózus felépítés, amelynek során a trió alkotóelemeiből először megismerhettük a hegedűt, a hegedű-zongora szonátában, majd a csellót, a cselló-zongora szonátában. A fokozatosságnak köszönhetően a hallgatót végül nem érte váratlanul a három különböző hangszer együttes jelenléte.

A koncepciózus felépítést az is jelzi, hogy egy óra alatt bepillanthatott a közönség Beethoven középső és kései korszakába. A zenetörténészek szerint az Op. 96-os G-dúr hegedű-zongora szonáta és az Op. 102-es C-dúr cselló-zongora szonáta komponálási ideje között húzódik meg a Beethoven-életmű korszakhatára, 1812 és 1815 között, előbbi a hegedű, utóbbi a cselló szonáta keletkezési évszáma. A két mű stílusa közötti különbség valóban jól hallható.

A hegedű szonáta négytételes szerkezetével (Allegro moderato, Scherzo, Adagio espressivo, Scherzo: Allegro – Trio, Poco allegretto) szemben áll a cselló szonáta két gyorstétele, viszonylag terjedelmes és lassú bevezetővel (Andante, illetve Adagio). Zenei anyaga sokkal elvontabb, szerkesztése szabadabb, nem véletlenül, hiszen a kéziratban Beethoven a Freihe sonate (Szabad szonáta) címet adta a műnek. Fele olyan hosszú az időtartama – szemben a hegedű szonáta nagyszabású formájával –, és a tömörebb zenei anyag letisztultsággal párosul. Nem csupán a zenei anyag tömörebb a hegedű-zongora szonátához képest, a cselló hangszíne is dúsabb, mélyebb, hiszen ez basszusfekvésű hangszer, míg a hegedű a legmagasabb hangolású és legkisebb méretű vonóshangszer.

A hangverseny alapkontrasztját a zeneszerző adta, akinek művészetére egyidejűleg jellemző a bécsi klasszicizmus folytatása és a romantika megteremtése, tehát életműve a klasszicizmus és a romantika határán helyezkedik el. E kettősség magyarázza a hirtelen hangerő- és hangulatváltásokat, a kottába írt „subito forte/piano” megjegyzéseket, amelyeket az előadók játéka sikeresen közvetített. Éles hangulatváltás volt a cselló-zongora szonáta első tételében a lassú és nyugodt, C-dúr bevezető és az azt követő fortissimóban kezdődő a-moll szakasz között, aminek megvalósításában nagyban közrejátszott a zongorista és a csellista összhangja. A koncertet tehát kontraszt és kettősség jellemezte: a komponista személyisége, a hangszerek hangja és a hegedű- és cselló-zongora szonáta szembenállása miatt. Ezt hangsúlyozta az előadók ellentétes színű ruhája is, a hegedű élénk hangjának a piros, a cselló dús és lágy hangjának a sötétebb kékeszöld felelt meg.

A hegedű és a cselló diszkrepanciája csak a Geistertrióban oldódik fel, amikor nem ellentétet alkotnak, hanem kiegészítik egymást. A trió elnevezése Beethoven tanítványától, Carl Czerny-től származik. Bartha Dénes szavai nyomán, noha 1808-ban, azaz kronológiailag még a középső periódus nagy műveinek, például a VI. Pastorale-szimfónia szomszédságában keletkezett, a kései Beethoven-stílus küszöbén áll. Határozott elfordulás a korai művek hangsúlyozott patetikusságától és a középső periódus monumentális építkezésétől; ennek helyébe könnyedén oldott, motivikus játék lép, amire jellemző a Largo assai ed espressivo feliratú d-moll középtétel visszafogottsága, szinte passzivitása. Ez a mű tulajdonképpeni magva, ennek köszönhető a Szellem-trió elnevezés is.

A kétórás kamarazenei est – e rendhagyó ajándékkoncert – zenetörténeti érdekességeivel, az önzetlenül művészi szolgálattal és a katarzissal Beethoven mondását idézte: „a zene magasabb rendű minden tudománynál és filozófiánál”.

A koncerten elhangzott művek az alábbi linkeken keresztül hallgathatók meg:
•    Beethoven: C-dúr cselló-zongora szonáta, Op. 102/1
 

 

•    Beethoven: G-dúr hegedű-zongora szonáta, Op. 96
 

•    Beethoven: D-dúr „Geistertrio”, Op. 70, No. 1