Kerek-Gábor-Portré.jpg

Szeptember közepén rendezték volna meg a nyíregyházi Bencs Villában Kerek Gábor zeneszerző közreműködésével A hallgatható kortárs zene című estet. Az előadás meghiúsult a koronavírus járvány miatt, de a zeneszerző örömmel adott interjút zenei gyökereiről, műhelytitkairól az Országútnak.

Befogadható és vidám XXI. századi „komolyzene” – sokak számára ez ellentmondás.

Valóban. A „kortárs zene” meghatározás hallatán a legtöbb emberben meghűl a vér, mert azt gondolják, csak az a műfaj létezik a kortárs zenében, ami egy ideig a „hallgathatatlant” jelentette: a nehezen értelmezhető, újító és kísérletező darabokat. Hitvallásom szerint a zeneszerző a közönségnek ír, hogy az megértse és megkedvelje a mai komolyzenét, ezért az utóbbi évtizedben ennek szenteltem szerzői munkásságom. Könnyedebb műveket írok, akár dzsesszesebb beütésű, dallamos és vidám zenét. Az egyik védjegyem állítólag, az előadók szerint, amiből rögtön felismerhetők a darabjaim, az a meglepően változatos, olykor nehéz ritmika. Ars poeticám és életcélom a humoros és érthető kortárs zene. Szeretném a közönséget meggyőzni, hogy a mai zene is hallgatható.

A zenetörténetben ritka jelenség, hogy egy zeneszerző egyben fagottművész is. Az Ön életében hogyan fér meg egymással e kettő?

Mindig zeneszerző akartam lenni, ezt már gyermekkoromban eldöntöttem, de mivel Ózdon jártam alapfokon zeneiskolába, ott kevés volt a fagottos, így a szüleimet rávettek, hogy fagottozzam, aztán annyira megtetszett ez a hangszer, hogy egészen a Zeneakadémiáig elkísérte az életemet. Hosszú évekig játszottam szólistaként és zenekari zenészként, azonban egy ideje inkább intézményt vezetek, és a fagottos és furulyás előadóművészetet a régizenére és saját műveimre korlátoztam.

 

Mennyire nehéz zeneszerzőként érvényesülni a fővároson kívül?

Szerencsés helyzetben vagyok, noha vidéken élek. Műveim sok helyen elhangoznak, elsősorban zeneiskolai koncerteken, egyházi rendezvényeken és szerzői esteken. A gyerekek szeretik a nekik írt zenéimet, és ezért az utóbbi időben előnyben részesítik ezeket a versenyeken. Olyan műveket írok, amelyet elő tudnak adni. Most egy kísérletező darabon dolgozom, amit szeretnék közreadni majd kisiskolás furulyásoknak.

A Fugata című négy előadót igényel, ami 2014-ben a XIV. Országos Ütőhangszeres Kamaraverseny Kamaracsoport kategóriájának I. korcsoportjának kötelező darabja volt. Milyen az a hangszeres mű, amihez nem kell hangszer?

A Fugata négy ütőhangszeres játékosra íródott, akik azonban hangszereket nem használnak. Valaki csettint, a másik tapsol, és így tovább, tehát a testük különböző hangmagasságban és hangszínen szólal meg. Természetesen a fúga, mint forma megtalálható a darabban, hiszen mind a négy előadó (igaz, hogy ritmikai formában) bemutatja a főtémát. Majd közjátékok után visszatér a már jól ismert téma.

 

A zeneszerzői életművekben egy hangszer jelentősége többnyire kiemelkedő. Ilyen Chopinnél a zongora. Az Ön zeneszerzői repertoárjában melyik hangszer uralkodik leginkább?

Nagyon sok hangszerre írok. Az utóbbi időben, amióta megszereztem a blockflöte művészi diplomámat, szeretek furulyákra komponálni. Sok vokális darabot írok, például kórusműveket kísérettel vagy a capella, szólóének, dalciklusok, egyházi jellegű darabok, és írok furulyára olyan műveket, amiket az alap-, közép- és felsőfokú oktatásban is használnak.

Honnan ered az egyházzenei vonal?

Vallásos neveltetést kaptam. A dédnagyapám görögkatolikus kántortanító volt, ezért már viszonylag korán foglalkoztam egyházi darabokkal. Dédnagyapám 1996-ban halt meg, azóta foglalkozom olyan darabokkal, amelyek a hitről szólnak és egyházi jellegűek: misékkel, motettákkal és zsoltárfeldolgozásokkal.

Hogyan viszonyul a nem kortárs zenéhez, például Bach vagy Mozart műveihez?

A barokk zenéből hozzám nem Bach, hanem Händel művei állnak közel, nagyon szeretem az operáit és az oratorikus darabjait. A klasszikus zenében Mozart operáit és zongoraversenyeit kedvelem. A romantikus korszakból Csajkovszkij, a XX. századból Sztravinszkij, Rachmaninov és Kodály művei vannak nagy hatással rám. Jó pár éve nyitottam a könnyedebb műfaj felé is, a dzsessz-összhangzattal foglalkozva számos könnyedebb, dzsesszes-jellegű művet írok. Most például éppen egy Könnyed mise munkacím kompozíción dolgozom, hogy kipróbáljam magam a dzsessz műfajában, egy nagyobb lélegzetű műben is.

Bölcsődalok című ciklusát brácsára, kürtre és zongorára írta. A bölcsődal, hagyományosan mérsékelt tempójú 6/8-os ütemű hangszeres darab, amelynek ritmusa a bölcső ringását utánozza. Önnél milyen zenei elemek teszik bölcsődalokká e ciklus darabjait?

A Bölcsődalok több változatban is létezik. Az említett összeállítás mellett készült belőle zongora-négykezes (gyerekeknek) változat. Sőt, egy újabb, vokális mű is született azóta, hasonló címmel és témában. A tematikus mű tételei, különböző állatok (macska, rinocérosz, elefánt, stb.) altatóit jelenítik meg. Természetesen az elefánt bölcsődala, nem lehet olyan kecses, mint a macskáé. Éppen ezért a közönségnek tudnia kell a tételek címeit, különben nem értik meg a darabot. Ugyanez vonatkozik az előadókra is: egy-egy tételben a megadott állat bőrébe kell magukat beleképzelniük. Hogy cím nélkül ki mire asszociálna? Ahány ember, annyi fül és fantázia… De az igazán jó műalkotás plusz információ nélkül is beteljesíti önmagát.


A furulyára írt Koncertetűdjében milyen zenei eszközöket használt, amitől virtuóz etűd (magyarul: gyakorlat) és nem kortárs darab?

Amikor etűdöt írok (most készül egy kisgyermekeknek szóló etűdkottám szopránfurulyára), tematikus felépítésű sorozatban gondolkodom. A hangoknak, a különböző ritmusoknak a nagyobbaknál a technikai nehézségek megtanítása a cél. Ha így írok, akkor pedagógiai célzattal gondolkodom. (Bár e műveimben is elsődleges a dallam és az érthetőség.) Koncertetűdjeim megírásakor az járt a fejemben, mint amikor fagottosként játszottam hasonló darabokat, hogy a technikai részek mellett is értelmezhető, élvezhető, koncertteremben is előadható és fantáziadús szólódarabot komponáljak.


Mi a véleménye a klasszikus műfajok kortárs szerepéről?

Minden zenei műfaj tovább él a következő zeneszerző nemzedék alkotásaiban. Hogy ki milyen technikával komponál, az az adott alkotó stílusától függ. Szerencsére a XX. századra jellemző kortárs zenei „hallgathatatlanság” a XXI. századra idejét múlta. A mai szerzők újra közönségbarát módon alkotnak, megtartva kortárs zenei egyéniségüket. Én inkább archaizáló darabokat írok, sokszor kíméletlenül bonyolult ritmikával, de remélem, aki ismeri ezeket, az a hallgatható, élvezhető, érthető, élő, modern zene kategóriába sorolja őket, és kedveli zenei eszköztáramat.