TÜSKEVÁR.jpg

Törő Gergely Zsolt tavaly végzett színművészként a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán, néhány hónapra rá már Tutajos főszerepét játszotta a Tüskevárban, Olt Tamás rendezésében, a Csiky Gergely Színházban. Vallja, hogy minden szerepnek megvan a maga igazsága, ezért is volt nagy élmény számára egyetemistaként Székely János Caligula helytartója című drá-májában Petronius alakjának megformálása. A kaposvári társulat fiatal tagjával az énképviselet jelentőségéről, valamint a drámatörténet sötét karaktereinek motivációjáról beszélgettünk.

Szeptember 15-én újra látható a Csiky Gergely Színház Tüskevár című előadása, amelynek februárban tartotta premierjét a kaposvári teátrum. A produkcióban Tutajos alakját formálja meg. Amikor elkezdődött a próbafolyamat, visszagondolt a saját gyerekkorára? 

Természetesen, már csak azért is, mert Tutajos története és a fiatalságom között sok a hasonlóság. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nőttem fel, Cégénydányádon, ami egy pici falucska, az ukrán, a román és a magyar határ találkozásánál. Nem messze tőlünk természetvédelmi terület, kastélypark és rengeteg erdő található, ezért a természet mindig is nagyon közel állt hozzám. Törő és Farkas nagyapáim rendszeresen magukkal vittek, amikor kimentek az erdőbe, a mezőre vagy a tóhoz horgászni. Ők voltak az én Matula bácsijaim. Amikor Olt Tamás művészeti igazgató elmondta, hogy én játszom Tutajost, alig vártam, hogy elkezdjük a próbákat. Fontosnak tartom megismertetni a természet értékeit a fiatalabb közönséggel, éppen ezért misszióként is tekintek minden előadásra.

A Tüskevár iskolásai közül Acél, Dubovánszky, Wallenberg és Janda nem feltétlenül a min-tagyerekek példaképei. Milyen gyerek volt?

Nagyon rossz. Emlékszem, amikor édesanyámék fölébresztettek reggel, hogy elinduljak az iskolába, azt mondtam, inkább kimegyek juhokat legeltetni a mezőre: nekem ne mondják meg, mit csináljak. Minden csínytevésben benne voltam, hogy lekössem az energiáimat, soha nem ültem meg egyhelyben. Talán másodikos lehettem, amikor édesanyám végső két-ségbeesésében rábeszélt, hogy tanuljak meg egy verset, és mondjam el a szavalóversenyen. Akkor döbbentem rá, ugyanazt a hatást érem el, mintha rosszalkodnék: rám figyeltek. Ezért kezdtem el zongorázni és néptáncolni. Utóbbi a mai napig fontos része az életemnek, ha népzenét hallok, felpezsdül a vérem, és rögtön jár a lábam.


/Törő Gergely Zsolt Fotó: jegy.hu/

Hogyan került kapcsolatba a színjátszással?

A Tüskevárban Tutajos a városból utazik a természetbe, nálam fordítva történt, faluról érkeztem a városba. Cégénydányádon kevés osztálytársammal tudtam megértetni magam. Talán még ki is kacagtak azért, mert szavalóversenyekre járok, és nem focizni. Amikor felvettek a nagykállói Korányi Frigyes Gimnáziumba, minden megváltozott: olyan lányokkal és fiúkkal találkoztam a drámatagozatos iskolában, akiket ugyanazok a kérdések foglalkoztattak, mint engem. Óriási erővel hatott rám a fölfedezés, hogy nem vagyok egyedül. Az első időszakban előfordultak vicces pillanatok: amikor először elmentünk színházba Nyíregyházára, majdnem elütöttek az utcán, mert azt sem tudtam, hogy a zebránál meg kell állni.

Milyen tapasztalatokat nyújtott a drámatagozatos gimnázium közössége?

A gimnáziumi képzést a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola egészítette ki, ahol a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színészei is tanítottak bennünket, mások mellett Olt Tamás, aki most Kaposváron a művészeti igazgatóm. Sokat tanultam tőlük, például alkalmazkodni a többiekhez, de abban is szereztem némi jártasságot, hogyan valósítsam meg az elképzeléseimet. Azt hiszem, ez volt a legkeményebb dió. Általában hamar megszokom az engem körülvevő helyzeteket, szerintem elfogadó vagyok az embertársaimmal, éppen ezért magamhoz képest nagy bátorságot jelentett, hogy vállaljam a véleményem a közösség előtt. A drámatagozaton megismertem az emberi természet sokszínűségét – ha a Móricz Zsigmond Színházra gondolok, még most is nagyobbat dobban a szívem –, de igazán akkor erősödött meg az énképviseletem, amikor fölvettek Kaposvárra.

Ha jól tudom, a második próbálkozásra sem sikerült?

Harmadszorra kerültem be az egyetemre. Furcsa érzés volt, amikor a második felvételim legvégén kiestem. A felvételiztető tanáraim azt mondták: „Menj, élj még egy évet, és gyere vissza jövőre.” Semmit nem aludtam azon az éjszakán, de nem azért, mert szomorú voltam, hanem mert tűz és tettvágy égett bennem, azonnal hozzá akartam látni a felkészülésnek. Emlékszem, mennyi kiadást jelentett a családunknak a kaposvári felvételi: az utazás, a szállás, az étkezés. Ezért elhatároztam, hogy ezt a pénzt magam keresem meg. Nyíregyházán munkát vállaltam, és nemsokára előteremtettem a következő felvételim árát.

Kaposváron mi segített legyőzni a kezdeti bizonytalanságot?

Eperjes Károly osztályába kerültem, aki sokat foglalkozott velünk, és összetartó közösséggé kovácsolta az osztályunkat. Biztonságban éreztem magam, és bátran vállalhattam azt, aki vagyok. Sokat nevettek a falusi szóhasználatomon, de mindenki elfogadott. Nem számított, hogy még keveset jártam színházba, nem ismertem a neves rendezőket, és hiányos volt az olvasottságom. Tudtuk szeretni a másikat, és így könnyebb volt tanulni. Egyenrangú partnerekként tekintettünk egymásra.

Mi volt a tananyag?

Tematikusan végigvettük a magyar és az egyetemes drámairodalom szerzőit és műveit, a görög drámáktól a XX. századi kortárs darabokig. Minden jelentősebb korszakkal és stílussal megismerkedtünk.

Melyek voltak azok a szerzők és darabok, amelyeket közel érzett magához?

Többet is említhetnék, de egy dráma különösen meghatározó volt számomra. Harmadikosak voltunk, amikor Eperjes Károly meghívta Benkó Bencét és Fábián Pétert, a K2 Színház vezetőit, hogy vizsgaelőadást rendezzenek az osztályunknak. Székely János Caligula helytartója című darabját mutattuk be, amiben Petroniust, a főszereplőt játszhattam. Nagy kihívás volt ez az intellektuális, vívódó szerepkör. Ennek köszönhetően éreztem meg, hogy szeretnék mélyebb, gazdagabb gondolatokkal teli alakokat, komoly szellemi és lelki koncentrációt igénylő szerepeket megformálni.

Petronius szerepével kapcsolatban milyen kérdések foglalkoztatták?

Elsősorban a személyiségem és a szerep közötti párhuzam. Mindketten sokat vívódunk a döntésünk meghozatala előtt. Petronius tudja, hogy akár beviszi a római császár szobrát a zsidók templomába, akár nem, mindkét döntésének komoly következményei lesznek. Helytartói hatalmából fakadóan megtehetné, hogy szóba sem áll a rabbival, de miután a betöltött posztjára szolgálatként tekint, mégis megpróbálja megérteni Barakiás gondolkodását. Nem csak érvelni próbál a saját igaza mellett, hanem őszintén kíváncsi a vele szemben álló em-bertársa meglátásaira. Sokat megtudtam önmagamról a próbák során, és még díjat is nyertünk az előadással. Mindez megerősített abban, hogy fokozatosan a mélyebb szerepekkel foglalkozzam. Az alkatom inkább a „vicces fiú” szerepkörre predesztinál, de érzem magamban erőt és az indíttatást a sötétebb karakterek megformálásához.

Mint Macbeth, Jago vagy Claudius?

Például. Tudom, hogy nem huszonhat évesen kerülnek elém ezek a feladatok, viszont nagyon vágyom rájuk. Szeretném megismerni a motivációjukat, hogy mi áll a döntéseik és a cselekedeteik hátterében. A negyedéves diplomamunkánk Weöres Sándor Octopus, avagy Szent György és a Sárkány históriája volt, és Lauro, a hősszerelmes mellett megkaptam a szüzeket megölető gonosz pap, Miron szerepét. Lauróval könnyebben azonosultam, Miront viszont meg kellett értenem színészként, föl kellett fejtenem állatias ösztöneit. Azért fontos, hogy a sötétebb alakokat hitelesen formáljuk meg, mert hozzájuk képest érvényesül a másik szereplő igazsága.

Mindamellett, hogy a Mironoknak is van személyes igazságuk.

Éppen ez lényeg, hogy színészként a szerep igazságával kell foglalkoznom, nem pedig azzal, hogy magánemberként elfogadom-e, amit tesz.

Az egyetemről mikor kerültek be a csikys előadásokba?

Rendszeresen a harmadik évben, de már előtte is megtapasztalhattuk a színház működését, és sok előadást megnéztünk. A mi osztályunkkal készült a Lúdas Matyi című ifjúsági előadás. Az a megtiszteltetés ért, hogy váltott szereposztásban játszhattam az egyik Lúdas Matyit, de minden osztálytársam kapott szerepet. Megismertük a szakmai felelősség érzését, nem csupán az alkotókkal és a kollégákkal szemben, hanem a színház és a közönség felé is. A néző megváltja a jegyét, és nekem kötelességem a tudásom legjavát nyújtani.

2019 őszén több társával együtt leszerződtették a kaposvári Csiky Gergely Színházba. Vég-zett színművészként néhány hónapra rá megkapta első főszerepét, Tutajost a Tüskevárban. Számított rá?

Inkább jókor talált meg. Friss diplomásként bekerülni egy színházi társulatba sosem könnyű. Nekem is időbe telt, amíg kialakítottam azt az egyensúlyt, hogy képviseljem magam, ne bújjak el, de közben odafigyeljek a színésztársaimra, meghallgassam őket, és tanuljak tőlük. Hasonló helyzetben voltam, mint Tutajos, aki lassan ráébred, hogy érdemes néhány gondola-tot megfogadni a tapasztaltabbaktól.

Hogyan teltek a napjai a pandémiás időszak alatt, és mi várja a Tüskevár után a színházban?

Engem is váratlanul ért a koronavírus-járvány. A színházi elfoglaltságaim mellett leginkább a családommal voltam, mert évek óta nem nyílt alkalom arra, hogy hosszabb időt együtt töltsünk. Edzettem, rengeteget olvastam, és folyamatosan karbantartottam magam az elő-adások szövegeinek átismétlésével. Ősztől kezdődően a repertoáron lévő előadásaimat ját-szom a színházban, premierem legközelebb januárban lesz, A Karamazov testvérekben Aljosa szerepében lépek színpadra. Nagyon várom a darab próbáit. Próbálni egyébként is jobban szeretek, mint játszani, és örülök, hogy Olt Tamás odafigyel arra, hogy többféle szerepkör-ben is kipróbálhassam magam.