l-carlos_ruiz_zafon.-grande.jpg

„Minden könyvnek, minden kötetnek, amit látsz, lelke van. Annak a lelke van bennük, aki írta, azoké, akik olvasták, akik velük éltek és álmodtak” – írja A szél árnyéka című, negyven nyelvre lefordított, félszáznál is több országban publikált fő művében Carlos Ruiz Zafón, aki hosszú, súlyos betegség után június 19-én meghalt Los Angeles-i otthonában.

Négy kötetre bővített regényciklusának az Elfeledett könyvek temetője címet adta, s noha nagyon fiatalon, ötvenöt évesen vitte el a rák, máris bizonyos, hogy az ő könyvei még sokáig emlékezetesek maradnak. Remélhetőleg a magyar olvasóknak is, hiszen első, ifjúsági művei némelyikének kivételével nálunk szintén megjelent minden regénye.

Ruiz Zafón Barcelonában született 1964-ben. A katalán főváros fölé magasodó Tibidabo-hegy oldalán található előkelő Sarrià-negyed híres iskolájába járt a jezsuitákhoz, s mind a vörös téglákból épült, nyomasztó épület, mind pedig az intézmény szigorú, vallásos szelleme, misztikus hangulata meghatározó nyomot hagyott későbbi művein. Élénk fantáziája már gyerekként megmutatkozott: tízévesen írt romantikus történeteit maga terjesztette iskolatársai között.

Egyetemi tanulmányai végeztével a reklámszakmában helyezkedett el, íróként a 90-es évek elején mutatkozott be az El príncipe de la niebla (A köd hercege) című ifjúsági regényével, amely mindjárt el is nyerte az Edebé irodalmi díjat. 1994-ben áttelepült az Egyesült Államokba, ahol most bekövetkezett haláláig élt. Los Angelesben először forgatókönyvekkel próbálkozott, később rendszeresen írt az El País és a La Vanguardia című lapoknak, majd, immár világsikerű, mesés gazdagságú íróként a Dragonworks és a Shadow Factory nevű cégek tulajdonosa, a Beverly Hills egyik híressége lett.

Noha irodalmi ízlésének alakulásában, írói fejlődésében – saját bevallása szerint – a XIX. század nagy realistái, Dickens, Tolsztoj, Dosztojevszkij játszották a legnagyobb szerepet, könyveinek elsöprő sikerét mégis inkább a romantika hagyományainak követésében, a fantázia és a valóság keverésében kell keresnünk. Sokatmondó adalék, hogy egyik, 2016-ban elhangzott rádiónyilatkozatában Stephen King egy mondatát legalább annyira értékelte, mint üzleti sikereit. Az amerikai sikeríró-hatalmasság ezt mondta róla: „Csak az igazán romantikus lelkületű olvasó képes őt értékelni. Aki viszont valóban az, annak A szél árnyéka káprázatos olvasmány lesz.”

Zafón írói ambíciója az említett tetralógia megalkotásában csúcsosodott ki; A szél árnyékát az Angyali játszma (2008), A mennyország fogságában (2011, magyarul: 2012) és a Lelkek labirintusa (2016, magyarul: 2018) követte. A négy kötet a spanyol nyelvterület egyik legolvasottabb szerzőjévé tette. A sorozat első darabját – az eladott példányok számát tekintve – csak Cervantes Don Quijotéje előzi meg a világ könyvpiacán, a maga 500 milliós adatával.

A spanyol nyelvű bestsellerek listáján azonban Zafónnak be kellett érnie a harmadik hellyel: a Don Quijote ezen is az első, a Száz év magány, amelyből 30 millió példány kelt el, a második, és a „barcelonai Harry Potter” (vagyis a tetralógia főszereplője, Daniel Sempere kalandjai) foglalják el a dobogó harmadik fokát.

A siker érzékeltetésére álljon itt néhány idézet A szél árnyékának nemzetközi fogadtatásából: „Az év legjobb könyve. Ellenállhatatlan. Lenyűgöző műveltséget tükröz, de egyszersmind mindenkinek hozzáférhető. A fejlődésregények nagy hagyományát folytatja; azokét a regényekét, amelyekben a titkok és az ártó varázslatok úgy illeszkednek egymásba, mint a matrjoska-babák.” (Le Figaro) „Népszerű remekmű, egy kortárs klasszikus.” (Daily Telegraph) „García Márquez, Umberto Eco és Jorge Luis Borges találkozása egy szétáradó, mágikus látványosságban, amely nyugtalanítóan éles elméjű és abszolút csodálatos.” (The New York Times) A szél árnyékában minden megvan, ami egy nagy történethez kell: szerelem, árulás, halál, gyűlölet és barátság. Nem meglepő és nem véletlen, hogy az év legjobb könyvének választották.” (Berlin Literature Critique)

Hosszú a spanyol, illetve a nemzetközi elismerések sora is: több mint húsz díjjal jutalmazták A szél árnyékát: Spanyolország mellett Kanada, Hollandia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Norvégia, Portugália szerepel mások mellett az adományozó országok között.

Magyarul A szél árnyéka (2005); Angyali játszma (2008); A mennyország fogságában (2012); A szél árnyéka / Tűzrózsa (2015); Marina (2016); Lelkek labirintusa. Elfeledett könyvek temetője (2018) jelent meg.

A magasztaló szavak, a megjelenési és eladási adatok önmagukért beszélnek. Kétség sem férhet hozzá, hogy a XXI. század egyik legsikeresebb íróját gyászolják napjainkban a világ könyvszerető olvasói. S a „könyvszerető” szó itt különösen hangsúlyos, mivel a Zafónra emlékező cikkek többsége kiemeli, hogy hiába próbálták nemegyszer a szerző műveinek megfilmesítési jogait megszerezni, a barcelonai író – aki Hollywoodban annyi időn át szeretett volna forgatókönyvírói babérokat szerezni –, minden ajánlattól mereven elzárkózott. „Minden könyv – állította –, tisztelgés, főhajtás az Irodalom előtt, ezért filmre vagy egyéb hordozóra történő átdolgozásuk önnön szellemiségük, lelkületük elárulása volna. Nekem semmilyen érdekem nem fűződik egy olyan mű adaptációjához, amelyet késznek, befejezettnek tekintek.” Ebbeli meggyőződésének viszont nem mondott ellent a tény, hogy műkedvelő módon ugyan, zenét ne szerezzen művei illusztrációjához. Zeneileg is képzett és művelt volt, és kiválóan zongorázott.

A gyász, egy globálisan elismert és népszerű író korai halála mindenképp fájdalmas a könyvszerető olvasóknak. Mégis – s nem a kegyeletsértés szándékával – vessünk egy pillantást a világsiker medalionjának másik oldalára, amely valamiképp a tömegkultúra versus elitkultúra problematikájához is adalék, és olyan legendás nevekkel kapcsolatban merül fel időnként, mint Coelhóé, Tolkiené vagy Rowlingé. Nevezetesen: valóban igazi irodalmi értéket képviselnek-e a legnépszerűbb olvasmányok, vagy, megfordítva: a legmagasabb irodalmi értéket hordozó alkotások vajon szükségszerűen népszerűvé válnak-e? A kérdés messzire vezet, és egy ilyen megemlékezésnek nem is lehet célja, hogy – pró vagy kontra – állást foglaljon benne.

Az entropic című könyves blog szerzőjének kritikáját azonban érdemes fontolóra venni: „Zafón könyve szerintem olyan tartalmi, műfaji, stilisztikai és nyelvhasználati keverék, ami minden akar lenni egyszerre, és mindenkinek akar valamit nyújtani, de mivel sznob vagyok (ez a regény meg állítólag szépirodalom), ezért nem szeretem, ha egy könyv ennyire kiszolgál, és ennyire nyilvánvalóan mindenki kedvence akar lenni. […] Ami a műfajt és a tartalmat illeti: A szél árnyéka […] a gótikus kísértethistória, a szerelmi tragédia, a családi dráma, a történelmi regény, a detektívregény és a fejlődésregény keveréke. […] a történetet sok narrátor szemén keresztül ismerjük meg, a cselekmény lényegi részei a szereplők visszaemlékezéseiből derülnek ki, különféle idősíkok és élettörténetek keverednek sokatmondóan egymással, s ami a legfontosabb: az egész történet mozgatórugója egy könyvön belüli könyv, ami alkalmat adhat némi kellemes kis posztmodernkedésre, és a fikció és a valóság ügyes vegyítésére.”

/Indulókép: Carlos Ruiz Zafón Fotó: en24.news/