Quasi.jpg

A híres olasz költő Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt és Költőtalálkozót, amely mind a magyar, mind az olasz kulturális élet kiemelkedő eseménye.

A költőversenyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül zsűri választja ki a legjobbakat. Az emlék-, valamint a különdíjas verset olasz nyelvre is lefordítják. A szervezők közlése szerint idén a XXVIII. Balatonfüredi Nemzetközi Költőtalálkozó, Salvatore Quasimodo Költőverseny emlékdíját Lövétei Lázár László kapja.

A hivatalos program ezúttal csütörtökön a Vaszary Galéria kertjében indul egy irodalmi kerekasztal-beszélgetéssel, amelyen a költőverseny nagydíjas költői: Czigány György, Falcsik Mari, Géczi János, Sumonyi Zoltán, Zalán Tibor vesznek részt. 

Pénteken Faludy György születésének 110. évfordulója alkalmából az Anna Grand Hotel Panteonjában emléktáblát avatnak - Földes László Hobo közreműködésével. A nap fénypontja a XXVIII. Quasimodo Nemzetközi Költőverseny díjkiosztó ünnepsége lesz. 
 

A szombat délelőtt irodalmi matinéval indul. A Vaszary Galéria kertjében először folyóiratok mutatkoznak be. Az eseményen az Országút indulását, első félévét Falusi Márton főszerkesztő ismerteti.

/Balatonfüreden is bemutatkozik az Országút Fotó: Heltai Ákos/

A  folyóiratok után könyvbemutatók következnek: Szőcs Géza: Kolozsvári hattyú; Franco Cajani: Visszatekintés nyílt kártyákkal (bemutatja: Sztanó László költő, a kötet fordítója) és Barabássy Miklós: Szent Korona mérnöki szemmel című művéről hallhatnak az érdeklődők. 

A délután a Veszprémi Petőfi Színház előadásával indul: a BÉKEDIKTÁTUM -TRIANON 100 című művet Oberfrank Pál érdemes művész rendezte. Az előadás után kezdődik az a kerekasztal-beszélgetés, amelynek témája Trianon és az irodalom. A meghívott vitapartnerek: Szőcs Géza költő,  Demeter Szilárd író, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka folyóirat főszerkesztője, Szkárosi Endre költő és Gyurgyák János történész, könyvkiadó.