László_Moholy-Nagy,_A_19,_1927_(Hattula_Moholy-Nagy,_MI).jpg

Moholy-Nagy László külföldön az egyik legismertebb és legtöbbre értékelt magyar alkotó, idehaza azonban, részben a két diktatúra következtében, viszonylag későn ismerte meg nevét a szélesebb közönség. Bár Passuth Krisztina Széchenyi-díjas művészettörténész már a 80-as évek elején kiváló monográfiát állított össze erről a nagyszerű magyar művészről, akinek kísérletezése, folyamatos útkeresése, alkotói és oktatási szemléletmódja újabb és újabb feltörekvő alkotói generációkra volt és van hatással szerte a nagyvilágban, ennek ellenére talán még ma sem értékeljük és ismerjük eléggé, pedig életműve joggal követelne jelentősebb helyet a nemzeti köztudatban és a középfokú oktatásban egyaránt.

 

Évtizedek óta izgalmas kérdést tár elénk Moholy-Nagy életműve, alkotói tevékenységének sokszínűsége, mely a képzőművészet fogalmának radikális átalakulását is jelzi talán. A művész a társadalom konstruktőrévé válik, kapoccsá a mindennapi ipari világ, valamint az ember belső esztétikai szükséglete között.

1895-ben született egy dél-magyarországi kis faluban, Bácsborsódon, Weisz László néven. A család anyagi gondokkal küzdött, ezért édesapja Amerikába utazott szerencsét próbálni, ahonnan nem tért vissza. Édesanyja, Stern Karolina ezért úgy döntött, hogy a család rokonának, dr. Nagy Gusztáv ügyvédnek a támogatását kéri. A kis Lászlót nagybátyja felkarolta, Szegeden gimnáziumba járatta, majd jogi egyetemre küldte Budapestre. Moholy-Nagy később iránta érzett tiszteletből nevét Nagy Lászlóra, majd ifjú évei színterének, Mohol községnek adózva Moholy-Nagyra változtatta. Haláláig ragaszkodott ehhez a névhez, annak ellenére, hogy a külföldiek szinte képtelenek voltak helyesen kiejteni. Az I. világháború kitörésekor a huszonéves fiú jogi tanulmányai megszakadtak, sohasem fejezte be az egyetemet. Behívták katonának, majd a fronton színes kréta- és ceruzarajzokkal dokumentálta a háború szörnyűségeit, számos képeslapot készített, amelyet skiccekkel dekorálva családjának és barátainak címezve küldött haza.


/Moholy-Nagy László: Self portrait 1918  Fotó: wikimedia commons/

A háborúból való hazatérését követően rajziskolába iratkozott, majd budapesti műtermében meglátogatta az akkor már híres magyar fotográfust, Landau Erzsébetet, aki megismertette vele a fotózás művészetét. Ekkoriban kötött barátságot a nemzetközi avantgárd irányzatok jeles magyar képviselőjével, a MA című irodalmi és művészeti folyóirat főszerkesztőjével, Kassák Lajossal. Korai alkotásai a MA és Kassák köré csoportosuló magyar aktivista festők, elsősorban Nemes-Lampérth József, Uitz Béla és Tihanyi Lajos hatását tükrözik.

1920 elején Berlinben telepedett le, amely akkoriban Európa talán legvibrálóbb kulturális központja volt: nyüzsgő, lehetőségektől hemzsegő metropolisz, ahol különböző nemzetiségű művészek gyűltek össze és alkottak együtt. Erről a korszakról Moholy-Nagy így vallott az 1922-ben megjelent Akasztott Ember hasábjain: „Új munkához kellett fogni egy új élet új rendjéért, újra birtokba kellett venni a kifejezések legegyszerűbb elemeit: a színt, a formát, az anyagot, a teret.”

1920 tavaszán ismerkedett meg Lucia Schultz, cseh származású fotóművésznővel, akivel 1921-ben házasságot kötöttek. Luciának meghatározó szerepe volt abban, hogy férje fotográfiához való tehetsége 1922-ben első, úgynevezett fotogramjainak elkészítésével kiteljesedjen.

Fotogramnak a fényképezőgép és negatív közbeiktatása nélkül, pusztán a fény, a fényérzékeny anyagok és a bennük végbemenő változásokat előhívó vegyszerek működésével létrehozott – többnyire tárgyak árnyékát rögzítő – képet nevezzük.

1923-ban, huszonhét éves korában Walter Gropius hívására a Bauhaus legfiatalabb professzora lett, olyan kollégákkal, mint Vaszilij Kandinszkij vagy Paul Klee. A fémműhely művészeti vezetését és a bevezető kurzus oktatását bízták rá, de emellett grafikai mappák megalkotásával, az új, korszerű Bauhaus-tipográfia megtervezésével, a Bauhaus-könyvek sorozatának megszerkesztésével is foglalkozott.

Gropius mellett a weimari, majd dessaui Bauhaus igazi vezéregyéniségévé vált. Az intézmény kiadásában megjelent Bauhaus-sorozatban két önálló könyvet publikált: Festészet, fényképészet, film (1925) és Az anyagtól az építészetig (1929) című munkákat. A posztumusz kiadott, Moholy által válogatott képanyaggal gazdagított Látás mozgásban (1945) című művét egészen a 70-es évekig tankönyvként használták a képzőművészeti főiskolákon, illetve a különböző dizájnoktatási intézményekben.

 

Ebben az időszakban születtek a legizgalmasabb konstruktivista festményei, fényképei, fotogramjai, ekkor jelent meg a MÁ-ban a Filmváz. A nagyváros dinamikája című filmszcenáriója. 1928-ban elhagyta a Bauhaust, ismét Berlinben telepedett le feleségével, akivel még ebben az évben el is váltak. 1930-ban először Párizsban, a Werkbund-kiállításon mutatta be Fény-tér-modulátor című korai kinetikus szerkezetét, amelynek felhasználásával született a Fekete-fehér-szürke filmjáték című absztrakt filmje.


2018-ban találta meg a Brit Filmintézet két kurátora, Bryony Dixon és William Fowler Moholy-Nagy László több mint nyolcvan éve eltűntnek hitt filmjét, az 1933-as Hangzó ABC-t, amely kísérleti filmes munkásságának egyik legfontosabb alkotása. A ritka kincs a főként absztrakt zenei animációival híressé vált német-amerikai Oskar Fischinger egyik 1931-es filmjét tartalmazó tekercsben rejtőzött. Kiderült, hogy a két filmet egy 1936-os filmes program kedvéért ragasztották össze; a programot az akkoriban nagy tekintélynek örvendő London Film Society szervezte.

1931-ben ismerkedett meg Berlinben Sybille Pietzsch-csel, egy jómódú családból származó német színésznővel.

1933-ban házasságot kötöttek, és még ugyanabban az évben megszületett első gyermekük, Hattula, 1936-ban pedig második lányuk, Claudia. A művész az egyik külföldi útja alkalmával bukkant rá a finn Hattula községre, amelyről elsőszülött lánya a nevét kapta. Hattula egy interjúban így mesélt a családjáról: „Édesanyám német volt, ezért ők ketten egymás között németül beszéltek, otthon nem is hangzott el magyar szó. Apám csak a régi magyar barátaival használta a magyar nyelvet. Legtöbbet angolul beszélt, szerette volna tökéletesíteni az angolját.”

A nácizmus térnyerésével Németországban 1933-ban bezárták a Bauhaust, majd  mint „elfajzott művészetet” betiltották. Moholy-Nagy ekkor – rövid amszterdami és londoni kitérő után – Walter Paepcke amerikai üzletember, vállalkozó meghívására 1937-ben Amerikába költözött családjával, ahol a frissen megnyílt chicagói Új Bauhaus iskola vezetői állását foglalta el. Az intézmény mecénásai eredetileg Gropiust kérték fel az igazgatói posztra, aki a megkeresés előtt nem sokkal fogadott el egy tanári állást a Harvard Egyetemen, így kollégáját és régi jó barátját, Moholy-Nagyot ajánlotta maga helyett. Látás mozgásban című posztumusz megjelent könyvében így írt az oktatás céljáról, valamint a tömeges iskoláztatásról: „…paradox módon a tömeges iskoláztatás negatív csodát művelt. Az oktatás felgyorsítása az azonnali hasznosítás érdekében nem törődött a biológiai tájékozódással, mely nélkül szükségképpen veszendőbe ment az alkotótevékenység késztetése, és vele együtt az érettséget és helyes ítélőképességet előmozdító legfontosabb tényező. Ez a nevelési rendszer gyors kiképzést nyújtott a tömegeknek, de ennek fejében lemondott a tulajdonképpeni célról, mert »a nevelés célja nem a tudás, hanem a tudás megszerzésének képessége«. Éppen ezt a szempontot hagyják figyelmen kívül. A tömegeket verbális nevelésben részesítették, nem az alkotásra, hanem a befogadásra helyezve a hangsúlyt. A cél nem az volt, hogy az emberek kifejezzék magukat, hogy önállóan gondolkozzanak és öntevékenyek legyenek, hanem hogy a kapott utasítások szerint alkalmazva a tanultakat, gépeket tudjanak működtetni.”

Az újonnan megnyitott iskola New Bauhaus: American School of Design néven kezdte meg működését, de sajnos egy év után anyagi gondok miatt bezárt. Moholy-Nagy 1939 februárjában a Bauhaus mintájára megalapította a School of Designt, amelyben a tiszavirág-életű chicagói Új Bauhaus oktatási és ideológiai elvei éledtek újjá. Az intézményt 1944-ben Institute of Designra keresztelték, és főiskolai státust kapott. 1949 óta része az Illinois Institute of Technologynak, valamint az első egyetem volt, amely lehetőséget kínált doktori cím megszerzésére dizájnelméletből. Moholy, 1946-ban bekövetkezett korai haláláig, a tanítás mellett folyamatosan alkotott, hatása még máig tetten érhető a dizájnról, oktatásról, fényről, művészetről való gondolkodásban.


/Moholy-Nagy László: Menschmechanik (Varieté) Fotó: wikimedia commons/

Műveit a világ legnevesebb múzeumai állítják ki mind a mai napig, így életművének már kiállítást szentelt a New York-i Guggenheim, a Los Angeles County Museum of Art és az Art Institute of Chicago is. A művész halálának ötvenedik évfordulója kapcsán egy nagyszabású, átfogó, retrospektív utazókiállítást rendeztek 2016-ban, Moholy-Nagy: Future Present címmel. A csaknem háromszáz művet felsorakoztató bemutatón szereplő EM 1 Telephonbild című alkotása röviddel a kiállítást követően hatmillió dollárért kelt el New Yorkban, a Sotheby's impresszionista és modern árverésén.


 


Hagyatékát családja mellett ma már a száznegyven éve alapított Moholy-Nagy Művészeti Egyetem is gondozza, amely 2006 óta viseli a művész nevét. Művei és életútja a magyar nemzeti örökség része, feladatunk mozgásban tartani a nagy szellemi és technikai újító örökségét.


/Moholy-Nagy László: LIS 1922 Fotó: wikimedia commons/


Moholy-Nagy az 1940-es években a Parker művészeti tanácsadójaként fejlesztett ki egy szabadalommal védett formatervezett asztali szettet, amely tartalmazott egy mágneses gömböt és egy aljzatot, utóbbi lehetővé tette, hogy a toll minden irányba elforduljon. Közel háromszáz alkotása közül ez azért a legkülönlegesebb, mivel ez volt az egyetlen funkcionális, hétköznapi tárgy az egész kiállításon. Noha maga az íróasztal nem került gyártásba, de a Parker több mint huszonöt éven át, több száz íróasztalába beépítette Moholy-Nagy mágneses alkatrészét. Az íróasztal eredeti leírása egészen 2013-ig nem volt ismert. Moholy-Nagy lánya, Hattula úgy kommentálta a felfedezést, hogy véleménye szerint érdemes további kutatásokat végezni apja művészi karrierjének kevésbé ismert tevékenységeivel kapcsolatban, mert még bőven tartogathat további meglepetéseket.

/Indulókép: Moholy-Nagy László: A 19,1927 Fotó: wikimedia commons/