CHOPIN.jpg

Alan Walker: Fryderyk Chopin. Fordította Fejérvári Boldizsár, Budapest, Rózsavölgyi és Társa, 2020, 782 oldal

Alan Walker, a kiváló angol zenetörténész korábban a BBC zenei szerkesztője, 1971-től a kanadai McMaster University tanszékvezető professzora volt. Nevét elsősorban monumentális, háromkötetes Liszt-életrajza tette ismertté hazánkban. A monográfia – amely a Zeneműkiadó gondozásában jelent meg 1986-ban (A virtuóz évek 1811–1847), 1994-ben (A weimari évek 1848–1861) és 2003-ban (Az utolsó évek 1861–1886) – addig példátlan alapossággal mutatta be a XIX. század egyik legjelentősebb zeneszerzőjét. A magnum opust követően – amelynek megírására huszonöt évet szánt a rendkívüli műgonddal dolgozó Walker – a tudós újabb, magyarul szintén megjelent könyvekkel gazdagította a Liszt-irodalmat. 2007-ben a Park Könyvkiadó jelentette meg a Liszt Ferenc utolsó napjai. Növendéke, Lina Schmalhausen kiadatlan naplója alapján című érdekfeszítő forráskiadványt, amelyet kitűnő bevezető tanulmánnyal látott el. 2015-ben újabb kutatásait foglalta össze a L’Harmattan által publikált Liszt-reflexiók című tanulmánykötet, amely a monográfiában részletesen nem tárgyalt témákat bontott ki. E munkákat a Rózsavölgyi és Társa kiadásában 2018-ban napvilágot látott, a Liszt-tanítvány zongoraművész és karmester, Hans von Bülow életét és pályáját feldolgozó monográfia zárta. A Liszt-kutatásában elért eredményeiért és a magyar zenekultúrának tett szolgálataiért Alan Walker a Pro Cultura Hungarica emlékplakettet és a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át.

A Liszt-irodalomban máig alapműnek számító nagymonográfia, illetőleg alapvető fontosságú tanulmányok 1930-ban született szerzője le is zárhatta volna szakmai pályáját. Szerencsére nem így tett: 2018-ban új könyvvel jelentkezett, amelynek hőse a XIX. század másik nagy zongorista-zeneszerző géniusza, Fryderyk Chopin. A kötetet Fejérvári Boldizsár kiváló fordításában, a Rózsavölgyi és Társa jóvoltából az idén vehettük kézbe, a lengyel nyelvű részletek magyarra ültetését Petneki Noémi végezte, a szerkesztő Ignácz Ádám volt.

„A zongora poétájáról” szóló magyar nyelvű irodalom viszonylag nagy. 1960-ban Jemnitz Sándor jelenttette meg Chopin-kötetét. A Napról napra. Nagy muzsikusok életének krónikája… című sorozatban Nádor Tamás foglalta össze a mester életútját 1982-ben. A lengyel szerzők életrajzi írásai közül olvashatók Jaroszlaw Iwaszkiewicz, Jerzy Broszkiewicz és Kazimierz Wierzyński munkái (hazai megjelenésük dátuma: 1958, 1966 és 1985). Említést érdemel még André Gide poétikus esszéje, a Gondolatok Chopinről (magyarul 1967), valamint Tad Szulc Chopin Párizsban című könyve (magyarul 1999). A zeneszerző születésének bicentenáriumát 2010-ben három kiadvány is köszöntötte: Liszt Ferenc Chopin-életrajza, az angol Grove-lexikon Nicholas Temperley és Kornel Michałowski által írott, önálló könyvvel felérő Chopin-szócikke (a Schumann- és Liszt-szócikkekkel egy kötetben), végül Barbara Smoleńska-Zielińska CD-melléklettel bővített Chopin-monográfiája.

Alan Walker közel nyolcszáz oldalas könyve terjedelme és színvonala alapján a lista élére kívánkozik. Az első benyomást a szerzőre olyannyira jellemző olvasmányos stílus teszi. A főszereplő alakja körül romantikus nagyregényt idézően bukkannak fel a gondosan megrajzolt mellékszereplők: barátok, kollégák, tanítványok és rajongók – a panteonhoz előbb a gyermek- és ifjúkor helyszíne, Varsó, majd az 1830–40-es évek Párizsa szolgáltatja a festői hátteret. Magától értetődően árnyalt képet kapunk George Sandról, az excentrikus írónőről, Chopin élettársáról és annak családjáról. Liszt ezúttal a színes kavalkád egyik fontos epizódszereplőjeként jelenik meg – a szerző ugyanakkor (akárcsak a Liszt-monográfiában) itt is hangsúlyozza, hogy a két mestert összefűző meghitt barátság csupán romantikus kitaláció. Walker a függelékben önálló tanulmánynak beillő dolgozatot szentel annak a kérdőívnek, amelyet Liszt a készülő Chopin-könyvhöz adatokat gyűjtve küldött el elhunyt kollégája nővérének, Ludwikának, aki helyett végül a hű tanítvány, Jane Stirling válaszolt.

A tudós úgy meséli el történeteit, hogy közben jottányit sem enged a filológiai pontosságból. Az adatok kiapadhatatlan zuhataga minden bizonnyal a romantika zenéjében otthonosan mozgó olvasó számára is számos új információval szolgál. Ebbe a korabeli arisztokrácia hálószoba-titkainak diszkrét tálalása éppúgy belefér, mint egy remek portré Chopin zseniális erdélyi tanítványáról, a tragikusan fiatalon elhunyt Filtsch Károlyról. Néhol szinte már „sok is a jóból”: a részletek ráérős tempójú kibontása közben a szerző olyan mellékösvényekre is elkalandozik, mint például a Chopint és George Sandot, valamint az írónő gyermekeit és konyhalányát 1838. november 7-én este Barcelonából Palma de Mallorcára szállító El Mallorquin keréklapátos gőzhajó aprólékos leírása és ábrázolása, vagy a Mallorcán használt Pleyel-pianínó utóéletének terjedelmes lábjegyzetet kitevő feldolgozása. Walker érezhetően nem szeretne elhagyni egyetlen apró adatot sem, amelyet szívós detektívmunkával kikutatott: az 1848 áprilisától novemberéig tartó, az életpálya egészének szempontjából marginális angliai koncertturné leírásában különösen érződik a bőséges forrásanyag közlésének vágya és öröme (Alkonyidő Albionban, 1848). Nem e részletek felesleges voltára utalok, hiszen a Liszt-monográfia is hasonló mértékben szolgált a főszereplőt közelségbe hozó ismeretek garmadájával.

Az óriási anyagismeret birtokában a történész arra is vállalkozik, hogy egy terjedelmes epilógusban a Chopin-recepcióról is szót ejtsen, évtizedes tévedéseket igazítva ki.

/Chopin szülőháza Zelazowa Wola, Lengyelország Fotó: Fortepan/Adományozó: Lencse Zoltán/

 

A magyar nyelvű Chopin-irodalom nagy adóssága a szorosabb értelemben vett zenei analízis. Alan Walker ebben is jó példával jár elől: könyvében több mint százhúsz kompozícióra utal hosszabban-rövidebben. Részletesebb elemzésre jóval kevesebb esetben kerül sor, ám mindig fontos megfigyeléseket támasztanak alá a kottapéldák. Nagy értéke a monográfiának a Chopin és a zongora. A billentyűk Raffaellója című alfejezet, amely – hangfelvételek hiányában – a rendelkezésre álló leírások segítségével mutatja be a zeneszerző és választott hangszere közötti bensőséges viszonyt. (Érdekes összevetni a Liszt-monográfia első kötetében olvasható a Liszt és a zongora című alfejezettel.) Ennek kapcsán külön tárgyalja az olasz opera bel canto-stílusának Chopinre tett hatását, a zeneszerző harmóniakezelésének izgalmas újításait, valamint a Walker által a „témák apoteózisának” elnevezett kompozíciós eljárást és a Schönbergtől kölcsönzött „fejlesztő variáció” megjelenését műveiben. Ugyanakkor a szakszerű megállapítások sora ellenére az igazán mély és átfogó Chopin-analízis továbbra is várat magára a hazai szakirodalomban.

Alan Walker a biográfus szerepében érzi jobban magát, és ezen a téren csak tiszteleghetünk a könyv angol eredetijének megjelenésekor nyolcvannyolc esztendős tudós szellemi frissessége és ragyogó szakmai teljesítménye előtt. A Chopin-életrajz elsőrangú reklám a komolyzene tudományának: világosan tagolt szerkezetű, fordulatos „cselekményével” tényekre épülő és izgalmas olvasmány. Mintha Molnár Ferenc bon mot-ját akarná igazolni: „Régi dolog, hogy sok jó drámaíró van a világon, de a legjobb drámaíró mégiscsak maga az élet.”