kép3.jpg

2020. február 14-én nyílt meg Kecskeméti Sándor egyéni kiállítása a K.A.S Galériában a Nemzeti Kultuális Alap támogatásával. A galériában a monumentális grafikák mellett néhány kisebb plasztika is látható

Kecskeméti Sándor (KES) a rajzainál sajátosan expresszív aurát, a plasztikáinál tökéletes formát teremt. Gránit szobrainak minden eleme önmagában is egy egészet alkot, felületük pedig különös patinát hordoz, hiszen a rozsdásodó fém hatását keltik. Ezt a technikát munka közben, véletlenül fedezte fel, és alkalmazásával a gránit szürke felületének, valamint a barnás, fém színű felületnek találkoztatásával egyedivé tudja tenni alkotásait.

A megnyitón Máthé Andrea elemezte KES munkáit: „Nagyon egyszerű, tiszta, minimalista eszközöket alkalmaz, ahogy maga a téma és a rajz műfaja is megkívánja. A kőformáknak így lesz érezhető súlya a rajzokon. Nehézkedésük, gigantikusságuk ereje képes megjelenni a fekete felületeken a fehér krétával és temperával, vagy éppen színnel. A kiállított plasztikák – szándékosan nem kisplasztikáknak nevezem őket – szintén ezeknek a kő-monumentumoknak, variánsokkal alakított parafrázisai, amelyek méretükben a tanaka-szobrokat követik. Ily módon univerzális és európai plasztikai tradíciókat összekötve jönnek létre sajátos alkotások, amelyek átívelnek az időn és jelenlétükkel nem várt gondolatokat és érzéseket ébresztenek.”

Orján Dóra: Alkotóként hogyan határozná meg a monumentalitást?

Kecskeméti Sándor: „Egy háromcentis apró kis szobrocska is lehet monumentális. Egy rajz is lehet az, mert azt próbálja sugallni, ami az ember gondolataiban van. Tulajdonképpen a rajz a világon az egyik legnagyobb szabadság, hogy az ember azt is meg tudja rajzolni, amit nem tud esetleg semmilyen más anyagban megvalósítani.”

O. D.: Mi volt a kiállítás tematikája, elgondolása?

KES: Rengeteget rajzolok most is, egyre többet, hiszen az ember nem olyan fizikailag, mint húszéves korában, hogy megfordítja a világot vagy a nehéz köveket. A rajz azért csodálatos dolog, mert az egyik legnagyobb szabadságot adja a vizuális művészeten belül. Mindazt meg lehet rajzolni, amit elvileg nem tud az ember anyaggal megcsinálni. Az én rajzaim nem ábrázolnak, nem elmesélnek történeteket, hanem azok, amik. A rajzaimon a formákról szól minden. A kiállítás grafikáin látható tömbökkel ezelőtt tizenöt–húsz éve foglalkoztam. Az úgynevezett nagyméretű rajzokon az érdekelt, hogy miként jelenik meg valami, ha a térben van, és ha ugyanaz a síkban.

O. D.: Hogyan születnek a formák?

KES: Fejből meg szívből. Ez egy folyamat. Szeretem a következetességet. Szeretem, ha egyik dolog következik a másikból. Egy úgy és addig lehet művelni mindaddig, amíg az ember gondolatilag hozzá tud tenni. Ha már nem tudok többet mondani, akkor mély lélegzetet kell venni, abba kell hagyni, és egy másik irányba elindulni. Az ember a munkáival arra törekszik, hogy egyedi legyen, és messziről is ráismerjenek. Ha ezt az ember eléri, akkor örülhet.

O. D.: Van az alkotáson kívül valamilyen más szenvedélye?

KES: Nincs. Nekem ez a dolgom; ezt kell csinálnom; ez éltet. Sok mindent csináltam. Talán az egész világot bejártam, mert meghívtak: Japántól kezdve Amerikáig, mindenhova. Izland és Anglia nagyon szép része volt az életemnek.

O. D.: Elméleti vagy gyakorlati oktatás volt?

KES: A művészetet nem lehet tanítani. Példát lehet mutatni. Példa lehet az ember a magatartásában és a munkáiban. Alázat nélkül nincs művészet. Jó, ha az alázat valamiféle ellenkezésben jelenik meg. Nekem ugyanolyan kedves az is, aki a kezdettől fogva ellenkezett velem, próbálta a saját igazát bebizonyítani, és volt., amikor sikerült is. Ez nyitott játék.

***
Kecskeméti Sándor 1972-ben végzett az Iparművészeti Főiskola kerámia szakán, azóta számos kiállítása volt a világ minden táján. Köztéri alkotásai több, mint negyven helyszínen állították fel, többek között Prágában, Szöulban és Németországban. Kecskeméti Sándor kiállítása az Initio Fine Arts és a K.A.S. Galéria szervezésében március 10-ig látható a K.A.S. Galériában.