dobrentei kornel.jpg

Döbrentei Kornél: Hosszú versek virradása. Budapest, Püski Kiadó, 2019, 170 oldal

Maga a nyelv késztet az interpretációs stratégiák megváltoztatására. Új helyzet van. A világtörténelem eseményei immár igazolni látszanak konkrét bibliai próféciákat. Diktatúrák szorulnak vissza, a népek karaktere egyre inkább kidomborodik, a jellemvonások nyilvánvalóvá válnak, mint a kidagadt erek. Egyre többen ismerik fel, a transzcendencia valóságos. Beleavatkozik a Logosz az amerikai politikába is, meg fogjuk tapasztalni.
Pomogáts Béla írta Csoóri Sándor kapcsán: „Irodalmunk ma már csak némi megszorítással nevezhető a »nemzet lelkiismeretének«. Nem csupán az írótársadalom vétkes ebben, az országos politika is, amely meglehetősen ravasz eszközökkel igyekszik a közélet sűrűjétől távol tartani az irodalmi életet.” (Titkos megbízatás, Népszava, 2016. 09. 12.)
Az ország olyan, amilyen a nyelve. Amilyen állapotban van a beszéd, olyan a test, a föld fizikai világa, kondíciója, ereje. A sokat hangoztatott, elhasznált trópusok megújítása, a kulturális tradíciók megtisztítása pedig az írók munkaköri kötelessége. Kazinczy óta köztudott, hogy a szöveg örömére (Barthes) el kell vezetni a befogadókat, hogy érteni tudják a textust, az olvasást. S ezt a navigálást-inspirálást a művek és maga a nyelv végzi. De a szerzői én az indikátor. 
Ezt a tevékenységet híven folytatja Döbrentei Kornél. Legújabb könyvei erről tanúskodnak. (A legfrissebb a Hosszú versek virradása.)

„A könyv néhány vers kivételével Döbrentei Kornél kötetben még meg nem jelent verseit tartalmazza Petrás Mária rajzaival. – Ki vagy Te, Döbrentei Kornél? – Vállalva Ady sorait: »Vagyok, mint minden ember: fenség, / Észak-fok, titok, idegenség, / Lidérces messze fény, / Lidérces messze fény.« S mint ilyen, valahol a tűzvész-magvú napkorong és az örökmécs között. – Ki bátorított versre, és ki beszélt le róla? – Attól a kilencéves kori venisanctei pillanattól tudtam mindentől és mindenkitől függetlenül, elrendeltetett: írnom kell.     
Azok a szellemi nagyságok, például Illyés, Weöres, Nagy László, Pilinszky, Kormos István, akik látva láttak és akarták, hogy így legyen, erősítettek. – Hol tudnál élni, ha nem élhetnél itt? – Bárhol, ahol szabadon fáradozhatnék annak útján, módján, hogyan élhetnék mégis itt. – Miben hiszel? – Abban, amit a nagyapám által megtanított Hitvallás című vers utolsó strófája számomra elévülhetetlen érvénnyel így fogalmaz meg: »Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában: / Hiszek egy isteni örök igazságban, / Hiszek Magyarország feltámadásában!« És abban is, egyszer tán eljő az idő, amikor e föltámadáson munkálkodók »pályabére« nem mindig a keresztre feszítés lesz.”

Bátorság van ebben az írói attitűdben. Spiritusz. Felelősségvállalás. Amiről a recenzió elején elhangzott a megvallás. Patinás, életmentő érzések, ódon, de új tartalommal megtöltött szavak kapják vissza értelmüket ebben a költészetben. A jelentés bővül. A keresztény tradíció gazdagodik. Miért ne lehetne vállalni Jézus Krisztus evangéliumát szabadon, széles körben. Nincs megtiltva még a hit. Nem sért senkit, ha végre nyíltan vállaljuk azt, hogy Akiben bízunk, és Akire ráhelyeztük az életünket, a Messiás, Ő a Logosz. A testté lett Ige. Tőle tanultunk beszélni meg a Mennyei Atyánktól. Ez a magyar, ez egy Atya-nyelv. 
Abba adta ajándékba, hogy a Fiában meg lehessen találni az új létezést. S szívvel hiszünk az Igazságban, szájjal valljuk meg. Hogy Jézus Krisztus az Úr a Mennyei Atya dicsőségére. A feltámadás újra szóba kerül. Az, hogy egy országot nem a gazdaság tartja meg, nem is az illúziók és az ideák, hanem maga Isten. 
Platónt is Jézus fogja feltámasztani az idők végén. Nietzsche, aki meghalt, azzal szemben, Akiről ő állította ezt, őt is a krisztusi kegyelem fogja elszámoltatni az eszkatológia és az apokalipszis napjaiban. (Az Isten igájában című versről jutott eszembe.)
Jó, hogy erről minőségi emberek beszélnek, jó, hogy hiteles karakterek veszik újra elő az evangéliumot. Ébredezik a morál, újratöltve. Ahogy az ateisták definiálják a szellemi élet jobbra fordulását. Igen, ez a Biblia lírája. Értékrend, amely újfent lábra kapott, mert erősebb minden más vallásnál, szemléletmódnál. Ez nekem is az ars poeticám. (Jézus engem az Ő Szavával érintett meg. Az Evangéliummal.)
Szép tisztelgés ez a kötet Püski Sándor és felesége, Ilus néni emlékének. Nekik ajánlja a szerző a teljes tomust. S a 90 éves Püski születésnapjára írt szöveg a könyv elején: remek.