Fotó Marja Judit.jpg

Júniusban az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál versenyprogramjában debütál Ulrich Gábor új rövidfilmje, a Dűne. Az alkotást beválogatták a Hirosimai Animációs Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába. A képzőművész azt mondja: szeretne szellemesebb, könnyen befogadható műveket készíteni, de valamiért mindig sötét, komor és tragikus lesz a végkicsengésük. A szubkultúra köré épült falakról, morális aggályokról és a befogadói munkáról is beszélgettünk.

- A képzőművészet felől érkezett. Nemrég azt nyilatkozta, hogy leginkább a szobrászat foglalkoztatja. Mi az oka, hogy mégis rendszeresen visszatér a film műfajához?
- Bennem van a folyamatos útkeresés és egyfajta szakmai identitászavar, és ez előnyökkel is jár. Például diffúz módon viszonyulok a művészethez: szélesebb tartományt ölelek fel. Egységes művészetként tekintek az alkotásaimra, bár ezek különböző médiumokban jelennek meg és technikailag szétválaszthatók, koncepcionálisan egy jól körülhatárolható területen mozognak. Nagyon sok kísérletet tettem, hogy kimozdítsam magam e zárt mezsgyéből. Szerettem volna szellemesebb, könnyen befogadható műveket készíteni, de valamiért mindig sötét, komor és tragikus lesz a végkicsengésük, még ha – meglátásom szerint – az iróniát sem nélkülözik. Külső hatásoktól is függ, éppen melyik médium kerül előtérbe, miként az is meghatározó, hogy az engem foglalkoztató kérdést milyen formában tudom legjobban kifejezni. Másrészt van bennem kíváncsiság, igyekszem újabb technikákat, anyagokat megismerni.

- Miért törekedett könnyebben befogadható művek megalkotására?
- Mindenki vágyik a népszerűségre, csak nem mindenki vallja be. Sokkal hálásabb dolog könnyedebb alkotásokat készíteni, de kezdem belátni, hogy az enyém rögösebb út. Tragédiákról, komorabb témákról kevésbé szeretnek az emberek grafikákat, műalkotásokat, filmeket nézni.


/Ulrich Gábor/

- Mindig komor a témaválasztás? Például első filmjét, az Idegen testet a lánya születése ihlette. A feldolgozásmód miatt megrendítő a végeredmény.
-  Nem hiszek a vegytiszta érzelmekben, minden érzés magában hordozza annak ellentétét is, a hangsúly az arányokon van. Engem mindig a munka gyönyörködtetett, a végeredménnyel a legritkább esetben vagyok elégedett, legfeljebb a befejezést követően egy óráig. Aztán az alkotásaim folyamatosan távolodnak tőlem, egyre több hibájukat fedezem fel, egyre kevésbé szeretem őket, de legritkább esetben változtatok utólag. Ez alól csak a fémszobrok kivételek, ezek esetében a későbbi módosítások nem vetnek fel morális aggályokat.

- Filmjei jelentős része kísérleti kategóriában nyert komoly elismeréseket. Ez egyfelől előny, hiszen harminc éve van a szakmában, és a kísérleti jelző azt mutatja, hogy megőrizte frissességét, újító kedvét.
- Ez kétélű dolog: részben felszabadít, és nagy alkotói szabadságot ad; másrészt mindig megmarad valami távolság a befogadó és a művek közt, ami megnehezíti az azonosulást, az érzelmi kötődést. Egy szubkultúrába zártam magam, noha ebben semmi tudatosság nem volt. A művészet – főleg a XXI. századi művészet – egyik legfontosabb funkciójának tartom a szabadság érzésének közvetítését. Arra törekszem, hogy a szabadságélményemből megpróbáljak átadni valamit a moziban ülőknek vagy az alkotást szemlélőknek. Az esztétikum – ebből a szempontból – másodlagos kérdés. Az öncélú határsértésektől ódzkodom, hiszen üresek és hiteltelenek, míg az elmélyült koncepció vagy gondolat elengedhetetlen. A kérdéseket szeretem, a válaszokat a befogadónak kell megadnia, és ez érzékenységet, intellektuális munkát igényel. De a többség jobban szereti a megrágott, instant válaszokat.

- A személyesség mennyire érhető tetten az alkotásaiban?
-  A személyes gondolataimon keresztül mindig valami általánosabb megfogalmazására törekszem. Idővel rájöttem, hogy a közhelyek teljes elutasításával ellehetetlenül a kommunikáció köztem és a befogadó közt, mert elveszítek minden kapaszkodót. Meg kell találni a helyes arányt az ismerős, frázisszerű elemek és az experimentális epizódok között, hogy sem az alkotó, sem a közönség ne maradjon magára. Ugyanakkor a hatékony kommunikáció mindenek fölé rendelése túl súlyos kompromisszumokat kíván. Az élet alapvető kérdéseit felvető alkotások civilizációnk kezdete óta hasonló érzéseket boncolgatnak – ezeket nem sorolom, mert annyira banálisak –, én ezekhez kanyarodom vissza, csak az aspektust igyekszem mindig megváltoztatni.

- A legutóbbi, Dűne című filmje más, mint a korábbiak.
- Nagyon más. A Dűne egyfajta újjászületés. Jól keretbe foglalja az előző húsz évet, az első, már említett Idegen testtől, amely a születésről szól, a legutóbbi, az eltávolodást, a leszakadást feldolgozó Balansz című filmig. Míg az Idegen test nagyon személyes, noha általánosságban beszél a gyermek születéséről, a Balansz már mindenféle eltávolodásról szól, nem csak a gyermekem fájdalmas leszakadásáról. A húsz év alatt a személyesség egyre inkább háttérbe szorult, az animációimban már igyekszem általánosabban fogalmazni. A Dűnét egy álom ihlette. Egyik reggel úgy ébredtem, hogy megvolt a hangulat, a benyomás, amit meg akartam mutatni, és ehhez olyan számítógépes technikát találtam, amivel viszonylag gyorsan tudtam haladni. Ez azért volt fontos, mert megmaradhatott az a zsigeri, impulzív erő, amit a munka kezdetén éreztem. Az animációs film elkészítése rendkívül hosszú és munkaigényes folyamat, amelynek rengeteg monoton fázisa van. Nem tehetjük meg, amit például a gesztusfestők, hogy a mű megőrzi az erős indulati, érzelmi töltést. A Dűne esetében az a kísérleti technika, amellyel a fűszálak mozgását meg tudtam formázni, lehetővé tette a gyors munkát, így megmaradt a szuggesztív, tragikus erő, amit az álmomban is éreztem.

- Hitelesebb így az alkotás?
- Igen, hiszen hiányzik belőle minden manír, póz vagy marketing szempont. Őszinte, belülről jövő indíttatásból fakad. Mióta intenzívebben tanítok, magam is tudatosabb lettem e tekintetben. Néha a hallgatóim – önkéntelenül is – próbálnak stílusokat, vizuális nyelvezeteket utánozni, de azonnal lebuknak, mert ettől a „minthaságtól” hamissá válik az alkotásuk. Ez a műfaji filmeknél kevésbé okoz gondot, annál inkább a szerzői, kísérleti alkotásoknál. A Dűne esetében a rendkívüli módon leegyszerűsített formanyelv, amely végig – különböző irányú és ritmusú – bólogató fűszálakat mutat, tág teret hagy a befogadó számára.

- A Dűne esetében nagyon fontos a hang.
- Valóban. Általában A filmeknél általában a vizualitás a meghatározó, a mesélés oroszlánrészét a kép vállalja. A Dűnénél ez pont fordítva van: a hang a meghatározó. Nagyon sokféle alkotást készíthetnénk ebből az absztrakt képi világból csupán a hang megváltoztatásával. Az álmom miatt egyszerű dramaturgiájú rémtörténetet rendeltem hozzá, az értelmezést szinte egészében a hang határozza meg.


/A Dűne hivatalos plakátja Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon/

- Az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál versenyprogramjában online debütál a Dűne. Jelent ez nehézséget?
- Az én munkám kicsit veszélybe került az online vetítés miatt. Mivel rendkívül fontos a hang, némi aggodalomra ad okot, hogy ez – például egy laptopon – mennyire érvényesül.

- Általános probléma az animációs alkotások, különösen a rövidfilmek esetében, hogy mozivászonra legfeljebb fesztiválok alkalmával kerülnek, egyébként a televíziók játsszák vagy online elérhetők.
- Az animációs film kapcsán a közönség egy része a Lolka és Bolkára, a másik – korosztálytól függően – a Simpson családra gondol. Nem tudják, hogy létezik egy szerzői filmes műfaj. Irodalmi párhuzammal szemléltetve: sokan olvasnak novellákat, regényeket, ám jóval kevesebb híve van a költészetnek. A költőiséget nálunk a szerzői filmek képviselik, korántsem gyerekeknek valók, komoly érzékenységet, elmélyültséget, nyitottságot kívánnak, a formanyelvük közel áll a képzőművészethez. E tekintetben komoly pótolnivalónk van. Szerintem az állami televíziónak kellene vállalnia azt a missziót, hogy akár csak heti húsz-harminc percben – ez is lényegesen több lenne a mostaninál – ilyen alkotásokat vetítsen. Ez segítene lebontani azokat a falakat, amelyek e szubkultúra köré épültek.

/Indulókép: A Dis No1. című szobor. Marja Judit felvétele/