Az örökös újragondolásnak a centrumában az európai kultúrában a Biblia áll. Ennek a centrumnak a kánongépezetét nem illik megkérdőjelezni, és valójában szinte lehetetlen is, mert az eretnekek is ennek a mechanizmusnak a működtető elemei. Az eretnekeket megbélyegezte, kiközösítette, olykor kivégezte az adott hatalmi struktúra, majd az eretnekek lázadtak fel véres forradalmakban és irtották a másik oldalt. Észre nem véve, hogy ugyanabban a taposómalomban menetelnek. Ám voltak néhányan, akik szelíden megkérdőjelezték az elmúlt kétezer év uralkodó véleménykörét. Tették ezt azzal a nyugalommal, hogy semmiféle retorzió nem érheti őket, mert a hatalomnak ez értelmezhetetlen, s így érdektelen dimenzió. Érdektelen, mert széles körű szellemi mozgalom – értés hiányában – nem vállalta ezeket az izgalmas szellemi dimenziókat. A teremtés összetett, mély mitológiájának nem zsidó-keresztény értelmezése nem tudott áthatolni a mély tudati, tudatalatti – ha van olyan – struktúrákon. A gondolkodás, a vita hiánya viszont annyira kiürítette a biblikus ősmitológiát, hogy könnyed játékává vált akár olyan leegyszerűsített realisztikus és materialisztikus világképnek is, amely az evolucionizmusban megjelent. A tudás fája motívumot mintha maga a modern tudomány csempészte volna oda a teremtéstörténetbe, könnyű szellemi ellenfélként későbbi materialista saját magának.

Szénásszekér-triptichon
 
Hieronymus Bosch kora talán azért is volt képes művészeti csodákra, mert gyermeki rácsodálkozással tudott még nagy és drámai feszültségekről gondolkodni. Voltak tehát akkor, akik tudtak merészen látni, és ők lettek minden idők legizgalmasabb művészei. Bosch Eckhart mester és Montaigne ideje között élt, és egy kicsit a történelmen kívül is. Elég ehhez, ha itt csak két mondatot idézünk emlékezetünkbe. Eckhart – a szentekkel egyezőleg – azt mondja: Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet, vagyis a Fiúban, aki példaképe és eszméje mindennek. Bosch a Paradicsom képén – a művészettörténetben egyedülállóan – ezt mutatja be. Ezzel szöges ellentétben Montaigne azt írja:

A világ mocsarába és ürülékébe vettettünk, az univerzum legélettelenebb és legrothadtabb részéhez vagyunk kapcsolva. Ez a gondolat a kiűzetés a Paradicsomból mitémájának legradikálisabb megfogalmazása, és nagyon ismerős a gnosztikus irodalomból.

Az érdekes az, hogy Bosch ezt is megfestette a Szénásszekér című triptichonjának Paradicsom-képén. A művészettörténetben szinte mindig ezt ábrázolják, ez a zsidó-keresztény kánon. Pedig állítólag a judaizmus és a kereszténység is antignosztikus. Miért vésődött akkor be ez a kép? Alig lehet találni festőt, aki ettől eltér. Nicolas Poussin fest ugyan egy kánontól eltérő enigmatikus Teremtés-képet, de az annyira rejtélyes, hogy csak azt lehet sejteni, ő másra gondol, mint a római vallás. Richelieu pártfogoltja sok mindent megengedhetett magának. De Bosch miért engedte meg magának, hogy az egyetlen fontos bibliai mitémát, amelyben a zsidóság és a római kereszténység egyetért, a kiűzetéstörténetet semmibe vegye az úgynevezett Gyönyörök kertje című triptichonon.

Gyönyörök kertje, triptichon
 
Bosch hiszi, hogy Isten az Ige által teremtette a világot. Ezt a tételt különben a Biblia is átveszi más vallási hiedelmekből. Bosch ráadásul betartja a zsidó istenábrázolási tilalmat is, hiszen képén Jahve vagy a római keresztények atyaistene nem jelenik meg. Megjelenik viszont az Ige, mint Jézus Krisztus, és annak demonstrálása, hogy az ember az Ő képmására teremtetett. Ezzel Bosch tudva-tudatlanul félresöpri azt a vitát is, hogy Jahve, az egyisten miért használja zavaróan a teremtők többes számát. Vitatkoznak azon egyisten-kísértő kabbalista etimológusok és a gemátria egykönyv-hívő zárt szellemei, akik nem tudták már másképpen fokozni a Szent Könyv tartalmait, mint hogy minden betűnek számértéket adtak, kinyitva egy körbeforgó mátrix lehetőségeit.
Gyönyörök kertje, részlet, bal szárny
 
Honnan vette Bosch ezt a szinte eretnek gondolatot, hogyan lett egyszerre mindkét vallás eretneke úgy, hogy belehelyezkedett Jézus kinyilatkoztatásának a közepébe, oda, ahol a jó Isten jó Avatárja kinyilatkoztatja a teremtés szeretetteljes jóságát. Milyen időből és milyen térből jött ez a kép? Milyen elsüllyedt, vagy sosem volt, csak most született, látomásos felismerés az, ami ilyen kristálytisztán felmutatta az evangélium centrumát. Egyszerre felmutatva azt a borzongató kérdést is, hogy mi történt – milyen redundancia – a teremtésben, amit csak ez a kinyilatkoztatás tud helyretenni, amiért ennek a kinyilatkoztatásnak ki kellett hirdetődnie? És hol? Mindjárt ott, a teremtésnél (talán még a téren és időn kívül)? Vagy csak a történelmi Jézus idejében? Vagy akkor is? Vagy most és mindörökké, abban a drámai pillanatban, amikor egy ember meg akarja nevezni Őt.

A Párdész perzsa eredetű szó a héberben, kertet, gyümölcsöskertet jelent. Ennek a kertnek a gondnoka, ősgazdálkodója a kertész. A Biblia nem veszi észre, hogy a kertész az ősfoglalkozás. Ádám kertész volt. Neki nem kellett megengedni vagy megtiltani, hogy melyik gyümölcsből ehet, vagy nem ehet. Számára nem volt tiltott gyümölcs. A kígyó nem ismerte a gyümölcsöket, a kígyó nem vegetáriánus. Ádámot nem lehetett gyümölccsel elcsábítani. Ádám szabad szellem volt, Jézus testvére. Jézus pedig az Ige volt kezdetben, és kezdetben volt, ami lett, a teremtés pásztora. Ádám rajta keresztül pásztor is. Amikor Bosch tervezte a képet, vélhetőleg ezeken spekulált. Nem mint egy méla vagy haragos egyházatya, hanem mint egyszerű hertogenboschi jómódú polgár, aki délelőtt restaurálta a katedrálisuk fakuló képeit, délután pedig kiment a szőlőbe megnézni, haladnak-e a szőlőmunkások, és szép munkát végeznek-e. Vitt egy meszely bort magával és koccintott a szőlőmunkásokkal, nem kivételezve senkivel, ahogy Jézus példabeszédében az igazi szőlősgazda tette volt. Boscht nem lehet megérteni e nélkül az idilli, békebeli derű nélkül. Innen képes az ember rálátni a mennyországra és a pokolra előítéletek, előideológiák, elővallások, sőt vallások és ellenvallások, mindenféle civakodó szellemek torzsalkodásain jóval túl. Ezen a szemlemagaslaton a szellem finom bordáit erős hálóval szőheti be a hitbéli felismerés is. Az a felismerés, amely nem valami kisebbrendűségi dacból támadja a kialakult kánon bűbájos terelőútjait, hanem egyszerűen és ártalmatlanul rálát a forrásra, ahonnan a terelőutak elburjánoztak, néha erőszakosan, máskor vélt jóakarattal, de többnyire naivul, az értetlenség csípős félreértéseivel fűszerezve.

Szénásszekér, részlet, bal szárny
 
Bosch-Ádám, a kertész döbbent csodálattal ott ül egy fa előtt és várja, hogy testvére, Jézus bemutassa neki a földi létezés anyját, a nőt. Ebben a látomásos pillanatban jöhetett rá Bosch arra, hogy a kígyó és az almafacsapda mennyire idegen a teremtés kezdetén, s hogy gyenge krimidramaturgiájával lefokozza a létezés legnagyszerűbb pillanatát. Ebben a pillanatban már tudja, hogy se kígyó, se almafa nem lesz a nagy találkozás előterében. Kerüljenek azok a helyükre, jóval hátrább, oda, ahol majd úgyis magával hozza az élet természetes feszültsége és a szabad akarat csodája, ami egyben a létezés legnagyobb csapdája, mert az a bűnre való képesség is.

Bosch mintha valahonnan tudná, de legalábbis sejtené, hogy az emberiségnek mélyebb belátásra lenne szüksége a teremtésről és ezáltal Istenről. A keresztények pszichológiai katedrálissá építették a bűntudat kultúráját, és így elfátyolozódott lelkükben az, hogy a teremtés lényege a létezést mozgató szent szerelem. Bosch ennek a felmutatására tett kísérletet, mikor az ember teremtésének kezdetét a kertész esküvőjeként ábrázolta.

Bosch képének menyegzőjelenete Igehirdetés. A teremtés kezdetének Ige-hirdetése. A képen Jézus által Isten szövetséget köt a teremtés pásztorolására az emberiséggel. Ez az alapszövetség. Nem véletlen, hogy Jézus történelmi kinyilatkoztatása, a megújított szövetség is egy menyegző, a kánai menyegző csodájával kezdődik. Annak kihirdetésével, hogy az isteni szeretet állandóan magában rejti a bármiből bármivé válás, főleg a jóvá válás csodáját is. A menyegző létezéscsodájában ezért sincs helye a bűnnek és a csábító kígyónak. A menyegző a létezés szakrális pillanata, az igazi teremtéspillanat, az idők kezdete. Istentagadás az idők kezdetét bármilyen formában összekapcsolni a bűnnel. Bosch képén vélhetőleg ezért nem gyümölcsfa az élet fája, és azon nem a kígyó tekeredik, hanem a szőlő, ami az erjedés csodáján átlényegülve borrá válik, a bor pedig a szellem szimbolikus hatalmánál fogva az Eucharisztiában a tisztává avatás „varázsitalává”.

Mennybemenetel
 
A történelemben újra és újra megjelennek enigmatikus emberek, és szelíden figyelmeztetnek olyan születőben lévő szellemi-lelki mozgásokra, amelyek fordulatot adnak a földi történéseknek. Régen ilyenek voltak a vallásalapítók, az újabb korokban néhány művész. Főleg azokra érdemes figyelni, akiknek szelíd arcuk volt, bizonyítékául annak, hogy nincsenek megverve tajtékos lélekkel. Szívükben hordozták annak a szelíd teremtésnek a képét, ameddig az Ószövetség szerkesztői is csak nagyon hézagosan láttak el.

Az biztos, hogy a szellem „szentségtörő” vállalkozása volt – akkor és mindig – feltenni pontosan azt a kérdést, hogy mi a Teremtés és ki a Teremtő.

Bosch fel merte tenni ezeket a kérdéseket, mert hitt az örök élet fénylétezésében. Hitt az örök életben felfénylő magunkban. Ezt ő mindennél fényesebben fel is mutatta a Mennybemenetel képén. Amikor a földi zarándoklat véget ér, egy küszöbhöz érkezünk, ami mögött nincs idő és nincs tér, így abban a pillanatban rá lehet látni a teremtés egészére, a mindenséglét lényegére. A misztikus „másik oldal” kinyilatkoztat mindent, ami addig érthetetlen volt, és lehet, hogy azt is másképpen, amit érthetőnek véltünk.

Onnan túlról nézve a metafizikai tükrözésben pedig a teremtetlen fény özönlik, ami „megelőzte” a teremtést, és ami az állandó teremtés háttérenergiája által „néha” kozmosszá és emberré válik. De ki ez az ember? Miért keresi ilyen látszatra reménytelenül a helyét ebben az üres kozmoszban? Miért lehet olyan könnyen elkápráztatni hamis képekkel, olcsó múzsákkal, a teli has lakodalmas ígéreteivel, a szellem szentségtörő szárnyalásával, farizeus tömjénezők csalfa virágvasárnapot hazudó felvonulásaival? Miért főszereplő az ember az esendőség drámájában? Mit képzelhet az ember szertelen képzelete saját jelentőségéről és jelentéktelenségéről az isteni tervben? Milyen drágaköveket találhat az ember a létezés képzeletbányáiban, és mit teremthet akár a semmiből a teremtő képzelet? Bosch fest.