Már várom, hogy vízparton, holdfényben játszhassak, más a levegőjük ezeknek az előadásoknak, s ezt nemcsak mi, előadók, hanem a közönség is érzi – meséli Simon Izabella.
A művészházaspár a Klassz a pARTon, Érdi Tamás sorozatában július 29-én Siófokon lép pódiumra. Az estet az teszi különlegessé, hogy Fischer Annie emlékének szentelik, s az előadás előtt beszélgetnek is a legendás zongoraművészről.
Mindkettőnket rendkívüli kapcsolat fűz Fischer Annie-hoz – folytatja Várjon Dénes –, ugyanis azt a gyönyörű gyűjteményt, amelyet Dévény Anna sok év munkájával állított össze, s megtalálni benne a kritikák, a koncertműsorok és a kották mellett a gyerekkori füzeteket is, a Fischer Annie Emlékbizottság elnökével, dr. Székely Györggyel együtt hárman örököltük meg. Attól kezdve, hogy tizenhárom évesen a Zeneakadémia előkészítő tagozatosa lettem, sokszor hallottam a Nagyteremben Fischer Annie-t játszani, de jelen lehettem londoni hangversenyén is. Minden előadása hatalmas élményt jelentett, művészi attitűdje máig példaadó. Óriási alázat, a zeneszerző mindenekfölötti szolgálata és önmagába vetett nagyon erős hite jellemezte. Eszköztelenül, sallangmentesen játszott, sosem magát állította középpontba, mégis minden darabban nagyon határozottan megjelent a személyisége. Hihetetlen meggyőzőek voltak az előadásai, az ember úgy érezte, hogy a felhangzó mű abban a pillanatban születik.
Simon Izabella akadémiai próbáira úgy emlékezik:
A legfontosabb mindig a zenei mondanivaló volt, mindent ennek rendelt alá, s akár kockáztatott is érte.
Ez pedig napjainkban, amikor az elérhetetlen tökéletesség fontosságának korát éljük, különösen tanulságos.
A siófoki koncert műsorában Schumann- és Brahms-művek is szerepelnek, hiszen Fischer Annie mindkét zeneszerző legnagyobb előadói közé tartozott.
A programban egyébként négykezesek kaptak helyet, hiszen ahogy a művészházaspár fogalmaz: mindig nagy kihívást jelent, de elképesztő élmény is a közös előadás, amikor a két testből egy lélek, egy zenei gondolat születik.
A közös játék megelőzte házasságukat is, bár nem négykezessel, hanem kétzongorás koncerttel kezdték. Várjon Dénes Jandó Jenővel lépett volna pódiumra, akinek tanársegédje volt a Zeneakadémián. Jandó azonban kénytelen volt lemondani a fellépést, s maga helyett növendékét, Simon Izabellát ajánlotta, így először egy Mozart-darabot mutattak be együtt. Ezt követően közös fellépéseik egy ideig még ritkaságszámba mentek.
Ellenálltam, mert szerettem volna a saját utamat járni – idézi vissza Simon Izabella –, néhány év elteltével azonban feladtam a tiltakozást, hiszen annyira természetellenes lett volna, hogy miután otthon a zene folyamatosan átszövi az életünket, mindezt a négy fal közé rejtjük.
Saját szólistakarrierjük mellett – Várjon Dénes tavaly vehette át a Kossuth-díjat, s az egyik legtöbbet koncertező zongorista, Simon Izabella pedig a dalirodalom népszerűsítésén kívül többek között unikális gyerekkoncerteket hív életre, amelyekre már a tengerentúlon is felfigyeltek – az utóbbi években rendszeresen lépnek fel együtt kétzongorás és négykezes hangversenyeken.
A négykezes játék különösen nagy kihívást jelent. Nehézségét többek között az is fokozza, hogy egy hangszeren kell osztoznunk. Jól kell ismerni a partnert, roppant toleránsnak kell lenni, s minden rezdülésre fontos reagálni. Nagy bizalom kell a négykezesezéshez, hiszen játék közben olyanok vagyunk, akár a sziámi ikrek. Fel kell adnia az embernek a szuverenitását, s hagyni, hogy eltűnjék, összeolvadjon az egyénisége a másikéval, hiszen ebből születik meg az új hangzás, amelynél mindig áttetszőségre, transzparenciára törekszünk – összegzi Várjon Dénes.
Érdekes, mennyire más irányból közelítünk egy-egy darabhoz – folytatja Simon Izabella –, de megesik, hogy éppen ezzel adunk szikrát egymásnak, és hamar kialakul az a hangzásvilág, amelyet mindketten fontosnak tartunk.
Repertoárjuk sem szokványos, rengeteg érdekességet adtak elő már ketten, például Mahler I. szimfóniáját Bruno Walter négykezes átiratában, vagy Beethoven Nagy fúgáját. Fauré egyetlen vonósnégyesének változatát a londoni Wigmore Hallban játszották először, Veress Sándor Hommage à Paul Klee című művét pedig a Kremerata Balticával. Szintén ritkán felhangzó darab Brahms Német requiemjének átirata, amelyre most készülnek, ősszel Thomas Hengelbrock vezényletével, a Balthasar Neumann Choirrel adják majd elő Németországban.
Arra a kérdésre is hasonló a válaszuk, hogy négykezes darabokat vagy kétzongorás műveket tűznek-e szívesebben műsorra. Mindegyiknek megvan a maga szépsége – összegzi Simon Izabella –, a négykezes sokkal nehezebb, de a csillagok szerencsés együttállása esetén nekünk is elképesztő élményt ad. Két zongoránál pedig az az izgalmas, hogy távol ülünk egymástól, mégis megvan az az összekötő szál, amelyet megérez az ember játék közben. Szerencsére nálunk mindkettő természetes módon működik, s rengeteget tanulunk belőle.
Hozzáteszik, mindketten nagyon szeretnek szólózni, ilyen felkéréseket is tartogatnak még a következő hónapok. A Klassz a pARTon mellett pedig nyáron még több közös fellépés is vár rájuk.
A Fesztivál Akadémián, a Várkert Bazárban, a harmincadik jubileumát ünneplő Zempléni Fesztiválon, és a tervek szerint egy svájci programsorozatban is muzsikálnak nyár végéig.
A kamarazene ugyancsak jelentős szerepet kap mindkettőjük pályáján, ezért is lettek művészeti vezetői hét esztendővel ezelőtt a Zeneakadémia kamarazenei fesztiváljának, a kamara.hu-nak.
A tavalyi online sorozatot követően idén novemberben legnagyobb örömükre a Zeneakadémián már közönség előtt hangozhatnak fel a hangversenyek. A rendezvény középpontjában Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regényfolyamának első kötete áll.
S hogy ki dönt arról, mely irodalmi mű köré szerveződnek a koncertek?
Három Iza ötlete volt, négyet együtt találtunk ki. Sokféle asszociációt hozó, szellemi társasjáték ezt követően összeállítani a programot, a fellépőket.
E téren is hasonló az ízlésünk, de ennyi közös évvel, élménnyel a hátunk mögött, úgy hiszem, ez érthető. Olyan ez is, akár a közös játék: mindenben rezonálni kell egymásra – vallja Várjon Dénes.
