Három város – Veszprém, Balatonfüred, Balatonalmádi – nyolc helyszíne, öt kategória, nyolcvannégy film, köztük tizenöt játék-, tizenhat dokumentum-, tizenhét animációs-, huszonhat kisjátékfilm és öt klasszikus alkotás – íme a Magyar Mozgókép Fesztivál számokban, hívószavakban. A programsorozatot a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém–Balaton 2023 – Európa Kulturális Fővárosa közösen szervezi.

„Idén 120 éves a magyar film! Nagy öröm, hogy a jubileum évében indíthatjuk útjára ezt az új rendezvényt, mely a magyar film kulturális rangjához méltó ünnep lesz a közönségnek és a szakmának egyaránt. A korábbi filmszemlék és tévétalálkozók hagyományait folytatjuk, azzal az újítással, hogy minden műfajt együtt ünneplünk” – mondta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

A filmünnep szabadtéri vetítésekkel, premierekkel, nemzetközi fesztiváldíjas alkotásokkal, felújított klasszikus művekkel, közönségtalálkozókkal, szakmai és irodalmi találkozókkal, gyermek- és ifjúsági programokkal, kiállításokkal, koncertekkel várja a mozikedvelőket június 23. és 26. között a fesztiválhelyszíneken: Veszprémben a Várban, a Hangvillában, az Expresszóban és az Agóra kulturális központban, Balatonfüreden a Tagore sétányon, a Vaszary-villa kertjében és a Balaton moziban. Balatonalmádiban a Wesselényi-strandon elhelyezett óriás kivetítőn peregnek majd a legújabb magyar filmek. A Magyar Mozgókép Fesztivál záróakkordjaként június 26-án a Magyar Filmakadémia átadja a Magyar Mozgókép Díjakat.

A Magyar Filmakadémia Egyesület előzsűrije öt-öt alkotást jelölt a díjakra. A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, a Toxikoma, a HAB, az Így vagy tökéletes és a Hasadék verseng a legjobb nagyjátékfilm kategóriában. Horvát Lili, Herendi Gábor, Dombrovszky Linda, Felméri Cecília, Nagy Dénes lehet a legjobb rendező. A legjobb női főszereplőnek járó díj várományosa Kerekes Vica, Stork Natasa, Gubás Gabi, Béres Márta vagy Hámori Ildikó, illetve Gáspár Tibor, Fekete Ernő, Molnár Áron, Molnár Levente és Bán János kaphatja a legjobb férfi főszereplő elismerését.

Június 23-án, Veszprémben az Így vagy tökéletes díszbemutatója nyitja meg a fesztivált.  Varsics Péter romantikus vígjátékának főszereplői közt van Fekete Ernő, Béres Márta, Trokán Nóra, Lengyel Tamás, Thuróczy Szabolcs és Hegedűs D. Géza. A filmet június 25-én 21 órakor Balatonfüreden, a Tagore sétányon is levetítik, utána közönségtalálkozó lesz az alkotókkal.

Jelenet a Hasadék című filmből Fotó: Réder György

 
Június 25-én, pénteken 17 órakor a veszprémi Hangvillában tartják Krasznahorkai Balázs nemzetközi fesztiválokat is megjárt elsőfilmes alkotása, a Hasadék premierjét, amely magashegyi tájakon játszódó, a balladák hangulatát megidéző apa–fiú történet. A film főszereplője Molnár Levente. Aznap 18.30-kor a füredi Balaton moziban, premier előtt, itthon most először láthatják a nézők az elsőfilmes Nagy Dénes Ezüst medve-díjas filmjét, a Závada Pál regénye alapján készült, a második világháborúban játszódó Természetes fényt, ami után szakértők jelenlétében tartalmas beszélgetésre is lehetőség lesz az alkotókkal.

Egy eszeveszett éjszaka történetét mondja június 25-én este a veszprémi Hangvillában az elsőfilmes Badits Ákos Űrpiknik című sci-fi dramedyje (dráma+vígjátéka) Walters Lilivel és Takács Zalánnal a főszerepben. A történet különc hősei magukra vállalják a bolygó – és azon belül is főként Zalatnay Sarolta – megmentését.

A füredi Balaton moziban tartják Bakony Alexa Tobi színei című dokumentumfilmjének premierjét, mely éveken át kíséri Évának – aki tizenhat évesen transznemű férfiként a Tobi nevet választotta – és gyermekének történetét. Tolvaly Ferenc Szent Ignác útja – Camino Ignaciano című dokumentumfilmje négy fiatal zarándok belső lélekútját mutatja be az El Caminón.

Csoportterápia Fotó: Blahó László

A Magyar Mozgókép Fesztiválon láthatják a nézők először Cseke Péter Csoportterápia című televíziós filmjét, Paczolai Béla Pacsirtáját és Madarász Isti Ecc-pecc című, ugyancsak képernyőre készült művét.

Bereményi Géza író-rendező, Moór Marianna, Mécs Károly és Tordai Teri színművész a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját veheti át június 25-én este Balatonfüreden a Kisfaludy galériában. Ebből az alkalomból június 24-én 13 órakor a veszprémi Agórában vetítik A Noszty fiú esete Tóth Marival című klasszikust Mécs Károllyal a főszerepben. Majd 15 órakor pereg Tordai Teri főszereplésével A Pendragon legenda. Június 25-én 11-kor Bereményi Géza Eldorádóját játsszák Füreden a Balaton moziban. Június 25-én 16.30-kor ugyancsak a Balaton mozi ad otthont Gaál István Sodrásban című darabjának Moór Mariannával a főszerepben.

A veszprémi Várban június 24-én In memoriam Jankovics Marcell címmel animációs összeállítást láthat majd a közönség, benne a legendás János vitézzel. A fesztivál a nemrégiben elhunyt Törőcsik Marira emlékezik egyik legszebb és fontos szerepével. Maár Gyula Déryné, hol van? című alkotásában Törőcsik Mari a nagy színpadi elődöt játszotta. A klasszikus filmek között vetítik Huszárik Zoltán ötvenesztendős mozidarabját a Szindbádot és Jancsó Miklós Fényes szelek című alkotását, melyet a rendező, aki ebben az esztendőben lenne száz éves, Veszprémben forgatott.

A fesztiválon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni június 9-étől a fesztivál honlapján lehet.